DOKK

 
2686 szerző 33761 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
KIEMELT AJÁNLATUNK

Miklya Zsolt
  Nem az otthon
Új maradandokkok

Mórotz Krisztina: Mazurkafutamok
Fekete Orsolya: Hajnal, három felvonásban
Csapó Angéla: Egy nap
T. Kiss Melinda: hazajönnek a fák
Varga Árpád: apevák
Nyári László: Fólia
Bátai Tibor: Saul
Bátai Tibor: Lombok és rügyek ǁ Ha nem dezertálsz [párhuzam(os)ok]
Fövényi Sándor: sirass el
Siska Péter: Automatikus mozdulatok
FRISS FÓRUMOK

Kinga Horváth 23 perce
Kosztolányi Mária 33 perce
Bakkné Szentesi Csilla 38 perce
Gyurcsi - Zalán György 50 perce
Sági Ferenc Dénes 1 órája
Melly79 1 órája
Bakos Fanni 4 órája
Filip Tamás 17 órája
Acsádi Rozália 21 órája
Vajdics Anikó 1 napja
Hegedüs Andrea 1 napja
Dudás Sándor 1 napja
Halmi Annamária 1 napja
Bak Rita 1 napja
Szakállas Zsolt 2 napja
Tuboly Endre 2 napja
Barta László 3 napja
Szigeti György 3 napja
Varró Dániel 3 napja
Mórotz Krisztina 4 napja
FRISS NAPLÓK

 Más, és mégis ugyanaz 2 perce
weinberger 15 perce
noézis 1 órája
útinapló 5 órája
Volt egy pillanat 9 órája
akvamarin 16 órája
ELKÉPZELHETŐ 1 napja
Bátai Tibor 1 napja
P 1 napja
PIMP 1 napja
Kicsi Ólomkatona 2 napja
napokra zárt napok 2 napja
Romain 2 napja
Baltazar 2 napja
OLvasatlanul 3 napja
REGISZTRÁCIÓ
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK
akvamarin bloggernek 1 feldolgozatlan üzenete van.
Kezelésükhöz itt léphet be.


NAPLÓK: akvamarin
Legutóbbi olvasó: 2017-08-16 14:08 Összes olvasás: 71539

Korábbi hozzászólások:  
1232. [tulajdonos]: már nagyon írnék2017-08-15 23:15
Az utolsó három fogalmazás. Igen, itt a naplóban, ez nem én vagyok. Minden hibáit látom, látom minden botlásomat a fogalmazásokban. hát ezért nem lehet túl régit feltennem. Mérges vagyok magamra, hogy lehettem ilyen ostoba! És igen ez a három fogalmazás... kéne egy új gépis, az első sorban a hibás mondatot nem tudtam javítani. És hogy fogok nekikezdeia a prózáimnak? Baj van a nagybetűkkel, ,ha em érek hozzá a másodperc tört része alatt akkor ezt csinálja: Sssszaak, ez szavak lett volna. mintha zongoráznom kéne..Aback Space -el is bibi van. Úgy írok, mintha zogoráznék.... most vagy a kezemet figyelem, vagy azt amit íri akarok.
Bár ne törte volna össze a legjobb gépem a férjem...Rossz a hangulatom, rossz a kedvem emiatt. ezt a kis bejegyzést félóra hoszatt rtam A biztonsági kódot, ha lecopyzom és e szereém tenni akkor azt úgy csinálom, hogy elküldöm, mert másodszorra em megy, fe kiírja, hogy roz a iztonági kód, visszajövök, és új kódot írok, szerencsém an, ha az is sikerül. Már nagyon írnék, de így?

