NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2025-10-02 21:05 Összes olvasás: 203512| 1878. | [tulajdonos]: Izmit, Balassi | 2025-10-01 12:17 | Múlt hetet Erasmus-pályázat keretében a törökországi Izmit második legjobb középiskolájában töltöttem. 20 gyereket vittünk, de az én feladatom a "job-shadowing" volt: órákat látogattam és a török oktatási rendszerről próbáltam minél többet megtudni. Angol-, német-, török irodalom és filozófia órákat néztem, az utóbbi kettőt úgy, hogy egy-egy önkéntes diák tolmácsolt nekem, mert a tanárok nem tudtak angolul. Sok szempontból tanulságos és érdekes volt, de ide csak annyit írnék le, hogy a nyelvoktatás terén egyértelműen mi vagyunk előrébb, hiába tartja a közhely még mindig rossznak a magyarországi nyelvoktatást, ez kb 15-20 éve biztosan nem igaz, de masszívan benn ragadt a köztudatban.
A másik pedig az egész látogatásom legjobb élménye, ami a 12. osztályos török irodalomórán esett meg. Itt olyan diákok voltak, akik ebből a tárgyból tesznek majd egyetemi felvételi vizsgát. A tanárnő készült rám, eredetileg az expresszionizmus volt a téma, s illusztrációnak József Attila néhány törökre fordított verséből hozott részleteket. Utána az egymásra hasonlító török és magyar szavakról beszélt és illusztrálta egy Youtube videóval (sok ilyen van). Itt elmondtam én is, amit erről a témáról tudok. Aztán - kb 10 perc volt még hátra- megkért, hogy beszéljek én is. Így egyszer csak ott találtam magam 20 csillogó szemű török diák előtt (3-4 fejkendő mindössze), s azon vettem észre magam, hogy Balassiról és a Hogy Júliára találá-ról beszélek. Egy Balassi-vers fenn volt megzenésítve törökül és magyarul Youtube-on, belehallgattunk, aztán jöttek a kérdések. Iszonyú lelkesek voltak! A végén megkértek, hogy beszéljek kicsit magyarul. Megkérdeztem, hogy jó-e, ha elmondom a verset. Jó lesz. Így elmondtam. Ha a szöveg nem is, de a átment a verszene. Megtapsolták. | |
| 1877. | [tulajdonos]: ingyen barangolható | 2025-09-20 13:51 | ELTE Nyelvtudományi Kutatóközpont Lexikológiai Intézet közleménye:
"A magyar nyelv nagyszótára korpuszalapú szótár, 1772-ig visszamenő korpuszunkban (szövegadattárunkban) található adatok feltérképezése alapján állítjuk fel egy szó jelentésstruktúráját, és definiáljuk a jelentéseket. A szavak alakváltozatait (pl.: veder - vödör) és jellemző írásváltozatait is megadjuk. Magyar szövegkörnyezetben is megtalálható a fotel fauteil(le) írásváltozata.
Az Új magyar etimológiai szótár szerint a fotel szó a franciából terjedt el; vö. (ófr.) fau-deteuil ’összehajtható támlás szék’ [< ófrank *faldistôl ’ua.’]. A magyarba főleg német, esetleg még francia közvetítéssel is került át."
A magyar nyelv nagyszótára a legnagyobb magyar nyelvű értelmező szótári munka, eddig elkészült kötetei nyomtatásban is megjelentek, a nagyszotar.nytud.hu oldalon pedig ingyen is használható. Az Új magyar etimológiai szótár szintén a Lexikológiai Intézetben készült el pár éve, és ingyenesen használható az uesz.nytud.hu oldalon."
| |
| 1876. | [tulajdonos]: Carol Ann Duffy: Dolphins | 2025-09-20 11:37 | Carol Ann Duffy Selected Poems (Penguin, New York, 1994) kötetét még Philiptől kaptam, 1998-ban.
2019-23 között újra olvastam és le is fordítottam pár verset belőle. Akkor már túl voltam a Mesterházi Mónika-féle online versfordító szemináriumon, amit a kovidnak köszönhettem, így az egyik fordítást el is küldtem, a Versum online-nak 2023 július 24-én. Természetesen nem méltattak válaszra, majdnem biztos vagyok abban, hogy az emailt nem nyitotta meg soha senki. Így, felbátorodva egy másik naplón, itt közlöm az eredetivel együtt:
Carol Ann Duffy: Delfinek
A világ az, amiben úszol, vagy táncolsz, ennyi.
Elemünkben vagyunk, de nem vagyunk szabadok.
A nagyvilágon e kívül nem bírod levegővel sokáig.
A másik sajátforma. Mozgása alakítja a gondolataim.
Ahogy az enyém is. Van egy ember és vannak a karikák.
És van az állandóan ömlő bűntudat.
