Hiába...

Ma megint sokat gondoltam Veled
tudom, nem kellene,
de egyebet gondolnom nem lehetett.
Pöröltem veled, érveket szórtam
vádjaidra, melyeket
választ nem várva kaptam.
Már-már meggyőztelek!
Érveim révbe értek végre!
Magamban.

De
mindahányszor eszembe jutott
hogy
nem akarsz már,
fájdalom-méreg bénított
és
ellehetetlenültem.

Reménytelenségem
vacak kis kupacán gubbasztok,
és sírni, már sírni sem tudok.

Csak azt az egyet, amely
ott szorong velem,
amely torkomon ül,
azt a komor keserű ízt,
próbálom eltüntetni,
tehetetlenül.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: -, -
Kötetben: - (-, -)
Kiadó: -