DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2830 szerző 37263 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Nyári László
  aranyszajha
Új maradandokkok

Zsigmond Eszter: Ötven centi
Tóth János Janus: első
Farkas György: Aszkéta (Jav.3)
M. Szabó Mihály: Szívfa
Szilasi Katalin: A padláson
Fekete Orsolya: Szórt fény (szűretlen)
Ötvös Németh Edit: szuszogó
Tálos Barbara: Szem
Nyári László: Csecsemő
Bártfai Attila Márk: Majomparádé
FRISS FÓRUMOK

Szilasi Katalin 44 perce
Bakkné Szentesi Csilla 1 órája
Kiss-Teleki Rita 1 órája
Tóth János Janus 7 órája
Petz György Károly 8 órája
Nyári László 11 órája
Tálos Barbara 1 napja
Gyors & Gyilkos 1 napja
Hepp Béla 1 napja
Csapó Angéla 1 napja
Albert Zsolt 2 napja
Tóth Gabriella 2 napja
Busznyák Imre 4 napja
M. Szabó Mihály 4 napja
Szakállas Zsolt 5 napja
Szokolay Zoltán 6 napja
Dobay Katalin 6 napja
Seres Sándor 7 napja
Wesztl Miklós 8 napja
Bara Anna 8 napja
FRISS NAPLÓK

 Minimal Planet 2 órája
Hetedíziglen 2 órája
Conquistadores 3 órája
történések 4 órája
nélküled 6 órája
Szokolay Zoltán verses füzete 1 napja
Nosztalgia 1 napja
PIMP 1 napja
Ötvös Németh Edit naplója 1 napja
az univerzum szélén 1 napja
Sin 1 napja
Szőnyeg 2 napja
Baltazar 2 napja
Bátai Tibor alkotói naplója 2 napja
törmelék 2 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Szokolay Zoltán verses füzete
Legutóbbi olvasó: 2020-08-09 22:09 Összes olvasás: 7603

Korábbi hozzászólások:  
88. [tulajdonos]: OTT és ITT2020-08-08 20:27
.

OTT ÉS ITT

„Thanatosz athanatosz”
(Salvatore Quasimodo)


Ott

Tisztán emlékszem, állt ott valaki
az ablakmélyedésben mozdulatlanul,
csak sziluettjét mutatta a fény,
hunyorogtam, hogy felismerjem őt,
szerettem volna megszólítani,
de felörvénylő idegen erők
elvonták róla tekintetemet,
elfordították gondolataim
testvéremtől, mert ő volt, már tudom,
csak köszönteni nem maradt időm,
csak átölelni nem volt alkalom
a meg sem fogant, meg sem született,
és ennél fogva meg sem is haló
ikertestvért, ki évtizedekig
ott állt és látta lépéseimet,
a telepített akadályokat,
hívó csapdákat, éles köveket,
előre tudta tévedéseim,
s nem hallottam, ha figyelmeztetett,
mert siettem, mert senkitől se féltem,
magam alkotta szabályok szerint
szerettem Isten teremtményeit
és nem tudtam, hogy ő az én testvérem.

Igyekszem, kérem, ne lökdössenek,
már ezt a verset is csak suttogom.
Értem jöttek e fémarcú pribékek,
akik vezetnek, mint egy elítéltet
a betonszürke, üres udvaron.
Összecsengések, ritmusképletek,
hiába mondom, nem segítenek,
nem érthetem, kivel hová megyek,
sem azt, hogy hová hogyan léptem,
miben hibáztam, miben voltam vétlen,
mit játszott velem ez a hatalom.

Csak néz utánam, néz a jobbik énem,
s mikor a villanófény fejemre lecsap,
ő majd akkor is köztetek marad,
szoborrá válik pillanat alatt,
ott áll egy ablakmélyedésben.