1231. [tulajdonos]: régiek2017-08-15 20:25
Ki a hunyó?
• Mintha tegnap lett volna, amikor egy akthoz adta maga magát. A műterem szobául is szolgált. Az ablak előtt a hatalmas asztal, ahová jól esett a fény, piktor itt készítette a monotípiát, az akvarelleket, és a tusrajzait. Mellette a festőállvány, hátrébb a dívány. A vetkőzés volt a nő számára a legmegrázóbb, mintha nem önmaga lenne a sprőd hajával, az illatával, hanem egy idegen, aki kívülről figyeli, amíg teljesen meztelen nem lesz, mint hagyma és a héjai. Megkönnyebbült, amikor húsos combjait felhúzta, így az takarta szemérmét. Vaknak festelek, mondta a férfi és felröhögött, úgysem látsz a világodból semmit! A nő ott feküdt a fekete díványon a tökéletlen, tág pórusú bőrében. Nem tudott laza lenni, bár vissza akart vágni a festőnek, minden mondata után magára figyelt, hogy csattanós, mégis könnyed legyen a válasza, vagy legalább ne maradjon alul a szópárbajban. Amikor a férfi megtudta, hogy ír, harsányan nevetett. A forgóján megmozdult a haja. Na és mit írsz?- vonta kérdőre a modellt, bár neki csak egy báb volt a nő, aki nem túl intelligens, szürke kis veréb, ráadásul a bal melle lejjebb volt, mint a jobb, és meglehetősen bávatagon nézett Héra tehénszemével. Te nem vagy jó író. - szólalt meg. A jó író átmegy a saját színpadán egy operaária kellős közepén. Nincs rajta semmi különös, de mégis. Valami újat mutat a nézőknek, egyszerűt, mégis végtelenül bonyolultat, ami a pillanat tört része alatt rögzül. Ám belőled tizenkettő egy tucat, folytatta a férfi az alázást. Kinek kell egy hibátlan test? Azért vagy itt, mert tökéletlen vagy. Szégyelled a vadászgörényed harapását a bokád fölött?
• Néha kísértést érzett, hogy elmondja, ki ő, hogy a szőlőtőkékről meséljen, a kertjéről, a macskájáról. a papsajtról, vagy a gyerekkoráról. Valami tisztáról. Vágyta, hogy most ő legyen fenn ebben a szürreális kapcsolatban. Nézte a férfit, s belegondolt, mennyire taszítja őt valami benne. Aztán rájött, hogy a férfi magányát, egy jó adag cinizmussal takargatja. Nem szólt semmit. Felkapta a fehér rütyőt és az indiai szoknyát, s futni kezdett. Az sem érdekelte, hogy rosszul gombolta be a melltartóját, csak, el innen, nem volt maradása.
• Otthon fogott egy lekvárosüveget, és a szomszéd ház falához vágta. A vadszőlőre csapódott lekvár, szép lassan bucskázott lefelé. A nő váratlanul beledörgölődzött a vadszőlőn lecsorgó lekvárba. Kéjesen a mellére dörgölte a zölddel kevert narancsmasszát. Kisvártatva az egyre sűrűsödő könnycseppjeire lett figyelmes.

1230. [tulajdonos]: Foghíj2017-08-13 17:15
FOGHÍJ
(Nem tudom, hogy amit most mesélek, azt álmodtam-e, vagy valahol olvastam. Írom tovább, még akkor is, ha kikandikáltam a történetből, esetleg elvettem akaratom ellenére ezt a történetet valakitől aki leírta. Túl sok ilyet olvastam.)

