Profán mennyegzö

Próbálom napok óta,
reggel, délután, vajúdva
lírába menteni együttlétemet veled,
de fájásaim túl tompák,
túlontúl gerinctelenek,
pedig itt rezeg bennem
megannyi rím,
'testek profán mennyegzője',
egy íz;
képek, mint
'gerincem görge rózsafüzér',
de nyelved ívén
az ima is ledér,
hisz súlytalan forgott
a vágyszamszara,
noha elpattant
az ereklyetartó fala,
tömjénrudad szívemig
fel nem ért.
Nem is vágyott
medencém fölé soha.

Karcsú volt combja,
felém dőlt térde,
arca kékes, homályos fénye
szívtelen belobbant,
csontok csörömpöltek karomban;
'számban tartalak,
mint kutya a kölykét' -gondoltam.
S mint macska, ki búgja ösztönét.

Roskatag sztúpát raktunk
bizarr szavakból,
buja csókod
tíz emelet magasba
parancsolt,
s noha aznap a lépcsőházban
pislákolt az öröklét,
testedet ropogtatnám,
míg hajad felfogja
a Duna pimasz
éjszelét.
Gerjedt hangunkat
egy nyáréjszaka hordhatná
szerteszét.
Verébfióka tátaná terpeszét.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.