Itt

Mikor a határt végül átléphettem,
akadt, tudom, ki koccintott a hírre,
és elégedetten vigyorgott: „na végre”,
nem sejtette, hogy mindent hallok, látok,
azóta is a világhálón lógok,
de nem fájnak a gúnyos nekrológok,
mert jött az ének, napkorongig zengett,
hogy „ettől az elittől nem kérek kegyelmet”
és visszafojtott lélegzettel, ébren,
a helyzetemhez illő fegyelemmel
lakom e láthatatlan létben,
magamnak mondva: íme hát az ember,
ki nem vágyódik többé már semerre,
csak itt pihen, csak mozdulatlan fekszik,
összpontosítva, ahogy soha eddig,
bár kristálytiszta logikával értem,
hogy nem észlelhetek hangot, se mozgást,
mert nincsen itt már idő, nincsen tér sem,
nincs jel, se tett, se megváltás, se szándék,
de koncentrálnom kell nagyon erősen,
mert valamit még fölfedezni vágynék,
egy pillanatnyi rezdülést, egy apró
életjelét a teremtés rendjének,
a fölrobbanthatatlan szeretetnek,
a szét nem bontható szimmetriának,
és antropomorf, élő istenemnek,
ki volt, van, lesz, mert lennie kell mégis,
nem hagyhatott a rombolókra mindent
szabálytalanul, felelőtlenül,
valaki hátha van még ott, vagy itt lent,
a bonthatatlan, ismeretlen, néma,
a „csak az övé” másik mindenségben,
ahová hulltam én is, élni, élni, élni,
emberek nélkül, végleg egyedül.

Minden maradék erőm összeszedve
innen kell üzennem a gyilkosokról,
vegyétek észre: voltak, vannak, lesznek!
Mosolyognak, hogy imádjátok őket,
és megbocsátanak majd minden áldozatnak,
s ti önfeledt, vad ünneplésbe kezdtek,
mert játszmáikról fogalmatok sincsen.
Figyelmeztetnék mindenkit, vigyázzon,
de nem remélhetem, hogy lesz, ki hallja.
„Párbeszédünk elnémult. Most már
lehetséges a képtelenség”. Ez éltet, Salvatore.


87. [tulajdonos]: Szózat 2020 augusztus.2020-08-06 08:28

JEGYZETDAL

Terrornak mától azt nevezd tehát,
mi úgy lopakszik korból korba át,
hogy rejtőzködve álarcot cserél,
majd jótevődként lép fel, úgy ígér
boldogulást, de hálót vet ki rád,
megszervezi, hogy bálványozd, imádd.

Terrornak azt nevezd, ami
szabadságot tud játszani,
meg-megcsillantva hirtelen
odafönn, aztán idelenn,
hogy fontos mindenütt te vagy,
vigyáz majd rád, csak el ne hagyd,
miközben fájva vonszolódsz
a part felé, kések felé,
hol majd ő ontja véredet,
és megmentődként ünnepelheted.

Életmentőnek ne nevezd,
ki lassan öl, mert úgy szeret,
akinek zsákmánya lehetsz,
szabadon soha nem ereszt,
minden más zsarnoktól megóv,
heterofób, homofób, bifób,
szélső, középső, bármely oldali,
agyadba írta, mit kell mondani,
megtanít egyenmosolyt hordani,
zsinóron rángat jóembereket,
eljátszat velük játszmás ügyeket,
hogy nincs is itt, már úgy van itt,
csak elszorítja ujjaid,
elhallgattatja éneked,
vasajtó brong, kerék visít,
a lélek is csak test lehet,
már úgy van itt, hogy nincs is itt.
Terrornak ezt nevezheted.
.

86. [tulajdonos]: A fű majd2020-08-03 21:16

A fű majd


Akik között sosem találtad,
azoknál többé ne keresd.
Beillik posztmodern halálnak
a paradoxon: él a test,

s a lélek az, mi űrbe dermed,
a szem, mint képernyő, lefagy,
és megrettensz, te gyáva gyermek:
az ősbűn eredménye vagy,

úgy állsz a téridő határán,
mit őriz négy dimenzió,
mint állt az éden szélin Ádám,
már sejtve: itt se, ott se jó.

