Kelj ki...
Kelj ki kagylódból, nézd a világot,
Fű simogatja mindkét talpadat,
Felhők mosdatják pozsgás arcodat,
Mint gyermekkarok, fehérség ölel.
Szúrd le a botod, jelöld magadnak
Te fáradt vándor, ami a tiéd.
Nem tudni hogyan, de kikel a mag,
S ott rejlik benned minden nemzedék.
Hazád terület, de te lélek vagy,
S más lelkekben van igaz otthonod.
Ég, föld, hit, remény, kenyér s bor legyen,
S társad szemében vigasztalódás.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2026-10-02 10:03:42
Utolsó módosítás ideje: 2026-10-02 10:07:10
