„Ihellés...”

1. (Hozzád)


Ahogy a tavalyi avar a lábad alatt
ahogy a hangyák mindig egy irányban
ahogy tükröd ami megmondja néked
és tégelyéből a soha ki nem fogyó arckrém ---
mert tudd aki szárnyakat növeszt az óceánba hull
mert termő lét és ősködök között
egy őszi légy a volt-világból visszaszáll
napom lemegy és a puskatust fogom

(és nincs megnyugvás és nincs halál)




2. (Magamhoz)


Ahonnan a világ elszelelt
ahonnan első pokolkörödbe lépsz
ahol debilis vidámságod eltűnik
(félisteni röhöghetnéked)
íródnak
egyetlen életedhülyeség-folyama verseid
ahol a hasztalan üzemelő múlt
és a lámpás ahogy a benti térben lángol
a porból lettél bolyongó démonná leszel stb...

(elrettenteni nem tud már a világ se magától)




3. (Senkihez)


Hiába mélyengsz a szellem félrenéz
a létegész vízalatti súlya eloszlott
a teremtésből ócska keltezés
ki volt csak a felszínen koszlott

Az  életre valótlan mégis a végső
és hibátlan eszmeként dereng fel
a lélek-kijárat (csak kiégett képcső)
s az út végén valami menny-hely

Dehát az út ---
szitál a porhó tekereg az ember
miként a nyomukveszettek valóban
odakint az élet melegében a világ

„kialszik mértékre, fellobban”







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.