DOKK

..
 
2836 szerző 38133 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Petz György Károly
  Régi, benső mozi
Új maradandokkok

Albert Zsolt: Sáfrányos ravatal ( vers a csökölyi fehérgyász hagyomány elmúlásáról)
Bara Anna: Ha menni, menni
Tóth János Janus: Pipacsiszap
Tóth Gabriella: Álmatlanul
Bátai Tibor: bravúrdarab [east side story]
Bara Anna: tört arany
Hodász András: húsz perc
Markovics Anita: Ki útjaiban...
Kocsis Nóra: Reggel 8-tól este 6-ig
Busznyák Imre: Elveszett világ
FRISS FÓRUMOK

Albert Zsolt 21 órája
Szilasi Katalin 1 napja
Tóth Gabriella 1 napja
Kiss-Teleki Rita 1 napja
DOKK_FAQ 1 napja
Miskolczi B. László 2 napja
Vezsenyi Ildikó 3 napja
Misinszki Hanna 4 napja
Filip Tamás 4 napja
Vasi Ferenc Zoltán 5 napja
Konta Ildikó 6 napja
Gyors & Gyilkos 7 napja
Kosztolányi Mária 8 napja
Tóth János Janus 9 napja
Bátai Tibor 10 napja
Karaffa Gyula 10 napja
Boris Anita 10 napja
Szilágyi Erzsébet 12 napja
Gyurcsi - Zalán György 14 napja
Nagyító 16 napja
FRISS NAPLÓK

 Hetedíziglen 4 órája
Kicsi Ólomkatona 6 órája
PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE 7 órája
A vádlottak padján 7 órája
Gyurcsi 10 órája
Játék backstage 16 órája
az univerzum szélén 21 órája
DE MI LESZ A NOVELLÁKKAL? 1 napja
Vezsenyi Ildikó Naplója 1 napja
Conquistadores 1 napja
Sáfély 1 napja
Helyzet 2 napja
mix 2 napja
Bátai Tibor 2 napja
Fogyinapló 3 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Sáfély
Legutóbbi olvasó: 2022-08-18 23:57 Összes olvasás: 4291

Korábbi hozzászólások:  
148. [tulajdonos]: lélek a lélekhez simul2022-08-17 07:50
hagyd a félelmet a hitetleneknek az ember sosem tud eleget mások érzéseiről szenvedéseiről hogy kellő pillanatban megtalálja a választ felbarmolt föld mellett vakondtúrás és lemerülsz a sejtjeid repedéséig ne félj igaz hogy önmagaddal szembenézni félelmetes van benne valami remedios varo világából úgy távozz mint a görög vidd magaddal a petúniák ébredését fáradtan leülsz a hárs matuzsálem gyökerére és mosolyogsz eljöttem a vén tölgyedig de nem látom az erdőtől a fát holnap kijövünk ne félj a reggelek paradicsomát nem tépem le ócska kolbászok mellé az a holnap ígéretéé hogy akkor is érni fog a vén tölgy is ilyen a holnap ígéretét ott látod az ebrózsa bokrában ha odaenged meg fogod érteni azt hogy nem a tiéd az ég nem a tiéd a fű és zene helyett tücsökcsend fogad de még azt sem vallhatod magadénak ráébredsz arra hogy a hársat nem ültetheted virágcserépbe soha amíg élsz kék ég /tiszta víz/ fekete kenyér/ szép test mi mindennel fölér/ lélek a lélekhez simul /szemünk puhán egymásra hull/ pillák rebben/ ruhátlanok vagyunk/ de a vers rosszul fordul görög eredetiben kell hallani szóról szóra cseppenve olyan szájból amit felsebeztünk és csókjainkkal tettünk magunkévá másképp bájtalan fényképe lesz egy olyan valóságnak ami nincs az öregség vajon fáj-e mert boldogságunkat nem építhetjük egyébre mint apró emlékekre szembesülsz lassan halandóságoddal többé már nem félsz együtt vagy vele pille bevallom ahogy írtam kitágult a horizont és a méz-szőke copf újabb és újabb szereplőmet fonja majd maga köré az öreg herceg prospero nem koldul szeretetet mert rájön azt nem lehet mindent lehet de szeretetért tartani a markod nem vagy ha igen tedd merd vesd le a büszkeséged mint fakérget de figyelmeztet egy nap Isten mikor ébredsz álmaidból hogy várni kell várni egy életen át várni mint a szerelemre úgy várni rá mintha mérlegre tennéd az óceánt esett aznap és te kutattál megkérdeztem miért csinálod mert a tárgyak azok amikben ott van az arcod az illatod és ott a szemérmed illata nincsenek történetek
krisztina mórotz / részlet /

147. [tulajdonos]: akik fel sem fogták a lótusz .2022-08-16 10:40
Mórotz Krisztina: Akik fel sem fogták a lótusz virágzását


Nagyék. Mindenki így emlegette őket, hogy a Nagyék.