Kezemben a könyv, Hemingway Öreg halásza, egy srác hagyta itt neki, olvassa el. A pad mellett már csak a batyu, és a söprű hever, a szupermarket környékét szokta sepregetni, amiért pénzt kapott, vagy élelmet. Az otthon egy piros pad. Valamikor volt otthona, foglalkozása, vájár a szakmája. Nem ittam, nem bántottam senkit, tette hozzá szégyenlősen, a bányába is mindig lementem. Minden rendben ment, míg a feleségem szeretőket kezdett tartani. Amikor, egy nap hazamentem reggel,akkor rá akartam hajolni az asszonyra, de ő nem engedte, később tudtam meg, hogy a másik férfi magja még benne van. Fogtam a cuccomat, előtte hánytam és összepakoltam egy bőröndbe. Hagyta, én sem szóltam. Először haverhoz mentem, de mindenhol útban voltam, kezdtem lejjebb csúszni. Akkor mentem szállóra, de mindenemet elloptak. Azon a hajnalon találtam rá a padra. Jó környék, rendes emberek. Először csak a trafikos mondta, hogy söpörnék-e az üzlet előtt, és én söpörtem. Hamarosan már öt üzlet előtt melóztam. Időnként ránéztem az autókra is. Ezt a könyvet egy kölyök hagyta itt, ő olvasta, de olvasnivalóm az mindig volt. Egy nap egy káromlábú kutyára lettem figyelmes, a kürtős kalácsosnál mászkált. Vettem neki ételt, összebarátkoztunk itt az isten szabad ege alatt. Szerencsére itt nem messze van a buszpályaudvar, ott nem talál rám a zuhé, ha rossz az idő. Hogy mi van az asszonnyal? Nem tudom. Egyszer láttam, de nem vett észre. Az meg, hogy veszi ki magát, hogy én jöttem el, és most kérjem, hogy engedjen be? Nézem időnként az embereket. A múltkor jött egy csoport, a férfi nyakában tábla, és az volt ráírva, hogy költő és szerkesztő vagyok, nincs pénzem. Hát röhögve kiteszi a kalapot és dobnak neki. Persze, tudom, hogy piára költik a haverokkal. Itt is van egy kocsma. A tulaj rövid nyakú, néha leül mellém, és panaszkodik. Mondja, mondja, ömlik belőle a szó, nála sincs rendben semmi! Higgye el, ha piszkos, és mosdatlan szájú lennék, akkor a kutya sem törődne velem. Néha én váltom ki a gyógyszert a néninek itt szemből. Ad érte ennivalót, és ami éppen kell, megegyezünk. Emlékszem, hogy ilyenekről beszélt: tegnap az első márciusi nappal süttette az arcát. Ma, ahogy erre jártam, látok itt egy réztáblát azzal a szöveggel, hogy itt élt egy Ember, aki vájár volt.
Fogalmam sincs, hogy ki tette ide a táblát. Meséli a pultos lány, ahogy rázta az üzlet előtt a terítőt, a férfi a szívéhez kapott, és elájult, mire kiértek a mentők, meghalt. A söprű és a batyu még itt van. A kis korcs kutya tutul, és vinnyog. Valami megváltozott, és olyan, mint a kipottyant fog, örökké oda téved a nyelv, hogy betömje a hiányt.





