alkony
matyicica
alkony
Köszöntlek ó jóbarátim
máma asztalom körül,
tudjátok mily kín nekem, ha
nektek szomorkás a bűn.
Rá se rántsatok, ha gyertyám
holnap végleg lángja holt,
öntsük borunk szajhanépre,
vígan üldözzük, ha zord!
Tán a halál is elérti a címet
nagy zsivajunk közepette,
príma csöcsök rügye közt se keres tán,
végre is én sose hívtam!
Verjük hát a szolganépet,
szoknyájuk tépjük hamar!
Késelő kezünkön régen
nem fog már, ha macska mar!
Tíz fogást se bán a pénzem,
tömd pofád, míg megreped,
Miért születtünk ily rút földre,
hogyha hányni csúnya tett?
Tán a halál is elérti a címet,
nagy zsivajunk közepette,
príma csöcsök rügye közt se keres tán,
végre is én sose hívtam!
Lássátok be, sorsunk csak űz,
Nyugtot nem lelünk soha,
Múltunk bélyeg, sose múlik,
Bősz urunk ily mostoha?
Tán halálom a megoldás,
Szívem mára oly hideg,
Pokoltól sem fél az ördög,
Lángja nem old jégszívet.
Tán a halál is elérti a címet,
nagy zsivajunk közepette,
príma csöcsök rügye közt se keres tán,
végre is én sose hívtam!
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.