NAPLÓK: Elszalasztott lehetőségek
Legutóbbi olvasó: 2025-09-10 05:59 Összes olvasás: 45836| 10. | [tulajdonos]: Judit | 2011-02-09 01:59 |
Számomra nincs egyik a másik nélkül.
Tartósan nincs.
A plátóiság hosszabb távú fenntartása egyfajta önkielégítés. És önfelmentés.
Kiváló táptalaja a szenvedésnek ... és persze a költészetnek.
Áthallgattam Budáról Pestre. Minden héten. Kitartóan. Szomjúhoztam a bölcsésztudást, és persze vártam a pillanatot, amikor újra találkozhattam csoporttársammal, a neves filmesztéta lányával, Judittal.
Kapcsolatom Katival már lazulóban. Egy fiú ügy miatt. Az ő fiú ügye miatt. Bár a "helyreállítás" folyamatban volt, egyikőnk sem bízott a sikerben. Kikukucskáltam a résen, s Juditot láttam ... egyre élesebben.
De Judit sokkal fiatalabb volt nálam. Minden értelemben. Hamvas gyümölcs, melyet kézbe vehettem, csodálhattam, de beleharapni nem mertem. Úgy éreztem, ő már nem jár nekem.
A foglalkozások után ottmaradtunk. Magyaráztam neki a valószínűségeket, statisztikákat, tapasztaltságommal, tudásommal suvickoltam önképemet. Elértem, amit akarhattam, csodálni kezdett, kismestere lehettem.
Plátói szintre emelkedtek együttléteink ... grrr ... megspékelve vállérintéses kézrátételekkel és egyéb finom érintéses utalásokkal.
De nem értettük egymás nyelvét e testbeszédekben.
Nekem vélhetően nem volt szükségem többre, mint ábrándokra, érzésekre, amelyek felemelnek, vágyra és a kielégítetlenség okozta szenvedésre, hogy nagyon sajnálhassam önmagam Kati csalása miatt. Álmokra melyeket agyammal vihettem tovább. (Ha Katival abbamaradt volna a szex, akkor talán Judit képével a kezemben maszturbálok.)
És, ha ceruza lett volna a kezemben, akár értékelhető verseket is szülhettem volna. De akkoriban nem írtam, illetve csak tanulmányokat ide, diplomamunkát oda.
Hosszú hónapok teltek el így. Én megkaptam. De ő?
Később Dóri is hozzánk csapódott. Egyidősek voltak.
És amikor Katival a helyzetünk kilátástalanná vált Dórit cipeltem az ágyamba.
Évekkel később újra találkoztam Judittal. Jót beszélgettünk, de éreznem kellett az indirekt szemrehányást a szavaiban, amiért csak a válláig jutottam, holott a derekát kellett volna átfognom.
Benne volt a találkozásban (ennyi idő után is) egy lehetséges folytatás, de ekkor feleségem már első lányunkat hordta a szíve alatt.
Nem láttam őt többé.
Tudjuk vajon hol fordul(hat) az életünk?
Felismerjük a pillanatot?
Én nem. Engem csak a szél sodor(t) ... |
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