1229. [tulajdonos]: Graffiti2017-08-13 16:35
Éjjelente ha a férje már aludt, a másik szobából kiosont az udvarra. Soha nem aludtak egy szobában, de most tudta, hogy ha rájön a bolondóra, akor üt.Tegnap bement a szobájába, már hálóing volt rajta, és egy akkora pofont kapott, hogy megijedt.Csak úgy, minden ok nélkül. Lehet, hogy a férjét az átlátszó hálóing bőszítette fel, vagy az a tudat, hogy járkál előtte, de nem neki tartja a nőiességét.
Tudta, hogy ez így nem mehet tovább, írni fog, vagy festeni. Mindegyikhez volt tehetsége, de a festés közelebb állt hozzá.Kréták után kotorászott.Felöltözött, és rótta az utcákat . Egy felületet keresett magának, ahol minden dühét kifesthette. Egyszer próbálta ki a falfirkát, és azóta megszerette.A szokott helyére ment, de megzavarodva vette észre egy férfi rajzát, az övé mellett. Meleg pasztell krétákat hozott magával, most már mindegy, gondolta.Lerajzolta az ütést a szexis hálóinget, a fiatalságát,hiszen csak húsz éves volt.Minden dühöt belerajzolt a falfirkába, aztán rótta az utcákat. Nappal aludt, amikor a férje dolgozott, persze délben felkelt, hogy valamit főzzön is. Még szinte gyerek.Hozzáment, mert terhes lett tőle, de a gyermek meghalt pár napos korában.Bölcsőhalál, csak elaludt. A gyászt egyikük sem tudta feldolgozni, a baba emlékét elengedni. A tó mellett ment haza, arra közelebb volt. Másnap és a többi nap ugyanígy telt el, egy éjjel egy másik zaklatott graffiti mellé odaírta, hogy én is félek.Hajnalodott, még nem feküdt le. A házak színesek, és az újságban felfedezte a házukat , illetve Tapies háza falát, ami előtt egy kék szék volt, a belsejét a nap, a macskák Tapies hátsója leszakították, és most a fonott székből szálak lógtak ki. Dél volt ,a fotón ezt jól látta az árnyékokból. Antonio falát nem festette tele,a fotó felett neve éktelenkedett, és címnek valaki azt adta hogy Görögország.
Hazaértem suttogta, érzem a tenger ízét, és egy pillanatra boldog volt.Dehogy ért haza, ő nem délen lakott, hanem itt Magyarországon, egy kis faluban. Mégis azt érezte, hogy itthon van. Talán egy másik élet, vagy egy pillanatra elaludt...Amikor Antonionak ezt elmesélte, tudta hogy nem fogja kinevetni, hiszen Tápies volt itt a külföldi, és ráadásul a barátja.
Ő tudott a foltokról a nőn, a férjéről mindent, még a graffitiket is.Le is rajzolta egyszer, ahogy Anna festette a falat. Komoly, művészi képek voltak Anna munkái.
Két művész ízig-vérig. Tápiesnek 5 vörös macskája volt, és hatalmas szíve, ha elaludt délben Anna, és nem tudott főzni, akkor mindig a sajátjából vitt át, nehogy megint üssön az állat, szokta mondani.
El is fogadta ezt , egy hónapban egyszer rájött a depresszió, aznap fel sem tudott kelni, ezt sem tudta a férje, Antonio ilyenkor még rendet is tett, mintha nagyon elfáradt volna Anna. Volt az egészben valami szomorkás cinkosság. Tapies ilyenkor mindig a nő kezébe adta a macskát, hadd doromboljon.Néha csak ültek, és nem csináltak semmit,csak a turistákat köpték le szotyolával.
A férje tudott Antoniórol, de csodálatosképpen nem volt féltékeny rá.Legalább nem nézed a hapsikat mondta, amíg ezzel a félnótással vagy.
Tényleg nem volt köztük szerelem, annál már sokkal többet éreztek egymás iránt, de egyik sem mondta ki, hogy mit. Egy átlagos nap volt, amikor Anna összetört. Hajnalodott, a kréták nem voltak nála, ruhájából és hajából csöpögött a víz. Tápies megrökönyödve nézte, mi történt veled? Anna részeg volt és pörgött meg nevetett euforikusan.
Festettem, de most ecsettel, és a tónál kimostam az ecseteket, akor jutott eszembe, hogy meg akarom érinteni az eget a tó tükrében. Akkor estem bele a vízbe, mert meg is érintettem eget az egyik felhőfoszlányt.Kásásan beszélt. Nem tudok úszni, most mégis ráfeküdtem a vízre . Nyugodt voltam, meghalok. Látod. nem haltam meg... a tó nem mély mint hittük.Te bolond, azzal Tápies pofonvágta. Anna csak állt megfakultan, egy perc alatt tört össze, a barátja pofonjától.
Éjjel megint az utcákat rótta, nem tudott már másképp élni.Üres , és sötét volt az utca. Messziről felfedezte a másik rajzot. Közelebb ment,meglátta Anna a narancs ovális, és a lila foltokat.Mi mást is üzenhetett volna neked, ha nem azt, hogy folytasd. Antonio rajza volt. Valamiképp el kellett, hogy búcsúzzon tőled, valamit kellett, hogy hagyjon neked,azt nem írhatta ki, hogy szeretlek. Aztén kiírva az, hogy néha elkézelem, hisz mindig is ilyennek képzeltem az életed, ahogy újabb és újabb rajzokat rajzolsz, ahogy az éjszaka leple alatt újabb rajzokat hagysz szerteszét.
    

