Köd
Köd
Körbe fog a köd, a sűrű tejfehér!
Nem látok mást, csak érzem, élek még!
Élek, de minek, ha a sűrű köd betemet,
Nem látok fényt, nem látok lelkeket!
Bú csak, és bánat, mi mindennapos a ködben,
Semmi öröm, boldogság e köd ülte völgyben!
Lehet, hogy ormokra kellene törnöm?
Hogy megtudjam újból milyen az öröm?
Tán fenn a hegytetőn? Ott a fény, az öröm?
Mit már oly régóta várok, hogy áttör a ködön!
Úgy szeretném, ha elérne a fény!
A szerelem, az örömöt adó lény!
Megpróbálom, elérni az ormokat,
Hátha úgy lehetek boldogabb!
Keresem a lényt, a boldogságot, adót,
A szerelmet, az életemnek valót!
Lám csak épp, hogy elindultam,
Már fényt látok, mitől egyből felvidultam!
Látok egy alakot, mely oly szépséges nekem,
Ilyen csak egy tündér, álomképe lehet!
Már közeledek hozzá! Képe életre kel!
Édes jó Istenem, hát ez, hogy lehet?
Ő az! Kiről álmodni szoktam,
Nemrég az arcát két kezembe fogtam!
Nem lehet ez más, a sors üzent nekem!
A ködöt ő, csak ő, oszlatja el velem!
Köszönöm a sorsnak és neked Istenem,
Hogy elküldted a fényt, és vele őt nekem!
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.