a teremtés

az idő eljött
a kerekek forogtak  
egymásba illeszkedtek a fogak  
adták tovább a lendületet  
a tél a tavasznak a tavasz nyárnak  
mindig körbe megjósolható ütemben.  
aztán a tettek cselekvőkre talaltak,
a tervek megálmodóikra  
és világra küzdötték magukat
az előzmények nyüzsgő idejéból.

molekulák láncai fonódtak  egymás köré
mint  kagyló és gyöngy szenvedése fonja  
egymást körül  
mert nem való szenvedés nélkül
semmi, nincs boldogság és halál nélkül
egyetlen atom sem.  

huzalok reszkettek összeláncolva a földrészeket
ezüst rakéták sok tizedes pontossággal kalkulált  
könnyed  pályákon zizzentek az égbolt felé  
jeltelen fenyegetések  suhantak  nesztelen  elektronsugarakon.

áram, energia lövelt az égre és szerte-szét  minden irányba
összeroppanó és születő csillagok  fotonmilliárdjai kint és bent,  
a föld mélyén és az űrben, a testben és az agyban .  

ingák lendültek előre a felhúzott öraszerkezetekben
okok és előfeltételek és következmények  
önmaguk alkotta láncokat húztak s vontak önnön hullámhosszukon rezegve  
önmagukat mérő számlálók forogtak ciripelve, követvén a reprodukció ciklusait  
és reggel lett és este
és születés jött halálra, öröm jött bánatra,
hogy ismét meglendülhessen mindegyik kerék.

az  angyalok kórusa elhalkult,
csak hogy újabb, minden korábbinál zengőbb hangra fakadjon
isten molekulákat ragasztott össze, hogy szétszedje ismét.  
nem történt semmi, valami történt.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.