Origó
Napról napra ez a szürkülés,
a szavak szobafogsága.
Ülök szemben az ablakokkal,
és nem látok ki magamon.
Megint az, hogy honnan kezdjem el.
Ülök szemben az ablakon,
a szoba visszapillantása
kék-fehér keretbe foglal.
Egy busz megy el, mögötte az ég,
előtte az út, mögötte
halad a visszapillantása.
Ülök, megint az, hogy honnan
út, meddig ügyes próbálgatás.
Az ablakkeretből kilóg a
lábam, a híd, az út nagyobbik
része, a honnan indulás.
Ülök szemben az ablakokkal,
fehér keret, origó, nullpont.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
