Tánc szólóban, ütõhangszer nélkül
...
lézerek tört fényének kékje
pupilládon szalad szét
csorogva tapad bőrödbe
az arcodon lüktető festék
izzadó nyálam utat keres
minaretkarcsú
hattyú nyakadon
míg száraz torkom
rohadtul
egy pohár martiniért jajong
birkózom nyelveddel
- hajszálam foglya
dobhártyám remeg
e szaggató ritmusba
s katlanforróvá
hevítő mosolyod
lökdösi előre
elfojtott vágyam
csókod íze
mégsem ér fel
a pitvarom küszöbéig
csak lábam köze
remeg bele
s izmosul
lányos tested
tüzes illatába
tudom az se baj
hogy nélküled kell szállnom
szétszórt kincsemet
újra összeszedve
kifecsegett titkaim
szélnek eresztve
délibáb fényednél
nem emésztődve el
nincs kiút
nem is lehet
hisz felszaggattam
sajgó sebeim
elhagytam múltból
halálból ölelő
zsigereimbe bújt
megcsalt kedveseim
hogy szerelmi vétkem billogát
álnokul belém
égethessék
elhitetve velem is
azt ami igaztalant
hogy tündöklő hűségemhez
legyek immár
halálig hűtelen
egyedül kell táncolnom
végzetem ez
- most már tudom
de kivárom
az értem toporgó csodát
s azt felemelt fejjel
büszkén
- vállalom.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
