latyakos

latyakos

Nyomorultul fekszem, kiszolgáltatva
hisz senki nem veszélyeztet.
Fülembenyammog az éj, cuppogó lárva.
A felfeslett plakátok,
csapódó zászlók és a pillogó neon,
Valahol fütty gördül a peronon,
A kirakatok fényei értelmetlen
küldik fényük, mint a bánatosszemű nő
szeme borús sugarát,
mikor a busz üvegébevajúdta
Ráncai közti könnye harmatát.
Megdicsőült hamvas szilvaszínű éjszaka.

Vesszőt kéne rakni, húzni, ütni már.
Jaj ez a nyomasztó éjidill, ez a szívátültetés szűnne már.
Friss levegőt kérek.

Beteg vagyok. Bár egy pokrócot.
Egyedül remegek.
A város álmodik
Valami másfajta meleget.
Az én álmom mástól lop boldogságot.
Más ágyában lazuló testekkel forgok, nevetek.
Nappal határtalan fénnyalábok jelentik a fogságot.

Mostanában elhervadnak- ha rájuk gondolok- a virágok.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.