NAPLÓK: Szuszogó szavak Legutóbbi olvasó: 2026-07-31 18:47 Összes olvasás: 86849| 659. | [tulajdonos]: betűfüzérek | 2026-07-31 18:01 | Közelítős
Vajon mennyi lehet hátra?
Vajon meddig élek még?
Szemem őszt és telet látna...
mindent, ami ékesség.
Szétrepedtek a nappalok,
s lyukassá vált éjszakám -
átkiáltok, hogy halljatok:
még itt vagyok, itt, talán.
Mennyi évem maradhatott?
És szűk lesz vagy bőséges?
Baljóslatún felzaklatott?
- vagy csendes, tolószékes?
Ennyi kérdés, mi értelme?
Agytorna ez, semmi más -
Hajnalonta felébredve
álmom sokszor mániás.
Vajon mennyi lehet hátra?
Vajon meddig élek még?
Szemem őszt és telet látna,
s közeleg a messzeség.
2026. július
| |
| 658. | [tulajdonos]: betűfüzérek | 2026-03-28 16:27 | A Tavasz reggelén
Csobban az út fölött az aranyló csend,
a fény puhán lép a harmatos gyepre...
egy szép rigódal a szívembe röppent,
halk békét hintve megfáradt testembe.
Arcomon ömlik a napsugár-folyam...
tüzes lávája bensőmben simogat -
régi gondjaim oszlatja álmosan
és mosolyommal öntöz nárciszokat.
Az ágak között integet a reggel,
egem kékjében tiszta távlat ébred -
ám torkos órám minden percet elnyel,
hogy szétessen bennem a régi képlet.
Majd ha a nappal későbben estbe fúl,
s az éj bíborral írja meg az álmot...
egy új fényesség lelkemben lángra gyúl,
mint titkon hazatérő vándor-látnok.
2026. március 14.
| |
| 657. | [tulajdonos]: betűfüzérek | 2026-02-11 13:25 | Lásd
Lásd lelkem
legmélyét,
lejtőn landoló
lázas lebegését.
Lobogva lengedez.
Lemondón lelkendez.
Lehet leírni.
Lehet lealázni.
.....
Lám,
lankák látványa
lázadón lábraáll.
Lemerült lételem
lappangva létrekel.
Lentről lassacskán
lámpásom lángra lel.
(2009. / 2026. átirat) | |
| 656. | [tulajdonos]: betűfüzérek | 2026-01-19 18:03 | A Cica
Középpontban Micóka...
Körötte forog minden.
Párnán trónol, királynő -
szabályt nem tűr semmiben.
Hívod, dehogy hallja Ő...
Nem szólsz, ott van azonnal.
Zirren-zörren egy zacskó,
rohan zászlós-farokkal.
Éjjel árnyat kergetve
portalanít gondosan -
Reggel ártatlan képpel
alszik rajtad boldogan.
2026. január
| |
| 655. | [tulajdonos]: betűfüzérek | 2026-01-15 16:57 | A Hóember vágya
Kert közepén Hóember áll,
nyakában egy nagy szénmedál.
Nappal némán őrzi helyét,
éjjel ébred, nyitja szemét.
Hold-töltekor lép sok aprót -
pelyhei, mint gyémántkagylók...
csillognak a csillagfényben,
mikor mosolyt villant éppen.
Reggel újra mozdulatlan...
de én bizony rajtakaptam -
Elhagyta a sötét medált,
mi a séta során levált.
Visszaraktam, lapogattam...
ő meg nézett dacosabban -
Súgta nekem: csizma kéne,
hogy mehessek végre jégre.
2026. január | |
| 654. | [tulajdonos]: betűfüzérek | 2026-01-13 15:55 | Fehér csendesség
Az ég fehérre festette a tájat,
a néma fák között álldogál a csend.
A hó is hallgat, míg betakargatja
a tegnap és a ma sebét odalent.
A vén föld visszatartja lélegzetét.
Nem mozdul semmi, csak a pajkos idő -
Ő az, aki tudja: minden "hó" alatt
készül egy új "virág", ami majd kinő.
A lépések puhák, nyomot hagyóak...
a világ most tanul meg újra járni.
A tél nem büntet, csak kérést közvetít:
merjen hát végre meg-megállni bárki.
