Szemüvegszem

Néha az üvegek is szabadságra mennek,
legalábbis a tudatuk. S itt hagynak nektek,
nekem, aljukon fellelhető darabnyi mozaikot.
Hopp, ez az enyém lehetett,
nem. Az enyém színtelenebb.
Most ezt az üveg tette, vagy a kikelet
hogy sárgára-vörösre festette emlékemet?
Valaki mondta: a valóságot torzan látod.
Ha nem nézek bele, nem látom sehogy,
várom, amíg eltelnek a nappalok,
azalatt az üvegek kipihenik fáradtságukat valahogy,
hogy este jöhessenek egészségesen, teli hassal,
s ahogy közeledik a hajnal
egyre többet mutatnak,
hadd birkózzak ismét egy darabbal





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.