Névtelen vándor

NÉVTELEN VÁNDOR

Képzeletem országútján száguldok tova,
Nem tudom, hogy eljuthatok – e, majd  ahova
Egész életemben vágytam, igyekeztem én,
Gondolatban végigjárva egész Földtekén.
Kerestem, hogy hol legyen a helyem, mit tegyek,
Igyekezve, azon hogy egykor költő legyek.

Ötvennyolc hosszú esztendő múlt már felettem,
Csetlettem - botlottam, nagyon sokszor elestem.
Tudtam hogy tehetség semmit sem ér magában,
Balga, aki képzeli, hogy maga korában
Simán, könnyedén eljuthat a Parnasszusra,
Elérhet majd gyorsan, sietve fel a csúcsra.

Névtelen vándorként jártam én az utamat,
De soha, sehol sem sajnáltattam magamat.
Bíztam, abban hogy egykor poéta lehetek,
A Sorsomtól majd elégtételt is vehetek
Mindazokért, amikről eddig lemaradtam,
Hangosan, harsányan senkit nem káromoltam.

Vándorlétem keservit megadóan tűrtem,
Megalkuvónak azonban soha nem tűntem.
Köpönyegemet kiforgatni nem is tudtam,
Elveimet soha semmiért fel nem adtam.
Poéták Istenéhez sokszor fohászkodtam,
Magam formálásához mindig ragaszkodtam.

Becstelenséget én nem követtem el soha,
Pedig nekem csak a Föld árnyékos oldala
Jutott eddig, bármennyire szerettem, vágytam,
Türelmesen jobb Világot reméltem, vártam.
Névtelen vándorként jártam én az utamat,
Mindenkor csak tettem a rám kirótt dolgomat.

Mikor majd az életutam egyszer véget ér,
Köszönetet rebegek halk szóval mindenér.
Majd akkor elmondhatom, hogy poéta vagyok,
Lassan lépdelve előre araszolhatok
Hogy feljussak, odaérjek a Parnasszusra,
Amely költőknek öröksége, a vélt jussa.

Zirc, 2005. November 06.

Ifj. Nagy Bálint










Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.