NAPLÓK: Egy Bőrharis Legutóbbi olvasó: 2024-11-22 23:13 Összes olvasás: 34700| 30. | [tulajdonos]: megint múlt idő | 2003-04-02 22:36 | Van egy kis büfé a sarkon túl, gyrost árulnak, salátát, kávét, láttam annak idején, kuszkusz is van, de vagy pénzem nem volt rá, vagy étvágyam, hát nem ettem. Szégyen, de sosem tudtam beazonosítani ezeknek a kis boltocskáknak a nemzetiségét. A Három testvér török, az fix. De van-e görög gyros? A falafel kóser-e? Szégyen, mert jómagam is megbántódnék, ha egy francia az orrnyergét dörgölve kérdezné: csevapcsicsa vagy knédli vagy mi is az? Hm, pörkölt, ah, értem.
Örültem, majd elszontyolodtam, amikor végre sikerült nemzetet rendelnem az olajos bőrű, úriember tulajdonoshoz, eligazítottak az Iraq feliratú képeslapok, amelyeket a lambériára tűztek. Persze akkor már lehetett tudni, hogy itt valami lesz, hogy pár millió ember hiába tekergeti testét, hiába fészkelődik a helyén, a labda bemegy a kapuba. Nem tudtam, mit tegyek, sajnáltam a rendkívül kedves tulajt, szerettem volna továbbra is odajárni, mintha mi sem történne, és elkerülni a látszatát, hogy paparazzi módjára meglesem. Végül nem mentem jó darabig.
Tegnap megálltam a rácsos bejárati ajtó előtt, s egy kiragasztott papíron ezt olvashattam: AZ IRAK ELLENI JOGTALAN HÁBORÚ MIATT ZÁRVA. Így, nagybetűvel. Na, most szeretnék igazán bekopogni, hogy én itt vagyok, és ha valamire szüksége lenne, vagy bármi, mert engem speciel zavar, és mi nem vagyunk olyanok. És igenis tessék majd megint mosolyogni rám, és tört magyarsággal kérdezni, miért nem jöttem sokáig, és ugye csalamádét ne, de cékla, az mehet. De nem. Én most, azt hiszem, ellenség lettem. Pedig vérbeli konfliktuskerülő vagyok, merő önzésből persze, szeressenek, ha egy mód van rá, mindenki. Hiába, nem segíthetek neki, és a fene se tudja, ha én biztosítanám együttérzésemről, mi változna. Hány ellenséggel lenne kevesebbje? Mit lehet itt tenni? | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 29. | Johann: hamarosan | 2003-04-01 12:19 | | Érkezik még a héten a Lynch-szöveg, csak a napokban kissé kevés az időm. Péntekig küldöm. | |
| 28. | [tulajdonos]: re: ajánlat | Johann: ajánlat | 2003-03-31 14:35 | Kedves Johann!
Persze, örömmel veszem, de ne a Radírfejről vagy a (most már helyesen írom) Mulholland Drive-ról, mert azokat még nem láttam. Akár ide is írhatsz, akár a címemre: borharis@primposta.com. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 27. | Johann: ajánlat | 2003-03-31 12:32 | | Lynch nagy kedvencem. A Mulholland Drive és a Radírfej leginkább. Ha gondolod, szívesen írok pár sort róla. Szeretek beszélni a filmjeiről. | |
| 26. | [tulajdonos]: ez tegnapról | 2003-03-31 11:47 | Ha a regény az országúton vándorló tükör, a napló valami CT vagy béltükrözés lehet, bár szívemhez közelebb esik a termosz a maga abszurdságával. Kívül műanyag, az alja lecsavarható, felületén a karcolások, vágások barnán kibolyhosodnak, belseje önmaga torz képét mutatja, önmagába visszatérve. Jó lenne valami mátrixos trükkel kifordítani. Eszembe jut Karinthy Faremidója, kamaszkorom óta vissza-visszaköszön, bár cselekményét már nem tudom visszaidézni. Akkor is, azóta is álmodozom, hogy zavaros massza helyett kidolgozott, sokfazettás kristály működne bennem, csak rám jellemző módon törné a fényt. Meglehet, kidobás helyett csak ki kellene fordítanom magam.
