A norvég hírnök

Egy vándor vadkacsa gágogott élénken,
Egy csendes tavaszi reggelen, fenn a messziségben.
Riadt volt a hangja, ijedtséggel teli,
Mintha keserű gondolatim olvasta volna ki.

Tisztán csengett  hangja, minden szavát értettem.
A bölcs kacsa úgy társalgott velem,
Mintha régi cimborák lettünk volna
És együtt idéztük fel dicső múltunk,
viharos jelenünk.

Együtt láttuk, ahogy Dávid legyőzte a filiszteus óriást,
Együtt láttuk Mózest átkelni a Vörös tengeren,
Együtt láttuk Sámson rettenetes bosszúját,
S azt is együtt láttuk, ahogy Salamon meghozott
sok bölcs ítéletet.

Akkoriban, réges-régen még bátrak voltunk,
Meg mertük kísérteni az ismeretlen nagy óceánját,
És merészen át is keltünk rajta,
Mint a nagy Odüsszeusz.

De ma, mikor hajónk már szennyes-szürke
Tengerek mocskos habján siklik,
Nem vágyunk már hatalmas kalandokra,
Nem akarjuk, hogy utunkba álljon egy
Küklopsz, vagy egy vérszomjas hidra,
Kiket csak vért izzadva tudnánk legyőzni.

Ma már nem csábít minket az ősi vágy,  
Hogy megszerezzük az összes tudást,
Vagy a világ összes kincsét, rubintját, aranyát.

Már estére járt az idő és a Göncölszekér is fent vágtatott az égen,
Mire eddig jutottunk barátommal a komoly beszélgetésben.
Ő menni készült, de én kértem, hogy még maradjon.
És azt is kértem, hogy még egy szót hadd szabadjon szólnom.

Ő nem tiltakozott és el sem repült,
Csendesen várta, hogy elmondjam bánatom.
Így hát nem is haboztam:


Csak ülünk egy székben bambán bámulva
A fényes hangokat és a képernyő zaját
És halkan csak annyit mondunk:
„Annak a fiúnak is sikerült, hát mit nekem Góliát?”

Ő komoran bólintott
És búsan nézett reám,
Majd hirtelen eltűnt az éjszakában
Én pedig magam maradtam magányosan,
A rideg sötétben, és kavargó gondolatokban.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: A világ rossz vagy csak én kattantam meg?