Kislánykoromban úgy láttam, olyanok ők, mint a kék meg a sárga. Amolyan egymást kiegészítő színek. Nyáron a férfi a lovai között aludt egy priccsen, ott hátul az istállóban. Sovány, szikár, barázdált arcú ember volt, akinek kék szemei kiríttak ebből a nyomorúságból. Mindig kék ruhában mutatkozott. Ebben az egyre fakuló munkásruhában járt. Ócska, öt számmal nagyobb gumicsizmában laffogott. Puszilta a sarat az ormótlan lábbelivel, s krátereket hagyott maga után. Kapcával tekerte körbe a lábát, mint a gésák a testüket, és ment a dagonyában, görbe háttal. A körmei rossz szagúak, sárgák és lemezesek lettek a nikotintól. Bőre, mint a diólevél burka.

Egyszer beállítottam a legnagyobb sárba és lefotóztam. A férfi kérdőjellé görbült. Talán csak a ruha tartotta őt össze, meg hát az állatai adtak neki némi erőt. Nélkülük semmi nem lett volna.

A felesége egy sárga asszony, kiszőkítve. Elöl lakott, a szép szobában. Rendszeresen elutazott, és méterekben állt nála a szappan. Egyszer engem is hívott, menjek vele vásárolni, de nem mentem.

Aztán azok a csodálatos ruhák, amik ott virítottak a ház szekrényeiben. Mint a gazdagoknál, mégis a falu koldusának nézte volna akárki őket.

Nagyné arcbőre az a kissé rózsás fehér bőr. Az angoloknál látni ilyet, ha jártál arrafelé. (Ha nem, akkor nem is fogsz látni, csak az én mesémben.)

Itt sosem volt köd, de trágya, mocsár, lóhúgy az volt. Na és a közepében lótuszt láttam minden gumicsizma mélyedésben. Nappal a rózsaszínű nőtt az ingoványban, mert az ott is bír teremni, szépen és tisztán.

Egy fiúk volt. Ha hazajött, már suttogták: jön a Jakab, jön a Jakab! Szinte egyik ház suttogta a másiknak. Hazajön a Jakab! Talán itthon is marad, kontrázott a másik ház ablakszeme. A Jakab! Kössünk fogadást! Ha marad egy hétig, akkor itt valami történni fog, talán vesz az Erzsó a fiának egy házat.(Az egykének.) Az is lehet, bökte oldalba az egyik kerítésléc a házat, hogy nősíti. Furcsa egy fazon volt: zöld és semmilyen. (Nem nagyon tudom előhívni az arcát.)

Jóskáét igen. Látom a gyűrött paklit a szemében. A kanvágyat, amivel sosem törődtem igazán. Mégis mindent megjegyeztem róla.

Mellettük lakott Pannika, akivel örök haragban állt Erzsó régóta, de a szemben lévőkkel is masszívan tartotta a neszóljhozzámot. Egyáltalán, olyan volt, mintha maga köré rakott volna valami ocsmányságot, s ezzel akarta volna távol tartani a környezetében élőket.

Amikor a másik szomszédja, Gazsi felakasztotta magát, vett egy kutyát. Természetesen Gazsinak nevezte el. Eszter a feleség, persze megkérdezte, hogy miért csinálja ezt? Erre aztán Erzsó rondán szembenevette, és hangosan kárálta, hogy a fél falu hallja: azért aranyom, mert te még így se bántál a férjeddel, kutyába sem vetted! Különben is, jogom van hozzá!

Volt azonban egy nagy bánatuk. Mégpedig az, hogy a Jakab nem fogadott el tőlük semmit, de semmit. Igaz a gyerek elpuhult az ottani létben. Délben kelt, három és félperces tojást evett. A falu szeme, persze látott ám mindent!

A jó Jakab elvolt egymagában, mint a befőtt. Kedvem lett volna feltenni egy polcra, miután száraz dunsztban dunna alatt gőzöltem! Ráírtam volna: gyengetök.

