Ismeretlenül rám írt egy norvég férfi a neten, komolyzenével foglalkozik. Mély megrendülést véltem felfedezni abban, ahogy hozzám szólt. Művelt, érzékeny. És nem gyáva, mint általában a magyarok. Beszélgettünk kicsit, és kisvártatva Sosztakovics műveket kezdett küldeni nekem. 

Miért éppen Sosztakovics? Most akkor Európa működő felében az emberek azt gondolják, nálunk sztálinizmus van?

(Snitt.) 

A llaphoz úgy került, hogy beszervezték a katonaságnál beszervezték, Letenyén. Azt mondták neki, elvtárs, magából nagy ember lesz, igaz nincsen diplomája, de most már nem is kell.

Mindenki azt gondolta róla, hogy azért lett  főszerkesztő, mert jól ír, mert korszakos zseni. De mások is írnak ennyire jól, és mások is ugyanekkora tehetséggel visznek csődbe cégeket, mint ahogy ő vezette sziklaszilárd elszántsággal falnak a szerkit egyszer, majd megint egyszer, és megint. De ezek a mások aztán a csirkebelezőben végzik, meg kamionsofőrként, pláne ha tényfeltártak olyan cikkeket, és hiába írtak ennyire jól, vagy voltak ugyanilyen tehetségtelen üzletemberek. Őt meg a szerkit, meg a cégeket valahogy mindig megmentették, és pumpáltak bele egyre több és több pénzeket egyre nagyobb emberek. Ő nem került a csirkebelezőbe, és kamionozni se ment el, ő mindig felfelé bukott, de nyafogni azt nagyon tud, mint egy elkényeztetett fürdős kurva. Lelkiismerete az nincs, de tartása az van meg önérzete.

A karrierje igazán a rendszerváltás után indult be. Gondolhatnánk, hogy a kommunista időkkel együtt eltűntek, felszívódtak az ilyen titkosszolgálati káderek, de az internet szabadsága szinte megkövetelte, hogy szigorú kontroll alatt tartsák a közgondolkodást, közízlésileg, már-már mániákus módon határozva meg azt.

Így lett ő a közgondolkodásért felelős nem hivatalos mindenkori kormánymegbízott. 

A kormányok jöttek-mentek, az ő pozíciója állandó maradt. A karaktergyilkosság apostola lett. Egy szép ívben megtervezett, és gondosan kivitelezett karaktergyilkosság mindig a groteszk testszégyenítéssel kezdődik. Aztán jön a célszemély nevének elvétele, majd jön a szisztematikus ismétlés, ha rögtön nem mond le, nem hal meg, nem tűnik el, és így tovább - de minden kulisszatitkot azért mégsem árulhatunk el.

Amíg reggel nyolctól négyig irtotta ölte kaszabolta a karktereket, ő maga jól meghízott, húsz esztendőn át terebélyesedett büszkén, mintha ez lenne a dolga, ez lenne a hivatása, művészi módon és mérnöki alapossággal dolgozta fel magára a kilókat, gourmand hájat növesztett, ez mind libamáj, ez mind teljes kiőrlésű tönköly, meg bélszín szilaj szürkemarhából, meg makkoltatott mangalica szalonna, meg pho leves - mondta.

Ebben az időszakban futócipőt reklámozott, „mert megtehetem” – mondta. Mellközépig érő, rőt szakállban meg gourmand hájban futott. Teniszfejpántban meg tenisz-fehérnadrágban fotózták, hogy ő megy szaladgálni, a másik képen csiricsáré, lengyelpiacos susogós dzsogging szettben virított – természetesen még azelőtt, mielőtt visszajött volna a susogós. „Valójában miatta lett újra menő.” – mondta.

Utána úszott. Legalábbis ezt érzékeltetendő, szerzett hozzá egy úszószemüveget, amit felhúzott szárazon, és elmebeteg vigyorral az ábrázatán fellőtt az Instára. 

Az úszás inkább testhezálló volt, a karaktergyilkos bálna a teljesen lepukkant szocreál Komjátiban hajnalonként gyűlölte a klórt, a vizet, együtt a kettőt, a csálé, csorba kiálló csempéket, a párát, a gőzt, és a csúszós öltözőt, a csajokat meg se nézte, de igazán azt gyűlölte a legjobban, hogy a nála majd’ hússzal több Hegedűs D. Géza rávert minden nap vagy tíz hosszal a medencében. Persze Hegedűs D. előre köszönt, az egy ilyen ember, ő meg duzzogva, közönyösen dörmögött valamit az orra alatt, hogy “Magának is, viszont”.

