most olyan nyugodt
vagyok mintha már
cafatokra téptelek
volna és az árnyékban
szürcsölném a vörösre
festett levegőt pedig
a tankok még fel sem
sorakoztak tányérjaink
szélén de egyszer
minden lábnyomunk
fekete lesz és
kövekbe csomósodnak
az eltelt hónapok
és akkor majd más arcára
cseppen a homlokomba
fúrt alagútból
a gépolaj és a vér