    
Ezt a prózát cortazár azonos címűjéből írtam. Más, teljesen más, de a kétségbeesés az ugyanaz. Aztán még írtam hármat, az elsőt tettem ki. A másik kettőnek Anna a címe. Ttudom, hogy az újságban levő képet nem értitek, egy zsánerkép, előtte egy kopott szék, és lila házfal.
Itt lakott Tápies. Amikor megláttam a képet felujjongtam azon, hogy érzem görögországot.
A kis utcákat, nem a tengert. Ahibáim? Próbáltam javítani, de haldoklik a gépem. A stilisztika borzalmas, nem tudom , hogy miért tettem ki...Magam sem...




    
    

1228. [tulajdonos]: ...tavalyi2017-08-09 20:16
Vincent és Paul

(„)Hidegvérrel kéne festenem, de én forró vérrel tudok festeni.Nézd a földből kikelő búzaszemeket, a szakadékon lehulló víztömeget, a duzzadó szőlőszemeket,  az emberi élet: minden egy és ugyanaz! Az élet egysége nem más, mint a ritmus egysége. Erre a ritmusra táncol minden: az ember, az alma, a sárga körte, a szakadék, a szántóföld a madarakkal a mezőn. A házak, a nap és a lovak. Ez a szőlőszem és te ugyanabból a szőlőszemből származtok. Amikor lefestem a földjén dolgozó parasztot, azt akarom érzékeltetni, hogy ő is ugyanúgy azonos a földdel, mint a földből kinövő kalász. Amikor a napfény átjárja a parasztember testét, a gabonaföldeket, az eke elé fogott lovakat, ezek minden energiája egyszer majd visszaáramlik a napba. Csak akkor érted meg az életet, ha megérzed az egyetemes ritmusát. Egyedül ez Isten.(„)
Aztán megérkezett a nyár a szörnyű, perzselő hőséggel Provence-ba..
A nap heve mindent felgyújtott, Vincent hosszú ujjú ingben festett az érett kalászok között, rongyos kopott szalmakalapban és abban a cipőben, ami annyi mindent látott. Most a kalászokból pergett a búza a cipőre. Csönd volt, csak néhány madár rebbent fel időnként, ezekhez Vincent erős kontúrtalan feketékkel festéket használt. A hőség nem kímélte sem Gauguint, sem Vincentet. Mindketten barnára égtek, és fulladoztak a hőségtől. Feltámadt a misztrál , felkorbácsolta az idegeiket. De egész nap festettek, míg az éj le nem szállt. 
A két festő között vad csatározás indult. Éjszakánként, mikor nem jött a megváltó álom, egymást kínozták. Pattanásig feszült idegeik izgalmát azzal vezették le, hogy kölcsönösen gyötörték egymást. Vincent izzott a gyűlölettől. Gauguin röhögött és lesöpörte a műteremben amit talált, festékes tubusokat, vásznakat, majd kijelentette: ─Vincent, nem tudsz ekkora rendetlenségben dolgozni. És nem bírta abbahagyni a nevetést. Fesd le a cipődet, tessék, ott van, lyukas, poros, de úgy fesd le, mintha a te Millet-d festette volna! A fejedben akkora a zűrzavar mint a festékeid között.
Mindketten megszállotként dolgoztak, hogy elérjék önmagukat a természet megtermékenyült pillanatában, Gauguin Vincentről néhány képet festett, köztük egy arcképet. Vincent sokáig nézte a képet, és megértette, hogy mit gondol Paul róla! Ez én vagyok, de őrült vagyok.
Másnap Vincent szerintGauguin festéket szórt a levesbe. Vincent nevetett, és falra krétával azt írta: A Szentlélek vagyok, épeszű vagyok...
Pár nap múlva levágta egyik fülét. Akkor is tombolt a misztrál.

