NAPLÓK: Pöröly Legutóbbi olvasó: 2024-05-08 04:13 Összes olvasás: 135273572. | [tulajdonos]: Vészi Endre | 2017-05-26 17:09 |
HŰTLEN NŐ UTÁN
Mély vízbe hulltak lépteid és elveszett tekinteted, utadra többé nem terít a holdam ezüstszőnyeget és napom nem virágzik át éjeid sötét vánkosán, mint kő oly idegen a szád mint kő oly idegen a szám.
Nem kovácsolok csillagot, hajadba lámpás ékeket, tétlen-magamba bámulok, számolgatom az éjeket. Vésőmön rozsda csikorog és múltamra hull veretnek. Most már tudom, hogy hű vagyok, és szégyenlem, hogy szeretlek.
A vízről lassan imbolyog első utad, ó gyermekút! hűs fodrok őrzik lábnyomod, s én, mint akire köd borult, csak ringatom e fodrokat s a fodrokon túl tégedet, akit szégyenem letagad s kit rejtegetni nem lehet.
A múlton túl őrizlek én tűzkorszak emléke gyanánt, te hűtlen, riadt őzikém, emléked mindig visszaránt. Miért vésődtél így belém? Növök mint televésett fa, s bennem te is, úgy ahogy én, sejtelmes mitológia.
Gyöngyházszíned elém dereng, gyöngyházszíned s nehéz hajad, s szavad nyomán a lepke csend, s a lepke csend nyomán szavad. Karod, ahogyan átkarolsz s melled rugalmas vánkosa, széthullt a tűzben, mint a gyolcs, volt évszakaid mosolya.
ALVÓK BALLADÁJA
1
Kik alusznak könnyű szívvel, karjaik kinyújtják, boldogságuk áramában ringanak az új fák, sajkaforma lapulevél lepi el a szájuk, szép fejükön lombos erdő őrzi a haláluk.
Karjaik mint ágas folyó, szívük rigófészek, mellük domború mezején juhok legelésznek, vékony, füstös kéménytorok orgonasíp nékik, sóhajukat könnyű hárfán kislányok kísérik. Jöttek ők az alvilágból, felvilágba mennek, felvilági kastélyokba végső kegyelemnek, felvilági leányokhoz forró szeretőnek, meddő anyák gyermekének, örök teremtőnek.
2
Akik nehezen alusznak, bénák és fehérek, úszik utánuk a bánat, s három veszett véreb, úszik utánuk az álom kocsonyás uszállyal, vesztett kártyacsaták, gyilkos pálinkák szagával.
Sorvadt lépcsők, rossz lakások, sanda lámpafények, ott ragyognak csillag helyett páncélján az égnek. Vékony gyerekhang lopakszik, dermedt ölelések, mint a lázas jégvirágok ablakán az éjnek.
Felvilágból érkeztek ők, alvilágba mennek, álmodói boldogságnak, édes szerelemnek, énekeltek s szájuk béna, s bennük béka vartyog, ismeretlen zsarnokoknak fizetik a sarcot.
1943
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|