Bertalan Gyula
Esti könnyek
Csitul a szél,
hajad borzolni
csak kezem akarja,
ujjaim közé tapad
száraz, hideg falevél.
Fázom.
Lépteid kopogása
ezerszer átsétált
útjainkon csak
szívem egyre lassuló
dobolása,
tompán, csitulva
akár a szél,
pihenni támad kedve.
Az eső elered,
lecsordul arcomon,
könnyével boldogan
osztozom,
Ő nyarat sirat,
Én hiányod könnyezem.
Lehunyom szemem,
hogy lássak,
nyitott szemmel
kopott és szegény a
bánat,
a fül is csak
így hallja hangod
ragyogását,
tested a drága
érzem, újra itt van
a karomba zárva.
Csendesül eső,
percei fogynak
a mának,
szürkül a fehér,
és a vágyak, mint
pislákoló lámpa,
beleszenderülnek
az esti félhomályba.
Indulok hozzád,
de a távol, mely
elszakít tőled
számomra járhatatlan,
megyek hát
gondolatban.
Hegyek suhannak,
folyók, tavak,
mi itt volt, most ott marad.
Árnyaink megjelennek
lenn a parton,
fejem válladra hajtom,
hűsít az este,
már nem is fázom,
eső csurog újra
ázott ruhámon,
és a könnyek
arcomon gurulva
érted könyörögnek.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
|
|
|