Menekülés

Felakadtak a drótokra a vándormadarak,
és velük késnek most a jó napok.
Belépek valami mozgalomba
érintsen más is,
ne csak állatok.
Vállamat érintik majd
és mesélnek jópofa vicceket.
Nézek majd rájuk
tágra nyílt szemekkel,
ám mégsem velük leszek.
Zúdulnak majd a mókás sztorik,
de impregnálom lelkemet,
magamat  titkon magamba zárom,
hogy ne halljak többé híreket.
Elutazom messze országba,
hogy tükör se ismerje arcomat,
és várok a tengerparton állva
ismeretlen, halk dallamokat.
Atomokkal barátkozom majd
és rezgek velük a hűvösön,
titkaikat nem kutatva
nem lesz hozzájuk sem közöm.
Estéken járok majd,
esős utcákon át,
hosszan,
hosszadan,
és
nem keresem
múltamnak nyomát.
Elég a vágás,
ami a szívemen van.
Nézelődöm csak,
ki
merre,
s miért is
halad.
Álldogálva várom ki, amíg
az időm
szalagja leszalad.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.