Jégkezek
Túljutva egy ponton,
Már egyedül a porondon,
Üres székek között,
Minden határ fölött,
Ülök csöndben s szótlan,
Hangodat hallom a távolban.
Szólnál, de nem értelek
Szavaid csak kusza jelek.
Túljutva örömön és bánaton,
Csak a cinkos kudarc a barátom.
Szilánkok mellettem szanaszét,
Hideg a reggel és vaksötét.
Ülök csendben, szótlan,
Arcod elveszik a ködfoltban.
Szólnál hozzám, de nem értelek,
Szavaid a homályba vesznek.
Túljutván örömön, vágyakon,
Emberekkel teli üres tájakon,
Széles mozdulattal lesöprök mindent,
Nyíló virágot, vibráló szerelmet.
Ülök csöndben, szótlan,
S temetem azt, ami voltam.
Szólnék hozzád, de már nem merek,
Mert érinteni akarnak idegen jégkezek.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