(Nem tehetek róla, most is mosolygok ezen. Vigasztal a tudat, hogy Márai is csak úgy jellemezte a sirályát, mint sárban totyogó ludat.)

Az idő teltével már kevesebbet jártam át hozzájuk, valahogy sajnáltam a lovakat, ahogy a szekér elé lettek fogva. Meg a részeges libákat, a pletykás gyöngytyúkokat. Időnként hallottam Erzsót, ahogy átkiabál Mariskának: mi van ribi, szeded a gyógynövényeidet? Neked könnyű, mind az öt gyereked kitaníttattad, nekem meg itt ez az egy, és éppolyan mulya élhetetlen szamár, mint az apja. Azzal toppantott egyet a vastag lábaival, amik olyanok voltak, mint a maori asszonytársaié, csak fehérben.

Esténként imát mondott a mamám, én is áldást kértem mindenkire, a girbegurba utca lakóira, csak épp a Nagynéra kértem galambszart dögivel a jóistentől. Nagyanyám, amikor először meghallotta, lakonikusan annyit jegyzett meg, hiába kérsz galambszart a fejére, sárga a haja, nem látszik meg rajta, azzal ki is tört belőle a könnyes nevetés! Nyárra tél jött, s vártuk a karácsonyt. A Kisjézus megszületett Nagyéknál is. Ezüstfenyő állt az ablak előtt. A függöny elhúzva. A fán habkarikák, szaloncukrok lógtak. Ott díszelgett egész gyertyaszentelőig. Minket ez felettébb mérgesített, hiszen mi már készültünk a vetésre, de Nagyéknál még karácsony volt!

Később, az utcán menve észrevettem, hogy nem ismer meg a Jóska. Gondoltuk, no, ez is vakulóban. A lovai is sántábbak lettek, de egyre gyorsabban hajtott a kehes, gizda lovaival, míg végül aztán végleg el nem tűnt. Amikor újra láttam, hát fent a Göncöl szekerén feszített egy nyári éjen, fiatalon, egyenes háttal, és épp a paripák közé csapott! Egészen olyan volt, mint ő valaha, bár ott biza nem volt sárnak nyoma se.

Erzsó aztán eltemette. Fájintos nyughelyet kapott a megboldogult. A márvány fejfán egy rózsa volt a neve mellett, amellett meg Erzsó neve. A legszebb a temetőben. Rá két évre egy különálló sírkövet fedeztünk fel, megnéztem kié? Hát a Jakabé volt. Nem kapott ő sem szerelmet, se nőt, se férfit, se gyereket, csak három és félperces tojást, és kóborlásokat, anyai fojtást. Kisfiam veszek neked házat! Nem kell. Fiam veszek neked nőt, az sem kell.

Erzsó végül jól elkövérült, és hófehér lett a haja. A lovakat eladta és megcsendesült. Nincs itt boldog vég, tényleg nincs. Ha valaki azt mondja, hogy egy életünk van, mindig Nagyékra gondolok: de hülyén is éltek, és fel sem fogták a lótusz virágzását. Csak unottan morzsolgatták az időt, míg el nem jött a halál, mint valami rossz kerítőnő, hogy végre, békében, együtt elszenderedjenek.

Olvasói hozzászólások nélkül
146. Sáfély: gondolatmorzsa2022-08-16 10:38
Szanticskáról nem tettem le, átgondoltam alaposan én a tömörségét.. Megérett bennem a javításra:))

145. [tulajdonos]: Dekameronom2022-08-16 10:32
Mórotz Krisztina: A féleszű csődör, meg a falu


Egyszer régen, volt a faluban egy féldüddő* ember. Az inge zászlóként lobogott utána, amikor a falu kicsi házai között járt, kelt, vállán az elmaradhatatlan kapával. A parasztok gyakran felfogadták cukorrépát vagy kukoricát kapálni. Na de, volt ezzel egy kis baj is, mégpedig az, hogy állandóan kanos volt az istenadta, és hát mi maradhat faluhelyen titokban? Persze, hogy minden asszony fülében ott zsongott az a bizonyos bogár. Hamar rá is jöttek arra, hogy amikor a férfiak elmennek a vasúthoz talpfát csiszolni, akkor vígan lehet a kukoricásban etetni az éhes bulákat. Állva, vagy fekve kettyinteni ezzel a fáradhatatlan kujonnal.



