Bûn

Bűn. Bűn? Bűn! Igen bűn...
Ez bűnös szerelem! Gyilkos és kegyetlen.
Menekülni kell! El, messzire, el, -
végtelen, őrjöngő tengeren át, sivár
szavannák bozótjába rejteni érzéseket,
fekete éjeken álmokat kergetőn
vergődve, - feledni mindent...
Mindent!
Rég nem létezem már, véget ért az élet,
nincs boldogság, nincs hit, nincs miért, -
csak végzet…
Értelem elhagyott, érzelem elveszett,
a reménytelenség őrli fel testemet...
Bezárt kapuk, vergődő gondolat,
fájdalom, kínlódás, mérhetetlen bánat, -
és a tehetetlenség hömpölyögve árad…
Magány. Ez az, mi mind enyém…
Enyém lehet, -
de jön már a csönd, a puha végtelen,
az érzéketlen, fénytelen nyugalom.
És mégis rettegek.
Kegyelmezz Istenem!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.