(befejezetlen)

Ma már nem maradt semmi, csak
megpróbálni némán elterülni,
de fáj. Így csak összekuporodom.
Villany, az napok óta nincs, fény,
az égi kincs, de jobb is így –
nem látom a káoszt, ami elborít.
Szobám híven tükrözi lelkivilágom.
Reggel kifele, munka egyre,
és ha visszatérek önmagamba,
már nincs erőm rendet rakni benne.
A gitárt, azt néha előveszem, pengetek,
azt a pár akkordot, amit tudok.
Nesze, semmire sem jutok.
Időm, az van rengeteg, eget verő,
amim meg nincs, az az erő,
hogy ezt a füstös, kába életet
egy fényesebbre cseréljem.
Majd egyszer, remélem, de
ki kifele él többet, nem marad
befele ereje.

Egye a fene.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.