Zsebpiszok





Zsebed üres,
csak én maradtam
benne, s benned
lapulva falához
alul
a feslett varráshoz
tapadva
morzsolt zsebpiszok
kócos és kavicsos
apró rögökkel,
mint magunk is
Te meg én.

Talán a szél fújt be
vagy az őszi levelekkel jöttem
mit alkonyatkor oly sokszor gyűjtöttél
és van bennem gesztenyetüske is
s egy kis almahéj
csipetnyi morzsával szórva meg
mit szalvétádba rejtve
gyömöszöltél vissza
ott a fa alatt, mikor is?
azon a reggelen.

Veled vagyok.
oldaladon cipelsz
odaadón,
szinte észrevétlen,
de én érzem meleged,
kezed, s közelséged
mikor társam, a zseb,
vagy egy kendő betemet
mert hozzád szegődtem
hogy utadon ott legyek
mindig
melletted.

Költözöm.
Tiéd leszek,
teljesen egészen
körmöd alá lapulok
koszlottan, nyirkosan
egy kotorászó reggelen
hogy fejed ingathasd
s ráncold homlokod
hogy eleged legyen
sorsodból
s belőlem
hogy megtanulj együtt
élni magaddal
s velem…






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.