Dies Irae...

                        

Ama végső nap:
Szivárvány-izzású
Földmélyből virágzó
Célhoz érő patak
s olyan súlyos
mint szíven
a szúrt seb.
Rögeszméktől szabadulunk most
Jelek töltik fel a csöndet
s fehér égbolt idézi fel a régi perceket
senki sem beszél…
a szavak pusztulnak először
sötétkéken táncol odakinn a szél
és lassan körbejár
kioltja az utcák,
lelkek lámpasorát.
Ormokra ülnek és énekelnek
a menny-katonák
és most már hiába vallod bűneid
hiába vetsz lelkedbe szeretet-magot,
már elkéstél.
Minden kimondatott.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.