A baj ott kezdődött. hogy, ha váratlanul arra evett a fene valakit, ahol éppen zajlott a mifene, hát ez az istennek se akart leszállni a fehérnépről, sőt átkozódni kezdett, hogy a beste, kurvaanyád, most már pedig maradsz, ahol vagy és csak tolta-vonta a termetes szerszámját.

– Hogy húznám már ki a jót a valagadból, meg a málnásbúl, amikor olyan jó az nekem is, mint neked!

Aztán, legtöbbször azért kisvártatva mégis kirántotta a vendégoldalt a nagyot cuppanó nedves muffból és megmarkolva rántott rajta még kettőt és gúnyosan a némber szeme közé spriccelte az aznapi termést. Nem igen volt már olyan pina a faluban, ahová Karcsi be ne köszönt volna.



Telt, múlt az idő, míg nem, emberünk megismerkedett a falusi búcsúban egy szűzlánnyal, legalábbis így vallott magáról a törékenynek egyáltalán nem mondható nagy farú, tenyeres talpas asszonynak való. Emberünk vett is néki a bábosnál egy mézeskalács-szívet, meg egy másik kalácsot is, amire az volt írva, hogy: ”Hideg málé, túró van, nem bírunk a fúróval!„ Na, ezt a gorombaságot, amikor meglátta a szűz, keserves rívásba fogott, pedig örökké viszketett neki.

– Ne itasd már az egereket! – mondogatta Karcsi. Próbálkozott mindennel, még a peckét is dörzsölgette, mint afféle biztos és vigasztaló pontot, de a szűz csak rítt keservesen.

– Hát mér vagy olyan málé? Adj hát a Karcsinak egy jó kis ebédet a sunából! – tanácsolta az asszonynép.

– Minden férfinak az kell! Aztán majd jól megtömi, mint a libát. Te meg kiszídd neki katonásan! Egy cseppet ne hagyj benne!



Karcsi számára a biztos kúrelást a nagypofájú Mari jelentette, mert nem tudott ő olyan rosszkor érkezni, hogy a dúspinájú asszonyságnak ne lett volna jó, ami jó. Na meg még megtoldotta egy deci páinkával, amit 60 fokosra főztek fel cseresznyébűl. (Ezért hőbörgött minduntalan Maris az urával, mert délutánra már az árokban döglött szerencsétlen, és ette a füvet kínjában. Maris meg fogta a talicskát és belevonszolta, szegény marhát és nagy kárálva hazatolta.

– Szarnál sünt! – ordította két nyögés között. – Éjjel megint bűzlesz majd, és fingasz orba-szájba! Ej, hogy a jóanyám is ehhez a hasas mangalicához adott, aki ilyen isten barma, azzal a macskanyomorító pöcsével! És még ez csorgatja a nyálát a nyápic fokhagymagerezdek után, ahelyett, hogy építené a vasutat a többi golyhóval!



Na de, jött az egyenlítés. Szépen pocakosodott a Maris, mindenki láthatta, persze mindenki tudta is, hogy az biz nem az ura fullánkjától kerekedik, oly annyira, hanem a Karcsi dákójától. Az meg csak jött, ment énekelve, az egész falun át, valami ilyesmit dudolászva, hogy: Aggyá nékem páinkát! Ne bánd Maris, ha a pajti ugat, a tüzes cunádhoz vezesd a farkamat! Mire aztán megint a nagypofájú asszonyság elé került, látja ám hogy sistereg a pára.

– Elmész ám a jó büdös francba, – sziszegte Maris, – fölcsináltál barom!

– Hát, ami azt illeti fájintos lesz a gyerek. Az urad örülhet, mert végre pulya került a házhoz! Oszt, tudod-e, hol van most az urad? – kérdi vigyorogva Karcsi. – Hát gyakni ment az én kurvámmal, láttam őket a tengeriben! Maradj veszteg, a nyitott bugyogó meg a rumos rongy a kukorica címerén csúfolódott, ezek még akkor is csinálják, ládd, amikor vérezik a kurvám! Véres hurka, Maris, jó kis véres hurka, majd beletörli egy tengeri levelébe a kapitányát, be ne vedd este a szádba! – kuncogott bárgyún azzal mosdatlan képével.

– És a gyerek?