Olvasói hozzászólások nélkül
1227. weinberger: zöld[tulajdonos]: anima és anemona2017-08-07 21:33
A jó öreg Növényhatározó... Ma is megvan, csak a neve lett más: a Mélyzöld Rendőrség tiltólistája, tételenként beárazva.

1226. [tulajdonos]: anima és anemona2017-08-07 20:59
HAMVAS BÉLA

A virágszedés lélektana
(részlet)


Tavasszal egyszer, árnyékos, védett helyen, szakadék északi oldalán, fehér virágot találtam. Bár diákkoromban, s azóta is, szerettem növényhatározóval csavarogni, ezt a virágot nem ismertem. Gyöngyviráglevelek között nőtt, levele bolyhos volt, öt, hat, sőt hét puha, bársonyos fehér szirma között sárga porzóbóbita. Illata? Hogy is mondjam? Főszeres és illanó, gyengéd, egy kicsit liliomszerű, de enyhébb és édesebb, finom, üde, és mintha nem is lenne anyagi. Fehér kökörcsin volt, németül Alpenrose, latinul anemona. Magamban Fehér Anemonának hívtam. Tudok egy helyet, ahol szobányi téren seregestől nő. Május közepén a helyet meglátogatom, s ebben a látogatásban alig van valami földi. Lehajolok föléjük s az az érzésem van, ha tizennyolc éves koromban találkoztam volna azzal a leánnyal, akivel egész életemben mindig találkozni szerettem volna, s a leány, még félig gyermek, szőke, bőre, mint az anemona szirma, fehér, hozzám beszélt volna, ajkáról ez az illat áradt volna. Szerelem, vallás, szépség, lélek együtt, mint a teljesülhetetlen vágy megvalósulása.

Ez az illat s ez a név akkor mindjárt, s azóta mindig Léthét juttatta az eszembe, a feledés vizét. Valami kapcsolatot éreztem az anemona neve, illata, fehérsége és a felejtés között: a boldogság, hogy van ital, amely hűvös varázsával minden emlékemet lemossa, s újra kezdhetek élni, mintha most születtem volna először.

Ősszel ismét arra jártam és különös, fehér gyapotba burkolt, egészen apró szemecskéket találtam. Olyan volt, mint a petéből kikelt apró és nyüzsgő kukacsereg, vagy még inkább a Fehér Anemona termése. Határtalan gyengédség, tűnődtem, hogy a virág gyermekeit ilyen könnyű, meleg, puha fehér pólyába takarja, ha télen a földbe kerülnek, ne fázzanak.

Ha azt kérdezné valaki tőlem, kivel akarok élni, azt felelném: a Fehér Anemona-leánnyal. Ha ránéznék, rajta kívül mindent elfelejtenék, a Léthé bőbájos, hűvös vize nézne szeméből, érintése bársonyos lenne, s úgy kellene vigyázni reá, mint a fehér bársony sziromra. Jung azt a nőt, akit a férfi születésétől fogva szívében hord és akit tulajdonképpen és örök szerelemmel szeret, Animának hívja. Anima és Anemona. Lélekvirág. Boldogságvirág. A halhatatlan szűz virága.

