NAPLÓK: Baltazar Legutóbbi olvasó: 2026-03-10 06:13 Összes olvasás: 668291| 6226. | [tulajdonos]: egyetlen csepp | 2026-03-09 22:43 | Éhes vagy szomjas a föld?
Enne vagy inna inkább?
Enni holtakat szokott,
inni fényt és esőt hozzá.
De mért énrám vágyik?
Én mit adhatok neki?
Egy csepp tejet magamból?
Ahhoz előbb anyává kell
válnom, sőt minden anyák
anyjává, ki játszik az idővel,
a vérrel és a tejjel, akinek
gyermeke az újszülött világ,
mely annyira éhes és szomjas,
hogy egyetlen csepp tejjel beéri.
| |
| 6225. | [tulajdonos]: előzetes | 2026-03-09 22:24 | Hamarosan közzéteszek egy posztot, és már most jelezni kívánom, hogy nem hivalkodásból teszem.
Egy verset fog tartalmaznia, amelyet ma írtam.
Nem gondolom, hogy nálam van a bölcsek köve, nem tanítani akarok, csupán mutatni valamit.
Azt, hogy a motívum, a mag azért fontos, mert ki kell bontakoztatni, összes energiáját mozgósítani kell, egyfajta cselekvő párbeszédet kell vele folytatni, tisztázni, honnan jött, mit akar, hova tart, és mi hol vagyunk a vele való viszonyban.
Az kevés, hogy tudunk róla valamit, még az is kevés, ha sokat tudunk róla, a lényeg, hogy meg kell szólaltatni, figyelni kell rá, mert lehet, hogy ő maga mondja el, mit akar.
Nos a vers, melyet a következő poszt fog tartalmazni nem az én versem. Nem szeretnék félreérthető lenni: én írtam; annyiban nem az enyém, hogy a női princípium verse, tehát nekem mindenestül meg kellett konstruálnom.
Nyilvánvaló, hogy egy most több változatban feltűnt, alakuló, de alig javuló szöveg radikális újragondolása, és talán nem haszontalan. | |
| 6224. | [tulajdonos]: jaj | 2026-03-08 20:10 | Bocsánat, de Gabriel García Márquez az első mondat megtalálása után nem a One Hundred Years of Solitude című regényt kezdte el íni, hanem a Cien años de soledad címűt.
| |
| 6223. | [tulajdonos]: háromszor 17 | 2026-03-08 19:50 | ***
Ég birodalma,
imádunk és rettegünk.
Könyörtelen vagy.
***
Illatok tánca.
Részegült szitakötők.
Mindjárt este van.
***
Szóra bírtalak.
Mégis azt hitted, hallgatsz:
föld van a szádban. | |
| 6222. | [tulajdonos]: egykettő | 2026-03-02 19:22 | Nem emlékszem hasonlóra: ma egy vers alapverziója és újraírt verziója is bekerült a maradanDokkba.
Ezek szerint a szerkesztők nemcsak egymással, de még önmagukkal is egyetértettek. | |
| 6221. | [tulajdonos]: csövek | 2026-03-02 18:31 | Emlékezetem szerint a boldogult szocializmusban volt egy vicc a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban.
Az volt a lényege, hogy két csőből áll, egy nagyból és egy kicsiből.
Azért, mert a vastagon jön a barátság, a vékonyon meg az olaj. | |
| 6220. | [tulajdonos]: Opus még | 2026-03-02 17:44 | | A hivatalos program után egy kocsmában kötünk ki, cseh sörök, nagyszerű beszélgetések. Egyszer csak Hodossy Gyula végigjárja az asztalokat, és mindenkit megkérdez, volna-e kifogása az ellen, hogy felolvassa egy versét. Mindenki belemegy egy magyar fiú kivételével, de az asztaltársai jobb belátásra bírják. Szép a vers, jó volt meghallgatni. Másnap délelőtt meglátogatjuk Tóth Lászlót és feleségét. Laci Budapesten született ugyan, de mégis a felvidéki magyar irodalom legjobbjai közé számít, nagyszerű költő. Hosszú beszélgetés, annyira hosszú, hogy úgy döntünk, Nagymegyerre, anyám szülőhelyére nem megyünk be, a hazautat mindössze néhány doboz Urpiner sör megvásárlásának idejére szakítjuk meg. Nagymegyerre érve azonban megérint a kisváros hangulata, és nem Komárom felé haladunk tovább, hanem a körforgalomból a katolikus templom felé hajtunk ki. Séta a békés településen, boldogítóan süt a nap, fényképeket készítünk, aztán haza. Otthonról haza. Végül is a gyökereim a Csallóközben mélyednek a földbe. | |
| 6219. | [tulajdonos]: OPUS 100 | 2026-03-02 15:23 | A felvidéki folyóiratok között már csak az Opusnak van nyomtatott verziója. Pénteken volt a 100. lapszámuk bemutatója Dunaszerdahelyen. Nagyszerű este volt, sokak áldozatos munkája volt benne a szervezésben, a vendéglátásban, közülük egyet emelek ki, Hodossy Gyulát, aki az ottani magyar irodalom jelentős alkotója. Feleségem és én egyaránt szerepelünk ebben az ünnepi számban. Én az alábbi verssel.
