FIÓK

Mint riasztott nyulak futottak az évek,
Már alig látom, ha utánuk nézek.
Régi emlékeim még felkeresnek,
Eltöltsék velem a magányos estet.
A régi emlékek, úgy sincs egyebem,
Néha nem jönnek, magam megkeresem.
Lapulva bújnak sokszor egy fiókban,
Ha nincsen kedvük, nem jönnek ki onnan.
Az aljáról nekem kell kikotorni,
Versek, fényképek, csupa régi holmi.
Mennyi lim-lom, fakult, kopott darab!
Elnézem, talán most vigaszt nyújtanak.
Előlép onnan egy ifjú barna lány.
Tizenhat, vagy tizenhét éves talán.
A hosszú haja koszorúba fonva,
Ajka nyílik egy rejtelmes mosolyra.
Mint akkor, most is szívdobogva nézem,
Sóhajtok, ilyen volt valaha régen.
Most egy fiatalasszony jön helyette,
Nem rám mosolyog, de egy kisgyerekre.
Ez már később volt, asszony lett a lányból,
Őt is nézem, a szívem újra lángol.
Másik asszony jön, aki már idősebb.
Hol vannak? Egy fehér urnába szöktek.
Itt hagytak engem, egyedül, magamra.
Már csak én vagyok. Az emlékek foglya.
Mennyi régi fénykép és holmi volt ott!
Megnéztem. És most zárom a fiókot.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.