| KIEMELT AJÁNLATUNK |  |

| Új maradandokkok |  |

| FRISS FÓRUMOK |  |

| FRISS NAPLÓK |  |

| VERSKERESő |  |

| SZERZőKERESő |  |

| FÓRUMKERESő |  |

|
Bertalan Gyula
Valaki mindig elmegy
Mint a tegnapi
viharos szél
ahogy összehordta
romos ház sarkába
a száraz faleveleket,
használt papír zsebkendőt,
kóbor kutyák
levedlett szőreit,
úgy szórtad
szobám sarkába
az emlékeimet.
Ülök a padlón,
szekrényem tükrében
ott látszom valami
esetlen jóga pózban.
A szél csendesül, csak
apró csengőim
csilingelnek a teraszon.
Tőled kaptam,
a hangodra emlékeztetnek.
Csilingelő meseálom.
A fal is hiányol
képeid kontúrjai,
mint láthatatlan
geometriák üvöltenek
némán utánad.
Létezés hiányos
ingerek öklendezve
hagyják el torkomat.
Most fojtogat.
Valaki mindig elmegy.
Elviszi a nekem
egyszer ide álmodottat
és valamit a neki
belőlem adottat.
Elfogyok lassan,
egészem összeroskad
mint hó tavasszal
melegítő napban
elfolyó vízbe olvad.
Ülök a padlón
mozdulatlan,
hallgatom ahogy lassul
egy öreg lélegzet
valami esetlen
jóga pózban.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
|
|
|
|