Burokból a golgotára
Sorsa, évei meggyötörték
lelke tán ettől gazdagabb,
újra építi miden percét,
de hitéért semmit se kap.
Ajkán a mosoly ritka vendég,
az is szétroppan félúton,
mint barázdált zománc a Nap tüzétől
Szúette, szurtos ablakon.
Szemének ékköves kékjét
ellopta rég a könnyeső,
mint gyanútlan koldus túlélését
a haszonra éhes leskedő.
Arcán a redők mélyre ültek,
mint barlang falán a lenyomat.
Megbúvik benne összes búja,
követelve sarcukat.
Mállott lábain kopott cipő;
kukában lenne rég helye,
álom csak, hogy szekrényt is látott,
fűző is fonódott bele.
Talpát már a földig eljárta,
Munkáért, kenyérért kuncsorog.
Csordult lélekkel, kopott ruhában,
Elnyűtt cipőben csoszog.
Megy az úton, míg viszi lába.
Érjen célba?adja az ég!
A kénköves poklot a földön bejárja,
Burokból indult a Golgotára.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: Szerencsihírek, 2006