– Ehh, faragok neki tulipántos bölcsőt, aztán megnyugosztok. Te Maris, eszedbe ne jusson megtépni az enyim-kurvát! Gyökeret verek a testébe! És 12 pulyát akarok tűlle! Lesz kis házunk, pajtaszéna, és akkor csinálja, amikor én akarom. Vérbő asszonnyá teszem! Ring annak a fara, ahogy köll, te már úgyis 40 éves vénasszony leszel! Örülj málé, hogy a faszom fiat adott neked! Na, de addig is gyere Marisom! Most még a te csipejed ring, mint a nád! Engedd szabadjára kezem, hadd nyúljak alád!



Amikor aztán hazajött a tilosból a Maris ura, az kapta magát és elszaladt a menyecskéhez és kikapta a bugyigójából a véres pólyát, amihez zöld levél darabkák tapadtak.

– Itt van-e, büdös cafrangos, céda! – azzal beledobta a lekvárba a bizonyítékot. – A jó isten verjen meg halálod napjáig, a gyereked feje legyen ferde, és most megtudja a falu, hogy mit csináltál az urammal! – aztán, ahogy jött, úgy haza is viharzott a némber.



Telt múlt az idő, a poros falucskában minden leány, asszony előbb, utóbb csak kigömbölyödött, annak rendje, módja szerint. Aztán meg így vagy úgy világra is hozták a pulyákat a kismamák.

– Én biza, az árokparton szültem meg a fiam, – dicsekedett hosszúlábú Rozi – mer akkor gyütt rám, nem volt nékem időm bemenni a kepébe, seháse. Aratáskor volt és egy marék szalmán, amit kévébe kötöttek. Azon látta meg a napvilágot a gyerek.

– Az enyim meg ágyban. Jön, jön éreztem, én azt és ordibáltam, de a külek csak nem akart kijönni, már kékült a feje, de azért jó gyereket csinált féldüddő, csak alszik meg eszik a kis Kari, s jókat trottyant közbe.

– Az enyim meg sokat rí, de páinkás ronggyal dörzsölöm át az ínyét oszt, szépen lenyugszik.



Nincs az a jó, ami egyszer meg nem szakadna! Az történt, hogy a féldüddő megelégelte falu összes asszonyát és mind a huszonkét gyerekit, és eltűnt a nagy lankadt farkával a retkes, szakadt gatyájában. Senki se tudja miért. Így aztán, ha az asszonyok pecke viszket, befogják az urukat, néha a szomszédot, meg jó ismerőst is. A falu erről híres, a sok éhes nunáról meg a méretes karókrul. Tudja minden fehérnép, hogy ott csak le köll gurulni a Somló hegyről, máris karóba van húzva az asszony. Persze, hogy megtanulta itt minden szűz, hogy mi a jó?





*féldüddő > féleszű

144. [tulajdonos]: áramszünet2022-08-14 23:18

Ma úgy döntöttem én is megyek.. Sok a dolgom, illetve fotózni rajzolni írni kicsit sok.. Ezért hanyagolom a Dokkot. Most sok egyszerre.. Egyébként érzem, hogy fáradt vagyok. :-))

143. [tulajdonos]: :)2022-08-14 12:22
Márk nem elégszik meg a jóval, kell a szépség neki. Legyen az pompei mozaik, Van Gogh, Larkin egy szép ember. Ez a szó illik rá: reneszánsz. Neki a lótusz, nekem a nád..



142. [tulajdonos]: két karakter2022-08-14 11:46
Imre, akit nem tudok visszahúzni, mert hülye vagyok újabban a törléshez, ám a feloldáshoz még inkább..
Ez is egy érdekes dolog. Haladjunk tovább- Márk és Imre karaktere érdekes..
Imre azt szereti, ha a dolgok jól egyértelműek. Nem helyezem magam előtérbe nála ez ars poetica?
Szóval , Imre kíváncsi egy bohócra aki én .Engem folyton elhelyez valahová. Imre a fura gyermekkorom elmeséltem. Mire kezd rájönni arra ki vagyok, megkérdezi, hogy milyen iskolát végeztem, ezen kellően meghökkenek, lefut előttem egy poroszos iskolarendszer, a finn oktatás, Arisztotelész. lefut hirtelen az, hogy az emocionális intelligencia egyik jellemzője, hogy bizonyos kérdéseket nem tesz fel. .És válaszolok neki a hársfa göcsörtjeit nézve, hogy lótenyésztő akartam lenni, és közben keresem a szót, hogy inszeminátor, de az imposztor jut eszembe.. Ezért megmaradok a lovaknál.. Imre borzongsz, és mosolygok. Nem tettem mást, csak annyit, hogy kibillentettelek egy egyensúlyból. Érzem, hogy kérdeznél. Mikor egy nyúl fut el mellettem..
Kettős az érzésem a beszélgetés után ( düh, és mosoly) Imre vissza a komfortzónába, megnyugodva..Imre nemsokára ír egy verset a lovakról. :))) Azt hiszem, hogy itt nyugszik meg. Márkot tiszteli..