Olvasói hozzászólások nélkül
1225. Corot: aranyló útjai2017-08-05 11:35
Corot aranyló útjai

1.
Cézanne milyen fogcsikorgatva festett! Corot nem, Ő ösztönösen játékosan pingált, mint egy nagy gyerek.
Corot azok közé tartozott, akik nem teremtettek izmust, nem magyarázzák a módszerüket, nincs rendszerük, irányuk, iskolájuk, csak festenek. Corot is ilyen tehetség volt, ezért mondják ösztönösnek. Olyan tájakat fest, melyeken fellazulnak a formák, megélénkülnek a színek, megmozdul a táj és énekelni kezd.
Nemzedékének nagy öregje volt, de jobban szerette, ha derék Corot apónak hívják. .Delacroix előtt született, 80 évig élt, szakadatlanul festett.
Autodidakta volt, senkit nem követett. Szabálytalan volt mindenben, még abban is, hogy nem gyötörték anyagi gondok. Nem volt sem lázadó, sem forradalmi, sem felforgató. Ha volt felfedezése, akkor az, hogy a világ változékony. Minden bizonytalan, átmeneti, lebegő, változó.
A sévres-i országút vagy a Kordé szelíd áttetsző fái elmosódó lombjai, napfényes útja, elnagyolt virágai, játékos fényei, épp csak jelzett alakjai egy hangulatot idéznek, szépséges pillanatot, amely tovaszállna, ha a festő üstökön nem ragadná, de úgy ragadja meg, hogy a tovaszállás is benne rezeg a rögzített pillanatban.
Tájképein az alakok  mellékesen és természetesen élnek, jönnek-mennek, beszélgetnek, cipekednek, nincs bennük semmi beállított. Ahogy ez a nő ül kihívó mosollyal " No tessék te bolond, hát pingálj csak ..."

1224. [tulajdonos]: Naplók2017-08-04 22:34
Rákattantam a közös naplóra, könyörgöm szedjetek le onnan! És írjatok bele!

1223. [tulajdonos]: ..2017-08-02 16:27
Mint fák arcán a ráncok...


Az őszi leveleken átsütök, egyenesen a nő hajára. Alakja a fényben lágy tónusokat vesz fel, sugároz ki magából. Minden olyan békés, az októberi kökörcsinek elszórva a mezőn, mintha egy óriás a tenyeréből szétszórta volna őket nagy jókedvében. Éva előtt egy kidőlt, hatalmas fa matuzsálem megnyílva a kérgek, az ágak temetője, a föld felé igyekszik.

Adni akar önmagából, holtan fekszik a földön. Öregen halt, talán villám ereje lökte a fűre, vagy csak már nem bírta el vastag testét. Arra várok, hogy a kis baltáddal vigyél belőlem, mondaná a fa. Fűts be a kandallódba, vigyél hát kérgemből.

A fények, mint mézek, békéssé, bölccsé teszik a rétet. Meleg van, október napsütése, akár egy megbízható nő, lassan átadja fényét a férfinek, a szürkés, opálos alig szürkületnek. Betakarlak, mondja a fa, átölellek, még utoljára felállok, látod? Azt akarom, hogy ne fázz, most így melegítelek.

És feláll a fa. Testéről potyog a melegbarna porladás, együtt zuhan vele a sok bogár. A nő belelép a fába. Fa lett, a mézes nap melegíti fa testét. Nem fázom, őszi nappal piroslik a csipkebogyó körülötte. A szarvasbogár lágyan a nő karcsú kezén vándorol. Magam adom, mondja behízelgőn.

Ágak a fűben. A fa nem veszi fel őket, mint szarvasagancsot magára, engedi, hogy a napsugár átjárja testét. Melegbarna tónusok, lágy arany színek melegítik fel egy nő testét.

Fa vagyok, életet adok, meleget gyújtok. Ne menj haza, maradj velem.

Nem megyek, feleli a Nő. Veled maradok, míg hajam hófehér lesz, és lassan ökörnyállá változik.

Veled maradok, míg testem gyűrött lesz, és nem tudok benned állni. Akkor eldöntelek. A fákban laknak halottaink, ezt tanuld meg.

A szép nő hirtelen öreggé, csúnyává válik, és sír. Haja hófehér ökörnyál.

