Szerelem lobban

Lovon ült a szépség.
Lassan ballagott.
Mindenkit csábított,
s mindenki Őt.
Meglátta az ég alját,
ami varázslatos volt.
A pej ügetni kezdett.
Színek játszottak ott,
s közben megbeszélték,
hogy az égtengeren
merre menjenek.
Mert meg kell találni
Az álomvilágot’


Meghallotta azt
A bűvölet lovagja,
Elmosolyodott.
Mondta magának.
Látom közöttetek
az én színemet.
Ha Ő reám nézne
Megtalálnánk
a csodálatot.
Mi az, hogy csodálatos


Minden gyöngyvirág,
amibe elbújt a test,
a szeretet érzet, és az
örömteli végzet.
A virágharangok vészt
soha sem konganak.
Ha rosszaság suhan
észrevenni nem szabad’
Inkább elégedettnek látszol
A kesergők észreveszik’
Megpróbálnak örömitalodba
ecetet önteni, és elátkozni.


Örökké a fény felé lovagolj.
A gondnak és átoknak
régóta ég a máglya.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Mindörökké Szerelem Antológia (Törökszentmiklós, 2005.)