Írt is egy szerinte rendkívül szellemes gonzót arról, hogy csak utálkozni jár le csak az uszodába, az orvos írta fel, és hogy a víz vizes, klóros, és hideg, a melegszendvics meg mexikói szendvicskrémből, és pizzafeltétből készül, és gépi a kóla. Evvel a cikkével találta fel tulképpen az újvonalas gasztrokritikát, mondta.

De ennek már van öt-hat éve, egy éve koplal, most nyom kilencvenhét kilót, kilencvennek mondja, mióta nem mutat három számjegyet a digitális mérleg. A dereka lehet vagy száz centi körbe, hozzá nem túl magas, bár nem is nagyon alacsony. Szerinte ez már alkatilag slim fit, ezért hord egy számmal kisebb kordbársony nadrágot és gyerekmintás pólót.  

Most múlt ötvenhat. A szakállát és a haját már nem festi operaénekes szőkére, most már csak melírozza. Botox évente, nyolc havonta, csak diszkréten egyszer. Az arcéle, az arcélét imádja, kiemelt figyelmet szentel más emberek arcélének a karaktergyilkosságokban, egy meglógott arc, az maga a teljes bukás, mindig úgy fotóztatja, hogy látsszon, érthető, hogy az övé is roppant fontos.Hogy szép legyen. És kortalan. Csak kicsit öregedjen, épp amennyire kell, érjen, mint a jó bor a korral. A nejének nem mondja meg, a botoxot mindig úgy intézi, hogy rögtön utána elmegy pár napra horgászni a haverokkal, és kisimultan jön vissza. Ha az mégis kérdi, azt mondja a sok pia, meg a hajnali hideg, attól püffedt kicsit az arca.

Egyébként a hal már nem téma, teljesen out, ma már tényleg mindenki horgászik, ezért ő már nem ír horgászcikkeket, ő akkor írt a horgászatról gonzót, amikor még mindenki a Forma 1-et nézte, tulképp. ő hozta vissza a horgászatot a mainstreambe, mondta. 

Bár azért tavalyelőtt a Szegedi Halfesztivált szívesen tette tönkre, mint a régi szép időkben, úgy szólt a hatlövetű, ezt írta:  

„Száraz kutyagumi állagú magyar mirelit hekk úszkál a felvizezett piros lében, áruljanak inkább müzlit, azzal kevesebbet ártanak” - odarakta.

Bombaként robbant, hogy mennyire elkutyulódott a szegedi hallé, idén már csak a BYD autógyár adományából tudták úgy-ahogy megrendezni a fesztivált, annyira le lettek írva. 

Halfesztivál: PIPA, ezen szoktak vinnyogva röhögni a szerkesztőségben.
„Kis öröm is öröm, nem lehet minden nap kormányt buktatni, na” – mondta.

A metabolizmusára visszatérve, hogy az érettségi után állt e meg benne az élet, és akkor lassult le az anyagcseréje végérvényesen, vagy azóta égett belé a salak, arról csak találgatások vannak, mindenesetre nyomot hagyott rajta az a sok karaktergyilkosság. 

“Elszállt felettem az idő vasfoga” - mondta.

De még mindig ő a király. Az érettségiével. A pálmafás alsónadrág szerű férfiblúzokban, amiket azóta is hord, de már csak akkor, ha nagyon jó kedve van. Most egy ex-pártszékházában tanyáznak - igen, véletlenül éppen abban. 

Hogy nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat, egy sportsérülésre hivatkozva visszalépett. “Szép volt jó volt, de elég volt”- mondta, és átadta a stafétát egy kinevelt tanítványának. Rossz nyelvek szerint a tartótisztje hívta vissza.

De azért őt félteni nem kell, ott maradt, a húsosfazék közelében. Vigyázó szemeit a Google kereséseken, a bejövő leveleken, és a cashflow-n tartja. 

Néha szórakozásból elkap egy-egy kommentelőt, és lekaraktergyilkolja. 

Aquila interdum captat muscas ioci causa et ut ordo sit. 

A sas néha kapkod legyek után, játékból. 

Meg, hogy rend legyen. Ilyen sztálini (rend).

A változást észre se lehetett venni, ment minden tovább, mint a régiben, merthogy mindenki az ő köpönyegéből bújt ki, a magyar internetes újságírásban, a mai napig mindenki az ő stílusát másolja. Ami természetesen utolérhetetlen. 

Emberáldozatai előtt a lincselő gamer hordák a mai napig mély elismeréssel adóznak.

(Snitt.)

Írjam meg a norvégnak, hogy mi most váltottunk rendszert? Hogy mi így váltunk rendszert? Küldjem el neki Oláh Ibolyától a Magyarországot? 

Vagy én is csomagoljak össze egy bőröndöt, mint Sosztakovics, és aludjak felöltözve, rettegve várva, hogy mikor jönnek értem? Mit csináljak?