Kertásás
Ásó nehezen csúszik a kemény földbe.
Úgy látszik, mintha neki az kényszer lenne.
Ám a kertész a dolgot annyiban nem hagyja.
Nekilódul és a földbe jól benyomja.
Szürkésbarnás rögök a felszínre kerülnek
és a kertnek dúsan növő füvén szétterülnek.
A Nap vígan néz le az égből erre a társaságra,
majd izzasztó sugarait rájuk bőven szórja.
Közöttük két kutyus bóklászik,
majd az egyik távolabb leül, a másik meg elalszik.
Ám a kertásás egyszer csak lassan-lassan véget ér
és a kertész meg az ásó is végül is pihenni tér.
De nem úgy ám a kutyák,
kik a kertet végig futják,
majd a házba mennek
és buzgón enni kérnek!
Ez a díja a védelemnek,
a munka felügyeletének.
Ezt aztán végül is megkapva
örömmel néznek a gazdákra.
Halász István
Rózsavölgy, 2017. május 13.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2017-05-13 18:00:05
Utolsó módosítás ideje: 2017-05-13 18:00:05