Lőtávolon belül
Szellők dédelgetik az éjszaka
léha függőkertjeit, a mohón
egymást ölelő teraszokat,
a zöld édent, a padokat,
lépcsőket és az ösvényeket.
Az illatok szétrúgják a fiolákat,
kinyílnak a holdtól ezüstös
rózsák, és egy hirtelen érzés
riadóztatja bennem a szavak
légióit: talpra katonák, azért
utaztatok annyit a hideg platón,
hogy megküzdjetek velem,
már lőtávolon belül vagyok,
idézőjelek közé tettem a szívemet,
hogy valóságosabb legyen.
Dobog a lovak patái alatt,
eltiporhatatlan, mint a képzelet,
és ő is vágtatásba kezd.
Lám, a költészet befogad minden
felejthetőt, minden lehetetlent,
és ha fecseg is olykor,
mérték szerint teszi.
Ha pedig elhallgat, arról
álmodik, milyen lesz egyszer
olyan fényre ébredni,
amely belülről fakad. | |
| 6218. | [tulajdonos]: kézfogás egy fauve-val | 2026-02-17 22:45 | Megint az Apollinaire-könyv, most a 74. oldal.
"1902-ben megismerkedik André Derainnel"
Fölnézek a könyvből, pontosan velem szemben a falon egy fametszet Deraintől, egy Angyali üdvözlet, fölemelkedek a székből, megérintem, üveg alatt van, de közel kerülök egy kézhez, amely valaha biztosan érintette a költő kezét, nahát.
A kép sajnos szignó nélküli, de egészen biztos, hogy a dúcot a Mester készítette, csak nem ő csinálta róla a nyomatot, hanem a segédek, az örökösök, ki tudja? | |
| 6217. | [tulajdonos]: képek | 2026-02-17 17:59 | | Olvasom Réz Pál: Apollinaire világa című könyvét, és mindjárt az elején egy különös motívumra akadok. „Döbbenten látod Szent Vid ó agátjain az arcod pontos mását…” Egy oldallal később: „Az én arcom az! – kiáltottam. – Az én komor és féltékeny szemem!” A sajátjára feltűnően emlékeztető arc felismerése nagyon erős érzelmeket kavart az akkor még csak huszonkét éves fiatalemberben. Eszébe juthatott saját eredetének bizonytalansága, és sok egyéb. Amikor egy időre abbahagytam a könyv olvasását, eszembe jutott, hogy elolvasom azt az öt Zagajewski verset, amelyeket még az irodában nyomtattam ki és hazahoztam. Zsille Gábor évekkel ezelőtti ajándéka volt; már a szerző halála után küldte el a friss fordításokat. Természetesen olvastam már a verseket korábban, igazából nem értem, miért nyomtattam ki ezt a küldeményt mégis. Talán azért, hogy a harmadik versben (Az emigráns dala) ezt olvashassam: „Idegen városokban / bámuljuk hajdani mesterek műveit, / és csodálkozás nélkül ismerjük fel a saját / arcunkat a régi képeken.” A szituáció csaknem ugyanaz, de a különbség mégis fontos: Apollinaire nem csupán csodálkozik, hanem zaklatottá válik, Zagajewski azonban egykedvű marad. És milyen érdekes adalék a nagyon franciának érzett Apollinaire-hez: anyja lengyel, Angélique de Kostrowitzky. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
