Isten elõtt




Most jó lesz itt, egy perc a hintaágyon,
örökkévalóság ez is.
Olyan kék a nyár, mint az álom,
mohón ettem, élveztem ízeit.

Egy pillanat csak és lassan lezárom,
mint egy verset, és majd előveszem.
A fölpattintott szelencéből ahogy elszivárog
illata, emléke, majd úgy élvezem.


.

Csönd lett aztán, (szeretem a csöndet),
de ez nem olyan, másmilyen.
Mint amikor megfenyegetnek,
és szétárad benned a félelem.

Éreztem a végtelen gyászt benne,
visszafojtott lélegzettel vártam.
Meghalt anyám akkor éjszaka.
Leszakadt a csillár a szobában.

.

Nyár volt még és zuhogtak a fények,
majd élesek lettek mint a fájdalom.
Valahol olyan hangosan zenéltek,
lüktetett az ér halántékomon.

Ősz érett hamvasan és kövéren
A nyárban. És az elmúlás.
Látod, súgtam magamnak, ezt már ismerem.
Pontosan olyan, mint az árulás.

.

És minden ment tovább mintha,
az ajtót hagyták volna nyitva csak.
Amelyen át ki-be jár a nép, és
az eltűntek bent nem hiányzanak.

Villamos vágott át a délutánon.
A nap sütött, s nem szakadt le az ég.
Csak én álltam a fényben hunyorogva.
Isten előtt egy kis semmiség.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.