Oda

Feketekávé íze a szájam.
Két cukor benne kimondatlan neved.
A parázzsal játszom egy fél év hamujában,
amit felélt a magány, míg nem sejtettelek.
Csak hazudni akartam, instant életet,
vagy meghalni - majd, ha engedik...
Így lesz az udvari bolondból szörnyeteg,
aki most esetlen issza, nyalja nedveid.

Sós, égi jégkrém, északi-fénybe
hűtve, csak színem adhatom,
félős, narancs mennyem;
hogy hívj a tűzbe, innom szemed vizében,
vagy almaillatú melleden pihennem.
-- úgy ölelj, hogy ha isten engem
elfújna is, Te ne aludj ki bennem







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.