Nem találtunk igazságra ebben a vízben.
A húsunkon nem remeg a magyarázat.
Áldottak voltunk egykor, s most nem vagyunk azok.
Pár nap utazás ebben a közegben, s fordítani kezdünk:
Ugyanez a hely volt. Mindig ugyanez a hely,
s fölötte az emberek mindig ugyanazok.
S most már áldottak sem vagyunk, mert a világ
nem mélyül el annyira, hogy álmodhassunk benne.
A másik tudja ezt, s visszatükröz, mert szeret.
Ezüstbőrünk úgy villan meg, mint annak emléke,
hogy van máshol is. Van egy színes labda,
ami nem eshet le, míg az ember el nem tűnik.
Eltűnt a hold. Mint egyetlen végtelen barázdát,
rójuk egyhangú köreinket a vízben. A másik szívében
egyre szól, ami elveszett örökre. Kővé dermeszti a szívem.
Műanyag játék van, remény nincs. Lesüllyedünk a végső
határig, ameddig a medence enged. Sípszó.
Van az ember, s tudjuk, itt élnünk, halnunk kell.
----------------------------------------------------------------------------------
Carol Ann Duffy: Dolphins
World is what you swim in, or dance, it is simple.
We are in our element but we are not free.
Outside this world you cannot breathe for long.
The other has my shape. The other's movement
forms my thoughts. And also mine. There is a man
and there are hoops. There is a constant flowing guilt.
We have found no truth in these waters,
no explanations tremble on our flesh.
We were blessed and now we are not blessed.
After travelling such space for days we began
to translate. It was the same space. It is
the same space always and above it is the man.
And now we are no longer blessed, for the world
will not deepen to dream in. The other knows
and out of love reflects me for myself.
We see our silver skin flash by like memory
of somewhere else. There is a coloured ball
we have to balance till the man has disappeared.
The moon has disappeared. We circle well-worn grooves
of water on a single note. Music of loss forever
from the other's heart which turns my own to stone.
There is a plastic toy. There is no hope. We sink
to the limits of this pool until the whistle blows.
There is a man and our mind knows we will die here. | |
| 1875. | [tulajdonos]: ír | 2025-09-16 20:02 | Akkor vagyok boldog, mikor írok. Írni a boldogság. Rendszerint nincs rá alkalom, reggeltől estig a más van.
"miért lesz a cél csak dolog,
ha mindegy, hogy mit dolgozok?" (Bertók László: Egyik rímtől a másikig)
A táj befogad, az emberek nem.
xx
Nincs menedék, de egy-egy tárgyon megpihen a szem és az elme. Mintha belesűrítve lenne egy palack halványrózsaszín teába az otthon, de lehet az hímzett blúz, ami mintha százéves lenne, és talán az csakugyan, a kolléganő az őrzők közül való, képes rá, hogy a nagymamája blúzában jöjjön tanítani.
Végül is bármi, ami a jóság jelölője. Akkor is ha annyi csak, amennyi. A jóságnak (vagy talán az örömnek?) nincs kiterjedése. Innen.
xx
Dietrich Boenhoffer Börtönleveleit olvasom többek között mostanában. A gondolatmenetek medre. Lassú és mély. Pontosan jó. A lényeges dolgokról. És rettenetes úgy olvasni, hogy én az utókor, már azt is tudom, hogy mi felé halad ez az élet. Hogy ki fogják végezni. Iszonyat.
(Ő is, ahogy Petőfi is azt érti munkán, h ír és olvas. De boldognak lenni talán hübrisz. Úrrá lenni a dolgainkon, helyünkre kerülni. Beteljesülés nélkül is lehet teljes élet, olvastam éppen tegnap éjjel.) | |
| 1874. | [tulajdonos]: darkness | 2025-09-13 15:26 | Babits Mihály
DÉLSZAKI EMLÉK
Olyan meztelen volt az ég
fényes köldökével, a nappal;
akár egy szemérmetlen őrült,
ugy ünnepelte önmagát.
A kába tó fehéren izzott
s úgy hullt rá a fekete hegy
bozontosan; kacagtak véres
foggal a gránátalmafák.
Guruló, tüskés gesztenyék
csiklandozták a buja föld
néger husát; a fény sötétkék
nyelvei nyalták a tarajt,
hol az erdőtüzek kiégett
tarlói ujravörösödtek,
mint napvadító lobogók
s most a nap egy végsőt rivalt
s egyszerre meghalt; s akkor oly
csönd lett egyszerre, s oly sötét és
olyan hideg hogy vacogott a
nőkön a bolyhos, puha sál,
vacogtak a bolyhok és rojtok;
ür hullt az ég és föld közé,
magasba szökött föl az ég
s a mélyben meglapult a táj,
mint szükölő vadállat. Én is
összehuztam galléromat
s ugy néztem az idegen ürbe
mint a bujdokló bujdosók,
ha veszélyes tisztásra buknak...