Nem tudta még, de hitte, vélte,
hogy bent is az van, ami kint:
a tudományok fejlődése
csak féregjárat-labirint,

ő még kereste, mit te már tudsz:
az ösvény csak magad lehetsz,
és vissza nem hozhat, ha átjutsz,
se drog, se pénz, se fény, se szesz,

be kell ismerned megnyugodva,
hogy lent is az lesz, ami fent,
erőd hiába sokszorozza
katedrális vagy parlament,

elvész a lélek, más világba
viszi az emlékeidet,
ma este érzed utoljára,
s nekirepül a semminek.

A fű majd újranő belőled,
ártatlan barmok legelik,
így őrzik összedőlt idődet
tiltott, elrejtett verseid.

.

85. [tulajdonos]: Irodalmi Jelen2020-07-31 16:18

Hat képeslap Erdélyből


1.
Gatyás Krisztus Székelykeresztúron
nem száll le a hideg templomfalról,
ott töprengünk alatta az Úron,
s a latrokon – ki jobbról, ki balról.

2.
Csíkkozmási utcán hirdeti a tábla,
nem halad a korral, aki itt megállna,
kitörhet kereke, eshet vele bármi,
szigorúan tilos szekérrel megállni.

3.
Kászonaltíz templomából messze száll a zsoltár,
boros férfihangok zengik, mit írt Szenczi Molnár.
Pörölj, Uram, pörlőimmel, kiáltják az égre,
hátha Isten tudja, hol van Kászonaltíz népe.


4.
Csomakőröstől Dardzsilingig
egy fényfonál az egész pálya,
aki azon ma végigsiklik,
magyarok útját megtalálja,
s ha vissza is tér, hírül adja,
Sándor meghalt és eltemették
a Kancsendzonga árnyékába.

5.
Kerc irgalmas földjén, bal partján az Oltnak
ciszterci monostort alapított Imre,
jóra termett lelkű magyarok királya.
Nyolcszáz év nagy idő, eltűnnek a holtak,
nem látjuk már többé, kiket elraboltak,
sem a régi, szorgos kódexmásolókat,
de állnak még falak, megmaradt a bástya,
s égre nyíló kerek ablak Isten kalodája.

6.
A huszadik század huszonkilencedik
évébe ugorjunk, Nagygalambfalvára,
vessünk egy pillantást a vén támpilléres
református templom déli kapujára.
Keresztelni vittek akkor egy kisdedet,
aki nem nyitotta versre még a száját,
elpityerdülésre sem fogott ihletet,
csak nézte az ajtó mintás kazettáját.
Íme a képeslap, megtalálja bárhol,
ki más a címzettje, mint Kányádi Sándor.


84. [tulajdonos]: Ad acta2020-07-20 07:57

Ad acta

(csak szociolíra)

Az uzsoraszerződéseket
dombornyomásos pecsétjével
és kackiás aláírásával hitelesítő
elegáns úr pénteken
szabadságra ment.
Egy héttel később,
a tengerparti nyaralás
ötödik reggelén is
luxussajtokat és rózsaszín
tengeri herkentyűket kóstol,
mert megérdemli.
Az elégedett cuppogás után
megrezzen, mintha eszébe jutna,
hogy e bőséges reggeli árából
két hétig étkezhetett volna
X. bácsi és Y. néni. Ebédet
fizetnének elő valami közkonyhán,
felét este újra melegítenék. Jutna
talán a csontsovány macskának is.
Nem jut eszébe. Nem jut. Már a
felvetést is giccsesnek tartja.
Prüszköl macskamód: – micsoda
penetráns szociális demagógia.
Az elegáns úr műkedvelő poéta.
Ízlése tehát kifinomult.
Nem enged magának
szélsőséges kilengéseket.
Mire hazaér a jólmegérdemeltből,
Y. néni elhunyt,
hajnalban megállt a szíve.
X. bácsi utánamegy: két nap múlva
felakasztja magát. Hűségesek voltak
egymáshoz ötven éven át. Ma már
mit számít ez – vonja meg vállát
az elegáns úr, s elégedetten fütyörészve
archiválja az aktájukat.