Márk karaktere bonyolultabb.. Hatalmas tárgyi tudás amit birtokol. Ő az a típus aki imád vitatkozni, megismerni felfedezni.. Néha szarkasztikus ( felhördülés) amit összemos az iróniával.. Az okos embereket tiszteli, a barátokban az őszinteséget a jóindulatot szereti.. A tudatos álmodást. Ha valaki tanul, tanulni akar az oké. Tudat alatt mindenben ott a bonbon, fagyi a csoki.. Lágy dolgok, puhák..
Márk mondataira muszáj figyelni, ugyanis mindig van egy mondata amit halkabban mond, és ez a mondat hatalmasat szól, bennem legalábbis. Tisztelem őt. Akit én tisztelek az sosem gyenge ember..



A karakterek érdekessége a Dokkon megérne egy mesét. Kérdés, hogy az a mese a bogyó és babóca lenne-e , vagy egy Förtelmes Grimm. Tegnap Marcell napja volt..Szép élete legyen..

141. [tulajdonos]: Kenyér... 2022-08-13 16:33
Pablo Neruda: Óda a kenyérhez

Kenyér,
lisztből,
vízből,
tűzből
vagy.
Könnyű és sűrű,
lapos és kerek.
Anyai ölre
emlékeztetsz,
földi sarjadásra.
Kenyér
milyen könnyű
és milyen mély vagy!
A pék
fehér tálcáján
sorakozol,
mint az edények, mint
a tányérok
vagy lapok,
majd hirtelen
hullámozni kezd az élet,
a csíra és a tűz
összekapcsolásából
egyre növekszel,
mint öv, száj, mellek,
dombok, az élet.
Növekszik a meleg, áraszt
a teljesség,
a termékenység szele.
Változatlan marad
aranyszíned,
és amikor megtelnek kis öbleid
a barna sebhely
odaégette jelét
a földkerekség
aranyló világára.
Most itt vagy,
érintetlen
emberi cselekvés,
megismételt csoda,
az élet akarása.
Minden száj kenyere,
Mi
nem könyörgünk érted,
mi, emberek
nem fordulunk
bizonytalan istenekhez
és sötét démonokhoz.
Földön és tengeren
kenyeret fogunk készíteni,
a földön és bolygókon
búzát fogunk termeszteni.
Minden ember,
minden kenyere
azért fog eljönni, mert
mi megtermeltük,
nem egy ember,
hanem mindenki számára.
A kenyeret,
minden nép kenyerét
és mindent,
aminek kenyér formája és
íze van
el fogunk osztani:
A föld,
a szépség,
a szerelem,
mindennek kenyér íze van.
Minden azért született,
hogy megosszuk,
hogy átnyújtsuk,
hogy megsokszorítsuk.
Ezért hát kenyér,
ha elfutsz az
ember házából,
ha elrejtenek téged,
ha megtagadnak téged,
ha fösvény áruba bocsát,
a gazdag felvásárol,
ha a búza nem keres
barázdát és földet,
Kenyérmi nem fogunk könyörögni
koldulni.
Mi a többi emberrel,
minden éhezővel
harcolni fogunk érted.
Mindenhová
elmegyünk megkeresni,
felosztjuk a földet,
hogy te növekedj,
és velünk előre megy a föld.
A víz, a tűz, az ember
harcolni fognak velünk.
Búzakalász koronákkal
díszítik fejünket,
amikor indulunk,
hogy földet és kenyeret
hódítsunk
mindenkinek,
és akkor
az élet is
kenyérformát ölt,
egyszerű lesz, mély
megszámlálhatalan és tiszta.


140. [tulajdonos]: hm2022-08-13 11:01
Eszembe jutott valami abszurd.. Levelek.. Mi lenne, ha leveleket írnék neked, válaszolva arra amit leírtál.
Hiszen a levél is műfaj, ha ügyes vagyok csak olyan, mintha levelet írnék, ami nem szokványos- aminek közepe van, nem születik valamiből nem hal meg valamiért valakiben, csak VAN.
Van a hallgatag levelet kapó, van aki komolyan vesz mindent, és van az unalmas. Van aki zsurnál stílusban ír levelet, és nem tudja, hogy másképp is lehet. És van olyan is akinek a levél több mint egy levél.. és a kapó félreteszi a levelét. Ezt a levelet adó mindig megérzi..