Kezem kezedben lüktetett.
Remegtünk, mint két gyáva bajtárs
egy part élén hol nincs bozót,
nincs fedezék... Előbb-utóbb
szembe kell nézni a halállal,
dobolta egy bolond ütér,
míg a társalgás elakadt.
Ideges, ijedt és pici
csillagok cincogtak az ürben
s egy reflektor hideg tüze
karmolta simán a tavat.
Mint régi társak, kikre már
a halál is duplán les, álltunk
az éjben mely oly hüvösen
tagadta forró nappalát,
a messze, forgó ég alatt,
melyre reggelig új lemezt
csavart a nap, hogy tarka táncát
folytassa a sodrott világ.
| |
| 1872. | [tulajdonos]: életképek | 2025-09-02 18:17 | A vonatpótló buszon
Mónika ült szemben,
karcsú ötvenes, vállig érő
ősz haj, lófarok. Csinos
fehér blúzban természetes
anyagból, és vizet iszik
újrahasznosított palackból.
Az arcán nincs smink,
szép és komoly.
Mert Móni komolyan veszi
az életet, látszik a mozdulatán,
ahogy a palackot helyére rakja.
Ahogy élni kellene, úgy ül ott,
ezért is érthetetlen, hogy vihette el
pár hónap alatt a rák.
Aranykeretes szemüveget tesz fel,
s bár illik hozzá, meglátom
a vasutastáskát az ölében.
Csak a kalauz az, nem Mónika
egy alternatív életében,
ahol nem halott. Nem ismertem
közelről, csak mindennapos
volt a saját életemben,
ahonnan kihullott és a nyomai
is kifakultak. Míg meg nem idézte
a 7816-os járat 16 óra 10 és 45 között.
| |
| 1871. | [tulajdonos]: kútja | 2025-09-01 22:12 | A rettegés kútja
ötlik fel, mikor órák óta
nem vesz be az álom.
A képernyőn látom,
hogy már csak négy óra
van hajnalig.
Talán, ha ennyire
nem megy az alvás, a holnap,
ami másfél órája ma, is
menni fog nélküle
három óra múlva,
mikor majd felkelek.
A sötétbe meredek
és halandóságom átjár.
Átmenetileg vagyok itt veled
az ágyon a rettegés kútjának
fenekén, az innenső világon.
A túlsón most apám tesz-vesz.
Szedi a kút káváját rendbe.
Szótlan, mint én voltam,
mikor a síron megnyírtam a
füvet vasárnap. Hullámos volt
és sűrű, pedig már ősz van.
Most nem mondtam nemet,
mint utoljára a hajára. | |
| 1870. | [tulajdonos]: well | 2025-09-01 13:09 | A rettegés kútja, jut eszembe éjjel. Megint nem tudok elaludni, ami azért is zavar, mert másnap dolgozom, és egyre fogy az idő felkelésig 4 óra múlva kelni kell. Próbálom meggyőzni magam, h ha ennyire nem megy, fog menni a holnapi nap alvás nélkül is, de tudom, h nem így van, pláne, h az új évtől nagy szorongás van bennem, h képes leszek-e egyáltalán elfogadhatóan helyt állni fizikailag és magaviseletre. Tudom-e uralni a helyzetet, amennyire az szükséges. Mert a probléma, h nem tudok közepesen teljesíteni: vagy jól, vagy belebukom. És most egyáltalán nem tudok ráhangolódni, erős averzióm, hányhatnékom van az egésztől.
Újra láthatatlan vagyok, járok-kelek az iskolában anélkül, h bárki rám köszönne. Már nem hiszek abban, h jó az, amiben részt veszek. Ez nem jó tekintve, h nincs mód másból megélni. Nem használ az sem, h annyira más vagyok, mint a kollégáim, mint a gyerekek szülei. Nem fedhetem fel magam, állandó figyelmet igényel, h olyan legyen a mimikri, a szerep, hogy ne bántsanak. A váltás elérhetetlensége azt is jelenti, h ez már sose lesz másképp.
Nem mondhatom el senkinek. Amíg ez tiltott szerelem. De onnantól, h halálfélelem? Hogy sebezhetőség? Ülök, enyhe pánikroham, és az jut eszembe, h hiába kezelik ezt ki az emberből, attól még a rossz dolgok meg fognak történni vele. Akutan tudatában vagyok átmenetiségemnek.
A buszon - undorodom a tömegtől - Bonhoeffer börtönleveleit olvasom. | |
| 1869. | [tulajdonos]: antológia | 2025-08-30 07:48 | | Megérkezett a Dokk antológia, köszönöm szépen. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
