NAPLÓK: A napló, aki nem kapott nevet Legutóbbi olvasó: 2024-12-04 09:33 Összes olvasás: 28013Olvasói hozzászólások nélkül| 11. | kígyó: Ja, | 2006-11-19 17:49 | és Hajnóczyval ugyanígy vagyok, - szerencsére nem került a szemem elé a film, amit ezután mindenképp el is fogok kerülni. Jól megvan az egész a belső monitoron, eszem ágában sincs "rávenni" egy másik felvételt...
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 10. | kígyó: Bizony, | 2006-11-19 17:46 | | bizony mondom Néked, szívemből beszélsz. Ezért nem bírok én se eljutni az Enterig, ami elküldi a szöveget, csak a sok backspace... | |
| 9. | [tulajdonos]: naplomba | 2006-11-19 13:57 | Alapvető problémám a napló-vállalkozással csak az, hogy írni kellene. Vajon a szép sötétzöld mező, ahova írni oly jó, nyugtat, mint a zárt gyógyintézet kórteremszíne, miért vált bilikékre? A mindennapi csalódások típusesete.
Sosem éreztem a finom arányokat. Mitől napló a napló? Személyesség, önvallomásszerűség? Vagy reflexív távolságtartás, prózai szikárság? Mikor szeretek egy naplót? Nem is olvasok naplót. Valaha Márait. Meg az elmebeteg nőjét Csáthnál. Csokonai Lili is. Némi Závada-ráadás. Tényleg, Adrian Mole! Antiblogger vagyok, nincs tévedés. Azt az elvet sértem, hogy olyasmit írjak, amit szívesen olvasnék. A rövid prózai szöveg elhelyezésének lehetősége izgatott, kezdettől rendszeresség helyett megengedőn az esetiséget választottam. Gyomorkordulásaimról, pepecseléseimről minek krónika? A nagy találkozásokról se lehet: pedig a házmester, és bezzeg a közértesnő, hogy a kopasz antikváriust a pénztárnál már ne is említsem! A szomszéd orvoshallgató lány. Inkább ne bonyolítsuk! Komótosan, ahogy eddig, beszemetelgetek.Egyébként plombát rá. | |
| 8. | [tulajdonos]: Perzsia | 2006-11-17 15:44 | Szerda éjszaka - talán nem tévesztem el - megnéztem A Halál kilovagolt Perzsiából című filmet Dr. Horváth Putyi rendezésében. Megnéztem. Milyen különös ez annak fényében, hogy egyik meghatározó olvasmányélményemről van szó. Persze adaptáció. Mindig azt gondoltam, megfilmesíthetetlen, mint Hajnóczy legtöbb írása. Bár a Ki a macska? című novellájából is készült egy rövidfilm, ami nem volt ügyetlen. A film különben nem új, csak én elmulasztottam 2 éve (2 éve? 1 éve?), amikor bemutatták.
Majdnem eleve reménytelen a szobában rémképeivel viaskodó alkoholista író világát képileg hitelesen bemutatni, mert a belső monológokhoz hozzátartoznának az ijesztő víziók, én, az olvasó is látom őket, legalábbis élénken elképzelem: az ázsiai férfi, akinek a melléből tejet szopnak, vagy az autó motorháztetőjén vérző hiéna, ami mögött pornóújságos stand, meg örömlány, s ez még semmi, néhány adalék emlékeimből az iszonyatos töménységből, horrorból. Kimaradt, hogy elfelejti a nevét egy időre. Melis László zeneszerző játssza az írót, fejre kb. stimmel, hang nálam rendben, a tárgyi környezet visszadható, de az érzésvilág, a lelkifurdalás, az alkoholista öncsalásai, a lerészegedési kényszer pitiáner alkui a kötelességtudattal filmen valahogy nem működik. S nemcsak ez. Nem jó Krisztina sem, illetve az ellene folyó bonyolult lelki szabadságharc - amiben kisszerű számítás, dac, boldogságvágy, néha felbátorodás, hazugság, s még annyi minden van - nincs pontosan érzékeltetve, Krisztina túl óvónénis nekem, jelleme, ami a kisregényben pontosan, finoman ábrázolt, itt elsikkad valami általános jókislányságban, színtelenebb. Valahogy azt érzem, ezért a nőért nem érdemes letenni a cigit öt percre sem, vagy elnyomni a lehelet sörszagát. A fiatal író valamivel hitelesebb, de gondolatainak töredéke sem köszönhet vissza, ez mondjuk a filmezés korlátja. Ráadásul a belső monológokat az idős hang szólaltatja meg, ami nem volna rossz elképzelés, csakhogy azokat a fiú mégis ott és akkor gondolta, a cselekményszövésben megvan ez a párhuzamosság az eltérő idősíkok között. Itt ez is felbomlik, a film céljából átszerveződik, átmontírozódik, nem feltétlenül hiteltelen módon. Az anya viszont rémes, vagyis nem olyan. A film egy gyanakvó, számító, hiú vénasszonyt (nem is annyira vén) láttat, aki minden apró részletre mohón figyel, szinte hibára vadászik. De a műben sokkal esendőbb, jó értelemben együgyűbb, valahogy gyöngédebb, valósan empatikus. Kérkedik a lányával, de nem visszatetszőn, áldozatkészségét is hangoztatja, de nem holmi dicsőülésért, inkább a neki is rokonszenves fiúnak vázol - nem is teljesen tudatosan - egy elváráshorizontot, betekintést enged saját életszemléletébe. A film összemossa a 2 (voltaképpen 3) nőt eggyé, Krisztinát, a fiatal feleséget (akkor még csak menyasszony-féle), és a feleséget, de ez megengedhető egyszerűsítés. A képi világ egyébként tetszik, az alagsori borozó, a kerthelyiség, a fürdő, a ruhák, még a sivatag érzékeltetése is, bár ott is hiányérzetem van, hiszen a kisregény végén a perzsa város, és benne az író megjelenítése, a hiábavaló közeledés, átjutás a feleséghez elmarad.
