..

Szeretni kiszolgáltatottság,
de született emberi adottság,
hogyha meglátod a nálad jobbat
az önuralmad messzire eldobjad

és ott állj csupasz valóddal,
míg bent dübörög a maró dal:
„Én, szeretlek, Téged”
Hogy hallják, csak titkon reméled,

mert tán szégyelled…valahol…,
hogy szíved oly ritmusra zakatol,
mit mesének hittél, ámításnak,
költői, túlzó állításnak

az létezik! És eszméid lerombolva
fejedet ásnád a nedves homokba,
de nem tudod, mert dalolni kell,
mielőtt a belső zaj hangszálaid emészti fel!

És kiokádnád az egész életet,
és kívánod, de féled a végzetet,
és ’odi et amo’ meg paradoxonok,
és kételyek és –hiába gondolkozok,

mert már nagyobb az érzés,
mint én magam- Csupa kérdés
Róla. Aztán már rólad,
mert nem olyan vagy, mint megszoktad,

van benned valaki más is,
s mit őrült skizofréniás hisz,
úgy hiszed, hogy beléd épült
és épít. Pedig tép, üt,

szétszedi megzakkant jellemed,
aztán, mint ki jót szenvedett,
majd ő is megpihen és szuszog,
és közben nyakadra szorul a hurok,

és megfolyt az érzelem,
de te mosolyogsz fölényesen,
mert ezek az álmaid! És úgy gondolod
álomba halni jó dolog.

És beteg is vagy már. Vagy ostoba?
S mint vén, goromba mostoha
Mutatja meg neked az élet:
Az álmaid életre kéltek
És túl szépek…
Szebbek, mint kérted…







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.