A Séfély végülis megtalálja önmagát.
Nem siet, ír, de a kell szót elfelejti. Ha írok neked csak úgy írok, mintha kenyér lennél.. Egy falat kenyér.

139. [tulajdonos]: kell a könyv... megrendelem2022-08-13 10:36
Mikor az embergyűrű megnyílt előttem, azt hittem, valami szokatlant és feltűnőt fogok látni, de úgy látszik, nem járt előttem senki, csak egy sötét felöltőjű magas, ösztövér férfi, rövidre nyírt, kese-szőke haján fekete kalap. Meggyőződtem róla, hogy sem a férfi ruházatán, sem a viselkedésében nincs semmi nevetséges, s már éppen túl akartam nézni rajta, a boulevard-on végig, amikor megbotlott valamiben. Minthogy közvetlenül a nyomában voltam, óvatosan lépkedtem tovább, de mikor arra a bizonyos helyre értem, semmit sem láttam, egyszerűen semmit. Mindketten mentünk tovább, ő is meg én is, a távolság közöttünk nem változott. Most egy átkelőhely következett, s ekkor a férfi fél lábon leszökdécselt a járdaszegély lépcsőin, valahogy úgy, ahogy örömükben a gyerekek szoktak ugrándozni néha. A másik oldalon egyetlen hosszú lépéssel fenn termett a járdán. Ám egyik lábát kissé felemelve, a másikon máris szökkent egy nagyot, háromszor egymás után. Ezt a gyors mozdulatot bárki egész nyugodtan botlásnak hihette volna, ha elhiteti magával, hogy ott valami apróság, egy mag vagy csúszós gyümölcshéj hever. Különös módon mintha maga a férfi is azt hitte volna, hogy ott valami akadály létezik, mert minden egyes alkalommal félig bosszús, félig szemrehányó pillantást vetett a kellemetlen hely felé, mint ilyenkor általában mindenki. Valami ismét óvatosságra intett, hogy menjek át a másik oldalra, de én rá se hederítettem, a férfi nyomából nem tágítottam, s feszülten figyeltem a lábait. Meg kell vallanom, hallatlanul megkönnyebbültem, mikor ez a szökdécselés tán húsz lépés után sem ismétlődött, ámde amint lábáról feltekintettem, észrevettem, hogy most valami más bosszúsága támadt. A felöltő gallérja felkunkorodott; s mikor hol az egyik, hol mindkét kezével körülményesen bajlódva, vissza akarta hajtani, sehogy sem sikerült. Ez előfordul. Engem nem is nyugtalanított. Ám ebben a pillanatban határtalan ámulattal láttam, hogy a két szorgos kézben két mozdulat dolgozik: az egyik kéz gyorsan, titokban és észrevétlenül felcsapja, a másik pedig körülményes, huzamos, szinte agyontagolt mozdulatokkal próbálja lehajtani a gallért. Ez az észrevételem annyira megzavart, hogy két perc is eltelt, míg rájöttem, hogy a felgyűrt kabát és az idegesen tevékenykedő kezek mögött a férfi nyakát ugyanaz a borzalmas, ütemes rángás gyötri, mely a lábából még csak éppen most állt ki. E pillanattól nem is tudtam szabadulni tőle. Megértettem, hogy ez a rángás ide-oda bolyong a testében, s hol itt, hol ott próbál kitörni belőle. Most már megértettem azt is, miért fél az emberektől, s magam is óvatosan fürkésztem a járókelőket, észrevettek-e valamit. Végigfutott hátamon a hideg, mikor lába kissé megrándult és szökkent egyet – ámde nem látta senki, én pedig kitaláltam: ha valaki mégis felfigyel, én is meg fogok botlani. Ily módon bizonyára el tudnám hitetni a kíváncsiskodókkal, hogy mégiscsak hever az úton valami apró, láthatatlan akadály, és véletlenül mindketten ráléptünk. De miközben törtem a fejem, miként segíthetnék, ő maga nagyszerű új megoldást talált. Elfelejtettem mondani, hogy bot volt nála; egyszerű, sötét fából készült bot, szerény, kampós fejjel. Vizslató félelme eszébe juttatta a következőt: a botot először csak az egyik kezével – mert ki tudja, esetleg még mire kell a másik – a hátához szorította, pontosan a gerincéhez, hogy a keresztcsontot megfeszítse; a kampót pedig gallérjába akasztotta, s így, mint valami támaszték, keményen feszült a nyakcsigolya s az első