Dacosan eldönti a korhadt fát, önmagával együtt.

Most már holtak igazán, barna kéregpor jelöli a nő és a fa szimbiózisát.


Mint fák arcán a ráncok...


Az őszi leveleken átsütök, egyenesen a nő hajára. Alakja a fényben lágy tónusokat vesz fel, sugároz ki magából. Minden olyan békés, az októberi kökörcsinek elszórva a mezőn, mintha egy óriás a tenyeréből szétszórta volna őket nagy jókedvében. Éva előtt egy kidőlt, hatalmas fa matuzsálem megnyílva a kérgek, az ágak temetője, a föld felé igyekszik.

Adni akar önmagából, holtan fekszik a földön. Öregen halt, talán villám ereje lökte a fűre, vagy csak már nem bírta el vastag testét. Arra várok, hogy a kis baltáddal vigyél belőlem, mondaná a fa. Fűts be a kandallódba, vigyél hát kérgemből.

A fények, mint mézek, békéssé, bölccsé teszik a rétet. Meleg van, október napsütése, akár egy megbízható nő, lassan átadja fényét a férfinek, a szürkés, opálos alig szürkületnek. Betakarlak, mondja a fa, átölellek, még utoljára felállok, látod? Azt akarom, hogy ne fázz, most így melegítelek.

És feláll a fa. Testéről potyog a melegbarna porladás, együtt zuhan vele a sok bogár. A nő belelép a fába. Fa lett, a mézes nap melegíti fa testét. Nem fázom, őszi nappal piroslik a csipkebogyó körülötte. A szarvasbogár lágyan a nő karcsú kezén vándorol. Magam adom, mondja behízelgőn.

Ágak a fűben. A fa nem veszi fel őket, mint szarvasagancsot magára, engedi, hogy a napsugár átjárja testét. Melegbarna tónusok, lágy arany színek melegítik fel egy nő testét.

Fa vagyok, életet adok, meleget gyújtok. Ne menj haza, maradj velem.

Nem megyek, feleli a Nő. Veled maradok, míg hajam hófehér lesz, és lassan ökörnyállá változik.

Veled maradok, míg testem gyűrött lesz, és nem tudok benned állni. Akkor eldöntelek. A fákban laknak halottaink, ezt tanuld meg.

A szép nő hirtelen öreggé, csúnyává válik, és sír. Haja hófehér ökörnyál.

Dacosan eldönti a korhadt fát, önmagával együtt.

Most már holtak igazán, barna kéregpor jelöli a nő és a fa szimbiózisát.



A napló folytatása
A napló jelszava:
Tartalom:
Add meg a biztonsági kódot: 4t0p  


Olvasói megjegyzés
Feladó: Tartalom:
Add meg a biztonsági kódot: l40o  


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2017-08-15 18:02 Vezsenyi Ildikó
2017-08-10 05:01 Berta Gabriella
2017-08-06 16:04 Takács Éva
2017-07-22 19:53 Belle
2017-07-16 14:46 Volt egy pillanat
2017-07-14 19:32 Nagy ágnes
2017-07-14 09:50 Barna Ágota
2017-07-13 20:44 Gyurcsi
2017-07-03 09:51 Kullancs Kata
2017-06-27 23:45 KMara
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2017-08-16 15:18   Napló: Más, és mégis ugyanaz
2017-08-16 15:13   Napló: weinberger
2017-08-16 14:57   új fórumbejegyzés: Kinga Horváth
2017-08-16 14:53   Napló: weinberger
2017-08-16 14:49   Napló: weinberger
2017-08-16 14:48   Napló: weinberger
2017-08-16 14:47   új fórumbejegyzés: Kosztolányi Mária
2017-08-16 14:42   Napló: weinberger
2017-08-16 14:41   új fórumbejegyzés: Bakkné Szentesi Csilla
2017-08-16 14:31   új fórumbejegyzés: Gyurcsi - Zalán György