83. [tulajdonos]: Átjössz2020-07-17 23:25
.
Átjössz

1.

Átjössz, tudom, hogy átszaladsz
egyik délután, mintha csak innen,
ugyanebből az utcából, hány háznyira
is laksz, miért nem vettem észre eddig,
úgy éltem, mint egy alvajáró,
szégyen, hogy naponta többször
elmentem a házad mellett és
nem éreztem a közelséged,
pedig nem az emlékezetemben
kellett volna keresselek, hanem itt,
ahol talán te laktál minden házban,
de én már ezt is elhibáztam,
átjössz, igen, világoskék
pólóban, capri térdnadrágban
és kopogó fehér papucsban
(ehhez ragaszkodom), sietsz,
ahogy csak egy háziasszony a szomszédba
ezért-amazért, csipet sóért,
egy szóért, akár e versért, máris
adom, gyere bátran, sose voltál velem
ilyen öltözékben, nem tudom,
miért látom rajtad ma éppen ezt,
állsz a kapuban, itt vagy, csengetsz,
szaladok elébed, nem ugatott meg a kutya,
jól ismer, a csendre ébredek megint.

2.

Csendre ébredtem, megint
a légkalapácsok taktusütései közti
réseken ömlött rám, hogy élsz, élsz,
élsz valahol, az irányt is sejtem,
a földrészt, a várost, az utcát,
arra, igen, öltözöm máris, indulnom kell,
telepihegted apró jeleiddel
négydimenziós magánzárkámat,
ezt a nélküled homogén téridőt.
Hiába őrzi sóhajod a kályha, ma
köd települt a tájra, decemberszürke
céltalanság örvénylik előttem,
sűrű anyagból épült labirintus,
érintésemre megkeményedő
fehér falak, soha nem jutok ki,
színes képernyő előtt ülve, távolról
irányítják valakik, hogy minden folyosó
éppen előttem záruljon be, szaladnék
elébed, rohannék hozzád, ígérem,
nem őrülök bele, hogy sehol nem találok
kiutat, végigkergettek az életemen,
visszamegyek a kiindulóponthoz,
2018, leroskadok, fúvószenekarok szólnak
a hangszórókból, agresszív, posztmodern
gyászinduló, de nem kérek, nincs kitől,
és nem is fogadnék el kegyelmet soha.

3.

Tudom, találsz egy rést, amelyen át
majd mégis itt leszel, amikor már
nem merlek várni, nem marad remény,
se vers, amellyel visszahozzalak,
csak fekszem álmatlan, engedelmesen,
hol semmi sem mozdítja már
a cellaajtó rozsdás cirklijét,
se szó, se titkos kód, se légáramlat,
s az őrök is kihaltak, nem hallom lépteik,
nem váltják többé egymást, nincsenek,
és ottfelejtett, magatehetetlen
fogolyként leszek csak szabad ---

akkor majd jössz és átölelsz,
a napfényre is, tudom, kivezetsz,
hunyorgok majd, élettől elszokott rab,
s a kertben elbolyongunk boldogan,
s egy kőre ülve szótlan nézzük egymást,
hogy együtt mindent megértsünk
utólag.


82. [tulajdonos]: ...2020-07-11 18:41

Némák a földbe fröccsent arcok,
béke van, béke. Már megint. Nagyon.
Pörög a harctér fölé tartott
angyal egy papírszalagon.        