Összességében egy alkoholista-film lett, holott az alapmű ennél sokkal több, mélyebb. De hogy láttam, azt őszintén nem bánom. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 7. | rabbit: margóra 2. | 2006-11-13 18:42 | | Már nam vagyok benne biztos, hogy egyetértek magammal. Nem a patkányságot illetően, az etnikai szál jelentőségének eltagadása kapcsán. Mindegy. | |
| 6. | [tulajdonos]: Visszszorulás II. | 2006-11-13 18:21 | Már ötödik napja nincs székletem. Nem feszít, nem nyom, nem fáj semmi. Vizelés után hiányérzettel húzom le a vécét. Bámulom a tiszta porcelánkrátert, ahogy zubog benne a víz. A műanyagtetőn ülve töprenkedem. Utoljára híg volt. Végleteket keresne anyagcserém? A magazinokat sem ütöm fel, pulóveres modellnők nem ösztönöznek. Étvágytalan vagyok, de lelki okot gyanítok a rekedés mögött. A beleimben dagadó salak gondolata elfintorít. A fantominger görcsös erőlködésre késztetett és az újabb kudarc sokat árt most közérzetemnek. Szobatisztaságom óta inkább hasmenésekre emlékszem. Anyám szokta viccesen mondani, „ahol bevétel volt, van kiadás is.” Vagy nagymama, hogy: „nyomja az új az ócskát.” Hát nem nyomja. Vajon mennyi szart bírhat el egy átlagos test? Mennyi lehet a rekord kilóban? A kilométeres csatornákat májas hurkaként képzelem el, a gyomor dögüzeme, mint egy hurkatöltő, belepréseli lebontott tartalmát a bolyhos csőbe, aminek perisztaltikus mozgása továbbhömpölyögteti, és arányosan szétteríti azt. Ha máshol próbálnám meg? Az iskolában sosem ment, de ez érthető, rejtély, hogyhogy nem pecsételte le az összes ottani retyit a KÖJÁL. Amit nem a falra kentek, abba beleléptél. Rokonnál, barátnál, ismerősnél nagyritkán megesett, bár sietősen, szégyenlősen, és azzal a kellemetlen szorítással, lágyéki csikarással, hogy a munkából még negyede hátravan. A művelet természetes ritmusát az udvariasság és a hely idegensége miatt felvenni lehetetlennek bizonyult. Emellett nehezítő körülményként hatottak a szokatlan szagok, az ismeretlen deszka, a más fajtájú papír, és melegvíz alá sem tarthattam addig a kezem, ameddig jólesik. Féltem attól is, hogy az ürítéssel szabaduló gázok és a végtermék bűze zárt térben lassabban keveredik össze az illatos aeroszol permetével.
Régi, magam előtt is röstellt csínyként foglalkoztat, mi mindent le tudnék illetni. Az udvart, mikor már felnyalta a pletykafészek házmester; a villamost, miközben egy kövér nő az ülésen terpeszkedik, s könyöke minden újságlapozásnál combomba szalad; a piaci kofa standját, mikor a fás körtéről szárba szökken a bolt és olvassa az aprót; az igent rebegő menyasszony esküvői ruháját a melldekoltázsnál; a nagyképű Pétert, épp mikor a diplomaosztóján kezel a dékánnal, és persze pont az ujjak összefonódásánál; a mikrofon szivacsgombáját, amikor beszédet tart valaki fontos; a vetítővásznat, amikor az országtérképen egy csinos tévés napsütést mutogat és hivatásból mosolyog; úriasszony úszómedencéből frizurakímélet érdekében kitartott, ondolált fejét; izmos fickó hátát, miközben gimnasztikázik a plázs szoláriumbronz gyöngyén; megrakott ünnepi asztalokat, komatálat; képzőművészeti kiállításon komplett tárlatot, átfröcskölve foskollázsra; köztéri szobrokat, körmeneteket, díszzsebkendős zsebeket; átlátszó szökőkút-tavacskát, ha turisták áztatják benne lábukat, vagy szerencsepénzt piszkálnak ki belőle játékautomata-függők; meg az óriás faszú erektált lőcsének makkját, mikor lágy krémmel kényezteti ráncos húsát recskázás, vagy barlangi bevetés előtt. És összes ellenségeimet, amikor nyitott szájjal csodálkoznak, mi az a kurva nagy fekete izé, ami kilapítja őket, miután szart nyeltek. Egy légvételre ennyit rondítanék össze, ha tudnék, ha kellene, ha végre sikerülne! Már le se szarhatok semmit.
