Galéria

I.

Egy luk van az égen
valahányszor látom: átszököm rajta
tán a mennybe,
tán a pokolba!
S csak egy farkas marad itt helyettem;
üvölt s rohan pirkadatig, nem tudva
mit tegyen
idelenn.

Dühödten figyel, morog némán nekem
ha ismét találkozunk valahol
egy sötét éjjelen,
egy sötét hajnalon.
De lágyan mar belém, óvatosan harap bele
húsomba és fájdalmat nem okoz;
s így ér minket a nap heve,
ahogy küzdök ellene.

II.

megvádoltok, megaláztok
felkoncoltok s felkoncolódom
elnémulok. Beszéljetek,
de én kilépek közületek

bátorodom, kihasználtok
elhagytok, meggyaláztok
így telnek el évek, hónapok, hetek,
de én kilépek közületek

hitegettek, csalogattok
én kellek, de nem rám vágytok
s meneteltem is veletek,
de én kilépek közületek

III.

Cseppnyi csoda
csillan tova
szemedben,
lárvák odva,
ürege rohadt
koponyád.
tetvek tanyája
lett koronája
fejednek,
illatos bájjal
font tapintása
tovaszállt.

IV.

És ismét...
És megint, és megint, és megint...
És végre...
És nem ... inkább félbetépve!

De újra...
De mégis, de mégis, de mégis...
De jó...
Dehogy ... csak hizlaló!

Csak egyszer...
Csak most, csak most, csak most...
Csak hátha...
Csak kevés ... inkább a nátha!

Tán mégse...
Tán lehet, tán lehet, tán lehet...
Tán talán...
Tán hiába ... nemde babám?

V.

Köröket rajzolok, mert eljöttek a körök.
Egy bús török pipázik,
a dohány ég, a füst kiszáll,
térül-fordul s elázik.
Konokul néz, mint egy vitéz;
csak fényét hagyta otthon,
de hozott tankot, ágyút
s millió embert, hogy romboljon.
Nézi a török, hogy sárba vesző
haramia hadja hogy sürög
a Kárpátok vonulatán ...
S köröket rajzolok, mert eljöttek a körök.

VI.

Hitvány hangod
vaskalitkába zár
így őriz. Meddig?
Vonakodom bár,
de el nem szököm tőled.
Egy szó –nem sok– annyi
is elég belőled.

Hitvány hangom
fakoporsóba zár,
ha nem engedsz ki.
A vágy erősebb a szónál,
mit felém vetsz futólag.
Nem lopok el semmit, míg
vissza nem adom; utólag ...

VII.

Száz pici pernyét
s ezerszer annyit
megüzenek néked
a vágtató szél és
a rohanó idő hátán.

Majd a napsugaracskát
elfogom s bár füledbe
súgnám, csak mutatom
néked mily szép és hálás,
hogy beragyoghat.

VIII.

S láttam még tarka trapézokat
is álmomban; gúnyosan
bicikliztek felém,
ahogy a város kék egén
csak úgy szaladtak a felhők,
a kéjes, duci tekergők,
ahogy szemedből szökken
a vágy át szemembe,
oly gyorsan gúnyos mosolyod
a vállamon átharsogott,
ahogy egy kamion tülköl hamiskásan
így lóg portréd álmaim galériájában,
öledben a gyermek, fejed felett kereszt
"sermo animi index est"





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.