Új kiegyezés kevély molinója?
Vagy föltámadni vágyóknak csalétek?
Ki hitte volna: mint a homokóra,
megfordulhatnak jótettek és vétkek.

Az áldozatok nevét elfelejtik,
de márványtábla jár a gyilkosoknak.
Új táncrend. Új bál. Boldog szelfik.
Cinkosok számlái gyarapodnak.


81. [tulajdonos]: Soktonnás monstrum2020-07-03 22:30
SOKTONNÁS MONSTRUM

Reggel, ahogy felszáll a köd,
állsz a terasz korlátjánál, kezedben a kávésbögrével,
s a kert közepén egy mozdonyt találsz.
Soktonnás monstrum a meggyfák között,
dér lepi ugyanúgy, mint a növényeket.
Sínpár hozzá nem vezet, körbejáratod tekinteted
a kerítésen, sértetlen mindenütt az is.

Így jutott beléd a végelszámolás,
nem emlékszel, melyik hajnalban vetted észre,
de azóta bizonyos, hogy ott áll középen, mint hatalmas
szégyenérzet, mozdulatlan prüszkölő bűntudat.
Vinned kell egész nap, bár egyre nehezebben
mozdulsz miatta. Húzná a földbe a sejtjeidet.
Már a noteszt elővenni, egy szót leírni is
mintha hőstett volna, de nem a hetyke ifjúság csínye,
hanem a sokáig latolgatott kegyetlen döntés,
melyet senki más meg nem hozhatna helyetted.

Végül az este, a minden irányból támadó sötétség
jótékonyan eltörli a kontúrokat, egylényegűvé oldja a
mozdonyt a kerttel. Egy lesz minden, higgy nekem, egy lesz
aznap éjjel. Csak a lelked válik el akkor a testtől,
hogy mint ítélet nélkül fogvatartottat,
kiszabadíthassa a kötelező forradalom.

80. [tulajdonos]: LFT2020-07-02 21:25

Akiket vártam, elém jöttek.
Kívülük senki. S nem is jön soha.
Ez az állapot úgy rögzített,
ahogy a Teremtés oka.

Mikor Isten a világrendszert
a végtelenre kiszögezte,
nem gondolt ő se bűnt, sem embert,
de lefeküdt, mert jött az este,

s ahol sötét van, ott a sátán,
csattog érdek és ellenérdek,
tolongunk egymás hegyén-hátán,

irgalmat senki nem remélhet,
sem egymástól, sem önmagától.
A köztes lét lélekfogolytábor.
.

79. [tulajdonos]: EZ2020-07-01 12:29

Ez itt ugyanaz, mint aki
amott ugyanúgy, amikor
azt hittük, az az igazi,
akire fentről hullt a por.

Ez itt, az ott, már egyremegy,
az ismétlődő jelszavak,
s a kéz, amelyben megremeg
egy elmulasztott mozdulat.

Szabadság, itten hordozák
igádat boldog híveid,
örvénylő pláza lett hazád,
aki él, rád irigykedik.

Ez az a rend, melyben a szó
ha szolgál, kiszolgáltatott,
emeld a zászlót, porladó,
hadd higgyük, nem vagy még halott.


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2020-02-26 09:25 lista
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2020-08-09 22:04   1 mondatos kritika /Rónay György:A regény és az élet/
2020-08-09 21:18   új fórumbejegyzés: Szilasi Katalin
2020-08-09 21:17   új fórumbejegyzés: Szilasi Katalin
2020-08-09 21:15   új fórumbejegyzés: Bakkné Szentesi Csilla
2020-08-09 21:11   új fórumbejegyzés: Kiss-Teleki Rita
2020-08-09 20:21   Napló: Minimal Planet
2020-08-09 20:14   Napló: Hetedíziglen
2020-08-09 19:29   Napló: Hetedíziglen
2020-08-09 19:28   Napló: Conquistadores
2020-08-09 17:38   Napló: történések