rabbit (kösz emil, de ez már más)
| |
| 5. | [tulajdonos]: Visszaszorulás I. | 2006-11-13 18:19 | A hetedik napon. Parkba igyekeztem, bokrok, gyep kellett, ahol a túletetett dakszlik is tudnak, ha elunják a flasztert. Talán igényeltem belül, hogy valaki a távolból szorítson szorulásom ellen, puszta emberségből, szarás-szolidaritásból, mondjuk társasházi balkon lócájáról, vagy ablakreluxa mögül babonásan keresztbefont mutató- és középsőujjal. Esetleg kisgyerek bilin nemtudatos filantrópiával. Az elvonás gátlástalanná tesz, elébb sliccet tágítottam ellipszis alakban, majd övet oldottam, nadrágot, gatyát húzkodtam térdkalács felé. Pedig nem is kellett.
Mi volna, ha virágágyásra? Szirom tartsa szarom! Lefaroltam földnek, guggoló pózban, angyali türelem ejtett túszul. Egy szemközti padon suhancok cseréltek nyálat, de egy egész majorette-csoport bothajigálós masírozása se parancsolta volna rám a csíkozott alsót. Éreztem, nem néz ki rövid vajúdásnak, és anakondás lesz, méteresen tekereg elő nem törő jellegszilárdsággal. Aki ennyit várat magára, minimum legyen tartása! Szecessziós matéria. Igen, ez legalább tud kivonulni! Dívásan, umbrabarnán, tolásaim ütemét hibátlanul lekövetve. Bár hossza egyre magasabbra parancsolt és lábujjhegyen fejeztem be. Elengedett, kiengedtem. Kész a nagy mű, igen. Versért kiáltott. Mint valamennyi tisztességes művész, anonimitással fejezem ki, hogy a mű fölém nőtt. Sőt, mindnyájatokat ellep.
Fényképezőgépért futottam, itt hű részlet
Nem veszhet semmibe, ez szinte bélművészet!
Felületes szemlélőnek mindez hasmenés,
Ám jó ízlésű lénynek e megfejtés kevés!
Fogékony esztéta tudná, hogy ilyen csodált
Műtárgyat, izé -trágyát alkotó komponált!
A szédítő méret, az összes domborulat
Sugárzó quattrocento reneszánsz öntudat!
A régi, avult előtt húzott le sorompót,
Hát lehet oka csupán némi romlott kompót?
Kétkedők írhatják, hogy közönséges széklet,
És bárkit ihlethetnek erre főzelékek,
Fintorgó finnyások az orrlyukuk befogják,
Lefitymálva századunk programadó szobrát.
Egy kortárs filozófus mellette ebédelt,
Imádkozó szerzetes hittel elé térdelt,
Civilruhás rendőr a tömegen átvágott,
Három tévé küldött ki a helyszínre stábot.
Egy látnok jött külföldről és ráment a pénze,
Orvoscsoport sietett, hogy majd kitenyéssze,
Kuruzsló osont, csak egy kis darabot szeljen,
Elkeverné folyékony fickósító szerben.
Egy orosz olajmágnás nagy csekkönyvet hozott,
A Nemzeti Múzeum rögtön tiltakozott.
A felhajtás meghaladta már a józan észt,
A művésznek ösztöndíjat, kalóriapénzt
Ígért egy tekintélyes kulturális egylet.
Úgy tűnt, hogy az alkotó nagy sokára meglett,
De lebukott a hazug, állítása mese,
A művel nem egyezett vizsgált DNS-e.
Egy portréfestő nyíltan rongálással vádolt,
Önköltségen fogadott neves restaurátort.
A végén ellopták, egy rafinált svindler volt,
Azonnal megbízták az üggyel az Interpolt.
Az elnök elrendelt egy nemzeti gyásznapot,
Most kijárási tilalom, szükségállapot.
A fenti rendelkezés világos észérve,
Hogy bűntudattal üljünk a vécécsészére!
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 4. | emil: csiga-napló | 2006-11-03 13:13 | | Ha nem írod tovább a naplót, akkor naplo-pó vagy. (Bocs.) | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 3. | emil: ? | 2006-10-30 21:31 | | Folytatás? | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 2. | emil: végre | 2006-10-19 20:33 | | Végre egy naplóíró, aki a saját köldökén kívül mást is észrevesz. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