2026. január | |
| 653. | [tulajdonos]: betűfüzérek | 2026-01-11 14:06 | Mi, öregek
Mi még láttuk, milyen a "minden-évben-tél"...
s a színtelen tévén a bemondó beszélt,
hogy ez a "meder" jó, csak Kabaré legyen -
főképpen szombaton élhessen a jelen.
Talán hittünk abban, hogy a munkánk végett
megbecsülést kapunk és nem leszünk sértett.
Most kacsintgatnak ránk Hivatalos Szemek...
a „méltányos nyugdíj” szelíden kinevet.
Mi nem kérnénk sokat, hisz sosem dőzsöltünk -
az Ég nekünk messzi, közelebb volt földünk.
Nem jártunk világot, a Világot vártuk -
maradtunk hát itthon, miközben kívántuk.
Éltünk hát valahogy, sírni nem volt divat.
Humorba öltöztünk, úgy húzkodtunk hidat -
Kuncoghatunk most is, de csak épp annyira,
hogy morajunk kössük... hallgatás-masnira.
2026. január
| |
| 652. | [tulajdonos]: betűfüzérek | 2025-12-27 17:41 | Színezék
A szürke napokból élénk színt keverek...
az árnyaltság miatt köddel elegyítem -
s az így kapott kékben holnappá lehetek,
hogy lelkemben a szép egekig repítsen.
(2025. december)
Szem/lélek
Nincs hová rohanni, az Élet, mi szalad.
Ezalatt belőlünk... szenvtelen kihalad.
De álljatok békén, szemlélve, mint látnok.
Fakadjon üdvötök abból, amit láttok.
Nincs miért szaladni... Időnk az, mi rohan.
És oly szánalmasan előznék meg sokan!
Legyünk inkább délceg jegenye a szélben,
mint "lavina" takart, jégbe-fagyott szégyen.
A Halálnál gyorsabb úgysem lehet lábunk.
Kikezdhetünk vele, de lehet, hogy ártunk.
Várjuk emelt fővel érkezését hozzánk...
beérhetünk vele angyalt vagy boszorkányt.
(átirat, 2025 12.01.) | |
| 651. | [tulajdonos]: betűfüzérek | 2025-12-21 12:00 | Épp, hogy parázs
Kihűlnek bennem a rég lobogó napok,
messzi fényként izzik (egykor) égő szívem.
A múlt csendje tegnap ásított egy nagyot...
Holnapom mégis jő reszkető-szelíden.
Vállamon nyugszanak emlék-harcosaim...
Álmukban őrzik a fiatalság sodrát -
Ráncok bukdácsolnak feszes nyomdokain
az útnak, amelynek tüzes testét lopják.
Megérkezett lelkem az árnyas pagonyba,
ahol nincs már sodró, eleven forgatag -
ahol madárdalra ébredhet naponta...
és esténként imát csillagok mondanak.
2025. december | |
| 650. | [tulajdonos]: betűfüzérek | 2025-12-21 11:58 | Két part árnyékában
(Elmélkedés az öröklétről)
Valaha a fény még nem tudta, hogy fény
és az árnyék sem lépett túl önmagán.
Ekkoriban... nesz kélt az üres légben
... az élet első szívdobbanása tán.
Ott született meg az ember álma is,
porszemnyi tudat az ismeretlenben -
azóta minden lét küzdi értelmét,
ősnyugalmat nem lelve a lelkekben.
A szél attól kezdve válaszokat hord,
megfejthetetlen nyelven és dallammal -
S kezeink között az idő elfolyik,
mint a víz, mikor új utakra nyargal.
Felépítünk, rajongunk és rombolunk...
(bensőmben hű örökségem vigyázom) -
Kesergünk, bolondulunk és meghalunk,
újabb kör leszünk az örök spirálon.
A kezdet mindig a végre néz vissza
... és a vég a kezdetre emlékezik.
Emlékeink: mécsesek a sötétben -
fényüknél látjuk a múltunk lépteit.
A halál?
Úgy vélem... átkelés a túlsó partra,
ahol nincs idő, sem test, sem szerepek -
Ott a gondolat lehet a valóság,
és egyetlen törvénye: a szeretet.
Mert minden, ami volt, ami van és lesz
egyazon lángból szikrázik fel újra.
A lét talán csak álom önmagáról...
de amíg álmodjuk, nem apad kútja.
S mikor reggel újra kinyílik szemem,
a fény átsiklik a redőny résein -
érzem: nem múlt el semmi, csak színe más.
A valamit is bevárták éveim.
2025. november
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
