Egy kicsit fáj
Hódolat Ahmatovának
Márciusi elégiájáért
1.
Ma percre pontosan tudom a dolgom:
huszonnégy órán át zenére várni;
mindegy, mi lesz: a Requiem, akármi –
legyen zene. A többit majd megoldom…
...Ha jól emlékszem, néhány napja kezdett
jobban bosszantani, mint rendesen
(azelőtt azt reméltem, átesem
majd rajta én is, ha már ez a helyzet
és így tovább) ...
A tegnap este mégis
rámtört valami furcsa nyugalom;
hogy mitől, azt én persze nem tudom,
de nem volt benne semmi csakazértis,
inkább valamiféle élvezet...
Még nem tudom, hogy ez mihez vezet;
2.
amit tudok: már nem kérdem, ki átkoz,
hogy huszonévesen kellett a rákhoz
hozzászoknom, mint levélnek az ághoz
(s ha nem félnék, hogy elrontja a pátosz
a verset teljesen, zene helyett
lovagolhatnék még ezen a témán)...
Szóval: a tegnap este Ahmatován
gondolkoztam, egy verssora felett,
hogy "Kincseimből még maradt nekem...",
és hogy jön ehhez az én esetem...
És tévednék, ha ma azt gondolom,
innen jöhet a furcsa nyugalom?
Hogy azt hazudtam, egyszer hátha jó lesz:
felnőhetek végre a kincseimhez...
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Kötetben: Két szék között (Pozsony, 2005)
Kiadó: Kalligram