Ma megint elaludtam, tegnap meg kellett néznem a Kék bársonyt, még sosem láttam. Moziba nem járok, videóm nincs, maradnak az éjszakai rétegműsorok, habár ebben az órában ezen az adón nem holmi szubkultúrát céloztak meg, tekintve, hogy egy hete ugyanekkor Star Trek ment. Mindegy.
Lynchről nem olvasok kritikát, egy balul sikerült, vagyis inkább céltalan, sehova sem vivő elemzés után, amit egy kocsmában próbáltam meg iziben kávészalvétára vázolni, végképp feladtam. Az Útvesztőben idősíkjai megfejtést igényelnének? Lehet, hogy nem vagyok képes felfejteni? Vagy elegendő a befogadás ilyen mélysége? A Mulholand Drive-ot nem láttam még.
Szóval a Kék bársony. Persze leütött a lábamról a pasztell és a piros-kék-sárga egymás mellé állítása, meg aztán a Batman óta nekem minden festett gonosz előképe Joker. Nem tudtam eldönteni, melyik a képregény, a fehér-rózsaszín amerikai álom vagy az erős színek, torz, beteg jellemek világa. Féltem a kitömött vörösbegytől, most is félek, s bár könnyen megeshet, élő madár volt, nekem marad kitömött tetemnek. Azt hiszem, újra megnézem, hogy választ kapjak nyugtalanító kérdéseimre, az egyes grimaszok, arckifejezések alapos vizsgálata hátha választ ad, s nem rettegek tovább, megnyugszom, hogy igen, a romlottságot láttam felvillani egy pillanatra azon a becsületes arcon. | |
| 25. | [tulajdonos]: így hétvégén | 2003-03-29 13:22 | Nem tudom, miféle napló ez. Szerettem volna, ha amolyan irányított ártatlanság sütne belőle, világra bambulás, nem nyálcsorgatva, csak hüvelykujjat szopogatva, gázmosoly helyett életöröm. Valójában pompás kalitkát építettem magamnak, belülről összefonva a fűzfavesszőket, aztán addig ugráltam az ülőkén, addig kopácsoltam fejemmel a kistükrön, míg elegen körém gyűltek, produkcióra várva, így kínossá válna szökésem.
Blabla. Valójában az a baj, hogy olvasnak, ha B. és K. rövidítést használnék, láttukon B. és K. összevonná szemöldökét, szívéhez kapna, megbántódna, felnevetne. Drága barátaim, jó móka lenne, ha felétek irányítanám azt az idegesítő kistükröt? Azt hiszem, elég, ha szorosan odadugjátok fejetek a kalitkához, majd megjelentek mögöttem, ahogy irányított ártatlanságomban bambulok foncsorozott hátú világomra.
Meg kéne mégis szökni.
Mostanában azon töprengek, milyen sok ideje nem vagyok egyedül. Vagy magányos. Úgy értem, mindig van egy telefonszám, amit bepötyögök, ha rámtör a frász. Valamiért mindig szeret valaki. Mindig akad, aki kívánatosnak tart. Ezen néha felnevetek, annyiszor láttam saját testem előnytelen, röhejes pozitúrában, itt-ott ápolgatom, karbantartom, feltöltöm és ürítem. Jó most egyedül lenni, nem hívni fel senkit, kínlódni szokásos fóbiáimmal. Lehet, közönség nélkül elmúlnak?
Jövő héten pszichológushoz megyek. Csodavárás hangulat, reménykedem, varázsütésre megszabadít életemet megkeserítő magasságiszonyomtól, ami most, új albérlet keresésekor szörnyű teher. Minden újabb lakás megtekintésekor izzadtan lépek be a kapun, reménykedve, nem gangos az épület, nem a negyediken van a lakás. Egy alkalommal persze elbuktam, a belső udvaron feltekintve nem láttam gangot, a körbefutó folyosót kőfallal, ablakokkal zárták el a mélységtől. Kivéve a harmadikon, ahogy kiderült, amint felértünk. Négy méternyi volt csak az út, valahogy végigrohantam, ismeretlenek előtti szégyenemben, de a lakásnézés, az utána következő udvarias beszélgetés pokoli volt. Hogy fogok kijutni? Négykézláb? Végül persze sikerült megtenni a szánalmas kis távot, mindenki előtt bemutatva, felfedve rettegésem, és ahogy remegő lábakkal mentem le a lépcsőházban, isten bizony boldogság öntött el. Most persze büszke vagyok. Micsoda kaland. Nem is tudom, mivé válok, ha kigyomlálják belőlem félelmem.
