Dünnyög a tömb
Dünnyög a tömb, dünnyög a tömb,
házfalakon csücsörít,
s lehel árnyat a lomb,
leng a fa ága, ha fújja a csöndet az égi haver.
Ha látja a nap, bús sugarával még ránehezül,
de leoldja az éji magány majd csöpp kezeit.
Dünnyög a tömb, míg pengeti érceit álmatagon, és
játszik a nap szűk ujjaival, úgy csuklik a földre.
Ajkán forró tűz lehelet, tenyerében az életajándék,
már nem is átkozom én tüzedet.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
