Fák

Úgy kellene élnünk, mint a fáknak:
élvezni a szellők tiszta melegét
és helytállni, ha nagy vihar támad.
Elfogadni az élet minden percét;
kitartóan de nem megalkudva
nyújtózni, hogy így közeledjen az ég.
Csillagos magányban megaludva,
kőbe kapaszkodva szakadék felett,
faóriások közt fuldokolva
nem kívánni el más fölül az eget.
Bár törzsünkre villám fest majd kormot,
s a meztelen kérgen hollóhad nevet,
nem kívánni naponta új sorsot,
s nem panaszkodni, hogy más mért boldog.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.