hátcsigolya között. Ez a testtartás nem keltett feltűnést, legfeljebb kissé hetykének látszott, ezt viszont megbocsáthatóvá tehette a váratlan tavaszi nap. Senkinek sem jutott eszébe, hogy utána forduljon, így hát a módszer bevált. Persze a következő átkelésnél két apró, félig-meddig visszatartott szökkenés azért kiszabadult, de ezek jelentéktelenek voltak; s az egyik, valóban észrevehető szökkenést olyan jól tudta elhelyezni – az utcán keresztbe éppen egy öntözőcső hevert- hogy nem kellett semmitől sem tartania. Igen, még nem volt semmi baj; időnként a másik kezével is hátranyúlt, még jobban megfeszítette a botot, s máris túl volt minden veszélyen. De hiába, mégsem tudtam legyűrni növekvő szorongásomat. Tudtam: miközben jár, és határtalan erőlködéssel igyekszik, hogy egykedvű é szórakozott ember látszatát keltse, testében felhalmozódik az iszonyú rángás. Én is úgy rettegtem, akárcsak ő, mikor érezte, hogy a rángás egyre nő-növekszik benne – s láttam, miként kapaszkodott botjába, mikor meg-megrázta belül. Kezének vonásai ilyenkor oly kérlelhetetlen és szigorú kifejezést öltöttek, hogy minden reményemet akaraterejébe helyeztem, márpedig nagy akaratú ember lehetett. De mit számított itt az akaraterő!Már bizonyára közelgett a pillanat, mikor felemészti minden erejét, nem is lehet másként. És én, amint hevesen dobogó szívvel követtem, kevéske erőmet összerakosgattam, mint az aprópénzt, s valahányszor kezére pillantottam, kérve kértem, fogadja el tőlem, ha ugyan hasznát veheti.
Azt hiszem, el is fogadta; mit tehetek róla, hogy nekem sem volt belőle több.
A place St. Michelen sok jármű és erre meg arra igyekvő ember nyüzsgött, mi pedig gyakran két kocsi közé kerültünk, és ő ilyenkor fellélegzett, s kicsit elhagyat magát, szinte pihenésképpen engedett egy csöppnyi ugrabugrát és biccentgetést. A bebörtönzött betegség talán ezzel a cselfogással akart felülkerekedni. Akaratereje két helyen is megtört, s az elernyedés lágy, csábító izgalmat s azt a bizonyos kényszerű, kettős ütemet hagyta hátra megszállott izmaiban. Ámde a bot még a helyén volt, s a kezeken is harag meg bosszúság látszott; így léptünk a hídra, és nem volt semmi baj. Semmi baj. Akkor hirtelen elbizonytalanodott a járása, szaladt két lépést, és már meg is állt. És állt, Bal keze szép nyugodtan levált a botról, és olyan lassan emelkedett felfelé, hogy láttam, amint a levegőben reszketett; a kalapot kissé hátratolta, s megtörölte homlokát. Fejét egy csöppet félrefordította, tekintete tétován végigpásztázott az égen, a házakon, a folyón – és akkor megadta magát. Hol volt már a bot! Két karját szétlökte,mintha fel akarna szállni, és kitört belőle, mint valami őserő: meggörnyesztette és visszarántotta, kényszerítette, hogy bólongasson és hajlongjon jobbra-balra, és vetette belőle a táncmozdulatokat a csődület közepette. Mert tömeg csődült köré, és én nem láthattam már.
Mi értelme is lett volna, hogy bárhová elmenjek még: teljesen ki voltam fosztva már. Üres papirosként sodródtam vissza a boulevard-on, végig a házak mentén.

Rainer Maria Rilke: Malte Laurids Brigge feljegyzései


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2022-08-19 00:16   Napló: Hetedíziglen
2022-08-18 22:03   Napló: Kicsi Ólomkatona
2022-08-18 21:23   Napló: PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE
2022-08-18 21:02   Napló: A vádlottak padján
2022-08-18 17:59   Napló: Gyurcsi
2022-08-18 16:38   Napló: Hetedíziglen
2022-08-18 15:44   Napló: PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE
2022-08-18 15:38   Napló: PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE
2022-08-18 12:49   Napló: Gyurcsi
2022-08-18 12:28   Napló: PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE