Rémület

Nem sírnak majd, ha meghaltál,
igazán te sose éltél, sose voltál.
Hisz nem látták sosem az árnyat,
csak a féltve őrzött álruhákat,
és nincs már a ruhák alatt senki,
elmúlt, aki elfelejtett lenni.
Felcicomázott halott gyerek,
ahogy a fotográfusra meredt
hajdani járványok idején,
pont olyan tükrödben a rém:
vak szemgödör, üres porhüvely,
nem hall már és nem felel.
Mint leprás arcát torz barázdák
rajzolta át valódat az álság.
Ódon lidércálom, poklasoknak háza,
eleven széthullás sorsod nemsokára.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2023-06-04 17:00:44
Utolsó módosítás ideje: 2023-06-04 17:00:44