Majd egyszer . . .

A remény hal meg utoljára,
állítják bizton a nagy bölcsek.
Ha szemünk vággyal néz előre,
Reménykedve a boldogságban,
A jelen kínja sem fáj ma.

A kín is lehet boldogság,
Mert most vagy, most érezlek,
Csak elválaszt a távolság.

Mikor reggel azzal kelek,
Minden este azzal fekszem,
Hogy hiányod egyre mardos,
Csak álmomban ölel karom.
Ujjaim a semmit simítják,
Nem játszanak hárfahúron,
Gerinced ívén megpihenve.
Szemünknek villanása sem
Egyesül szivárványívben,
Incselkedő ajkunk nem éli meg,
Éppen elcsókolt csók csodáját,
Nem égeti önfeledt vágy,
Akkor suttogom reménnyel
A bűvös két szót: Majd egyszer.

Majd egyszer!
a hajnal veled ébred,
az est veled múlik el.

Majd egyszer!
Megéljük az élet csodáját,
Mit örök szerelmünk varázsa
Gyönyörűségesen széppé tesz.

Majd egyszer!
Lehet csak húsz év múlva,
Mikor göcsörtös bottal
Együtt éljük életünk,
Mikor már csak a szemünk
Villanása rejti a csodát.
Közös élet csodáját.

Majd egyszer! Lehet.
Nem lehet! Biztosan tudom
Majd egyszer így lesz!
Majd egyszer így lesz, Csillagom.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.