NAPLÓK: Elszalasztott lehetőségek Legutóbbi olvasó: 2026-10-14 02:47 Összes olvasás: 52017| 7. | [tulajdonos]: "Show time" | 2011-02-07 05:53 | Talán emlékszel Bob Fosse kitűnő filmjére. Legyen! "Show time"
Nem azért másolom ide régi naplómból az alábbi sorokat (és nem ezért a korábbiakat sem), mintha bármi értékük lenne. Inkább múltidézés, szembenézés ... franc tudja.
Vagy mégis?
Lehet, azt szeretném, hogy láss. Engem.
"Hülyéket" akarok látni a falakon
obszcén verseket, alig észrevehető indulatfoltokat,
a márvány csendjében meglapuló,
a "rendelkezést" elvetemült nyíltsággal tagadó
tudattalan megnyilvánulásokat,
suhanó árnyakat néma oszlopok között,
elszánt krétadecket szétmorzsolódni
misztikus épületek kopasz falán,
huszonnégy órás életüket újrajátszó majompofákat,
amint megbotránkozva sírnak
bemocskolt értékeik levizelt maradványain.
A város rideg sivárságát akarom látni,
kihalt nyomortelepek beomlott tűzfalait,
koromtól mámoros, kocsmás hordókban élő
lezüllött állapotokat, visszataszítóan kérkedő,
magamutogató, nyálas kurvákat,
meggyűrt nyakkendőt, visszavonhatatlanul elhízott
ujjak matatását egy szétcincált fehérnemű
undortól remegő korcain,
egy dohos kamra sötétségében szuszogó élvezetet,
önelégült sliccgombok közül kikandikáló
kíméletlenül nyirkos erőszakot.
Széttaposott utcákat akarok látni,
elhibázott sorsok kényszer-lábnyomát,
szétloccsant agyvelők fagyott tócsáin csúszkáló
kora hajnali spontán hisztériát,
szétrohadt virágszigetek zúzmarás betonágyain
hazug kábulatban hentergő csalódásokat,
tarka neonáradat kilátástalan küzdelmében,
életnagyságú reklámfotókat leköpdöső önkényeskedőket,
elrágott köteleket, szétzúzott kordonfigurákat,
undor-rabszolgák artikulálatlan üvöltését,
harag-robbanást egy koncert részeg pillanatában.
Minden más volt, mint aminek látszott. - Én is.
Mindig mást akartam csinálni, de mindig mást kellett.
És én tettem, az élet nem állhat meg ... de létezett egy párhuzamos világ, amelyből csak az ellenállás (melankóliája?) szivárgott át a valósba.
Itt nem akartam, ott nem tudtam valamiféle "maximumot" nyújtani.
Döngtek lábam alatt a hétköznapok.
Bár szerettek, s én szerettem, nem éreztem magam szabadnak.
Nem éreztem magam "egy"-nek.
Sokszor nem éreztem jól magam ebben a paranoiában, de nem voltak eszközeim a megoldásra.
Később lett ... de nem tudtam vele élni ... elszalasztottam.
Fél évig vártam rá, s utána fél évig hazudtam önmagamnak.
Analízisbe járhattam, de nem voltam még érett (vagy elszánt?) arra, hogy teljesen levetkőzzek.
Jól éreztem magam e kettős világban? S bár láttam zsákutcásságát, inkább az előnyeit akartam élvezni? Azt mondani, lásd megfelelek neked, de közben ("félre") leszarlak?
Mindent elmondtam a terapeutának az egyik világról, és semmit a másikról.
Kidobott pénz, arcátlan hazugság, dermedtség ... merénylet.
Fél év után elmentem Ausztriába fekete munkásnak.
Ma "csak a nemszépre emlékezem".
Te hogy állsz a múltaddal? | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
