Az álarcos belépõje

1.

Tudtam, hogy eljön:
várakozás nélküli
jelenlétemből
ki sem lépve, percre sem,
tettem a dolgom, amit.

2.

Hó olvadása
jelzi jöttét, rothadás
alól kilépő
táncos, ki elvarázsol:
értelmetlennek tűnik.

3.

Úgy hajol hozzám,
hogy elhiszem, van nap ott,
ahonnét jön a
nem kért szánalom, és majd
fénybe önt tűnőben is.

4.

A múlt felől ér,
és elhagy a jövőre
nyíló ajtón. Nem
hozott semmit, az álarc
alatt viszi el arcom.

5.

Szádból hívja a
bomló szirmú virágot:
öklendezd föl a
szerelem árulását!
Kimondva megsemmisül.

6.

Fogja kezem, már
idegen árnyék után
fut velem. Követ
kettőnk egybeforrt mása:
nehezék a múlt nekem.

7.

Szirmot bont, álmos,
kényes arca fénylőn von
magához mosolyt.
Fázom, öle síkság, vagy
mező, hol nincs rejtő lomb.

8.

Ártatlannak hisz.
Megvár, levenné arcom,
látni, hogy mit takar
a tükrök mása: igaz
vagy vakuló álom van ott?

9.

Rozsdával bevon,
vagy zöldes penésszel,
ágyat készít el,
hol halálod ölel meg,
vagy akit már nem akarsz.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.