Hát ez nem lett szökés, csak kísérlet, ezt mindenki tudja rólam, de egyszer csak felgyorsulok szökési sebességre. :) | |
| 24. | [tulajdonos]: talán válasz | Johann: üzenet | 2003-03-28 17:15 | Kedves Johann!
Ismered magad, ahogy senki más. De téged úgy ismernek, ahogy te nem ismerheted magad. Nézed az arcod a tükörben, és mindig fordítva látod, kínnal, de megoldod, hogy fejed formáját hátulról is megnézd, mindenféle módon rögzíthető mozgásod, hangod, ez más számára mindennapi információ rólad, míg neked amolyan rácsodálkozás. Vagy esetleg helyettesítsünk minden E/2 ragozást, jelet első személlyel. Fogalmam sincs, mi az, amitől mások számára én én leszek, megkülönböztethető messziről, egyedi szókinccsel bíró, saját világgal rendelkező. Ismernek, és ezek alapján a számomra fel sem tűnő jelek alapján rám tudnak mutatni. Rámlátnak. Én pedig magamon belül vagyok.
Ennyi lett volna. Ha I. ismer, és itt rádkeres, felismer. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 23. | Johann: üzenet | 2003-03-28 15:17 | | Kedves Bőrharis, arra kérlek, fejtsd ki nekem ezt kicsit bővebben. Érdekel, és nem világos egészen. Különben olvaslak néha, valóban. Várom a választ. Üdvözöl: Johann. | |
| 22. | [tulajdonos]: tükör | 2003-03-28 14:03 | Ez kicsit Johannak szól. (Hátha olvas engem.)
Furcsa mód mindenki felismer. Volt persze, akinek én magam hívtam fel figyelmét naplómra. Volt, akinek csak annyit árultam el, írok. Tegnap olyasvalakivel beszélgettem, aki mindezen információk hiányában is kiszúrt.
Johann, ha ismernek, felismernek. És nehéz, nagyon nehéz megítélni, ismenek-e, hogy az az egyszerű gesztusod, ahogy az orrodon feljebb tolod a szemüveget, vagy kedvelt szavad, esetleg zeneszerződ említése, mindaz, ami neked csak apró rész, másnak a rólad rajzolt kontúr egyik alapvonala vagy elfelejtett momentum. Bánod? Én - azt hiszem - nem.
| |
| 21. | [tulajdonos]: szívás | 2003-03-28 14:01 | Van egy elméletem, ami talán maga a spanyolviasz, nem tudom.
Önmagamat figyelve - volt rá pár évem, meg hálás dolog is, na -, rájöttem, hogy életciklusom részekre tagolódik. Gyújt, Szív, Lent Tart, Kipufog.
Ugye belekezdek, aztán veszek egy nagy slukkot valami élettel teli cigiből, tartogatom lent, hadd szívódjon fel a gazdag és forró füst, és a végén rafinált birka, mikroprocesszor, karácsonyi bevásárlólista alakú felhőket fújok ki.
Jó, nevetséges, de komolyan gondolom. Beszívok mindenféle szemetet, kinek-kinek mi jut, THC vagy meggyújtott ropi, esetleg mentolos műanyag szipka vagy haláleset, szerelem, fizetésemelés, tömegközlekedés, és közben nem csinálok mást, csak beszívom. Aztán lent tartom, ilyenkor mindig beszarok, mondván, nem csinálok semmit, de nem, csinálok, befogadok, ücsörgök, emésztek, megéri, mert a végén jönnek a felhők. És ha ügyes vagyok, ezek a felhők egészen messziről is láthatók, élvezhetők, nevetgélhet rajta más is. Amikor ide írok, az is valami ilyesmi. Vagy csak a hamut pöccintem le?. :) | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
