NAPLÓK: Pöröly Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 12:33 Összes olvasás: 135197| 572. | [tulajdonos]: Vészi Endre | 2017-05-26 17:09 |
HŰTLEN NŐ UTÁN
Mély vízbe hulltak lépteid
és elveszett tekinteted,
utadra többé nem terít
a holdam ezüstszőnyeget
és napom nem virágzik át
éjeid sötét vánkosán,
mint kő oly idegen a szád
mint kő oly idegen a szám.
Nem kovácsolok csillagot,
hajadba lámpás ékeket,
tétlen-magamba bámulok,
számolgatom az éjeket.
Vésőmön rozsda csikorog
és múltamra hull veretnek.
Most már tudom, hogy hű vagyok,
és szégyenlem, hogy szeretlek.
A vízről lassan imbolyog
első utad, ó gyermekút!
hűs fodrok őrzik lábnyomod,
s én, mint akire köd borult,
csak ringatom e fodrokat
s a fodrokon túl tégedet,
akit szégyenem letagad
s kit rejtegetni nem lehet.
A múlton túl őrizlek én
tűzkorszak emléke gyanánt,
te hűtlen, riadt őzikém,
emléked mindig visszaránt.
Miért vésődtél így belém?
Növök mint televésett fa,
s bennem te is, úgy ahogy én,
sejtelmes mitológia.
Gyöngyházszíned elém dereng,
gyöngyházszíned s nehéz hajad,
s szavad nyomán a lepke csend,
s a lepke csend nyomán szavad.
Karod, ahogyan átkarolsz
s melled rugalmas vánkosa,
széthullt a tűzben, mint a gyolcs,
volt évszakaid mosolya.
ALVÓK BALLADÁJA
1
Kik alusznak könnyű szívvel,
karjaik kinyújtják,
boldogságuk áramában
ringanak az új fák,
sajkaforma lapulevél
lepi el a szájuk,
szép fejükön lombos erdő
őrzi a haláluk.
Karjaik mint ágas folyó,
szívük rigófészek,
mellük domború mezején
juhok legelésznek,
vékony, füstös kéménytorok
orgonasíp nékik,
sóhajukat könnyű hárfán
kislányok kísérik.
Jöttek ők az alvilágból,
felvilágba mennek,
felvilági kastélyokba
végső kegyelemnek,
felvilági leányokhoz
forró szeretőnek,
meddő anyák gyermekének,
örök teremtőnek.
2
Akik nehezen alusznak,
bénák és fehérek,
úszik utánuk a bánat,
s három veszett véreb,
úszik utánuk az álom
kocsonyás uszállyal,
vesztett kártyacsaták, gyilkos
pálinkák szagával.
Sorvadt lépcsők, rossz lakások,
sanda lámpafények,
ott ragyognak csillag helyett
páncélján az égnek.
Vékony gyerekhang lopakszik,
dermedt ölelések,
mint a lázas jégvirágok
ablakán az éjnek.
Felvilágból érkeztek ők,
alvilágba mennek,
álmodói boldogságnak,
édes szerelemnek,
énekeltek s szájuk béna,
s bennük béka vartyog,
ismeretlen zsarnokoknak
fizetik a sarcot.
1943
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
