Garabonciás
Jött karddal és puskaporral,
hiába etették vajjal s friss kaporral,
vihart uszított ránk e kis lelenc,
ki tiszta volt valaha, akárcsak Szent Ferenc,
de sokáig élt ott lent a szurdokban,
lelke megmártózott fekete szurokban.
A világon ma már csak mosolyog,
s mint könnyű füst, felettünk gomolyog,
tömlőjében borókapálinka,
vándorbotján vérvörös pántlika.
Egyetlen vendégségbe se hivatalos,
ezeréves már s mégis fiatalos.
Mint grádicsra lép a szivárványra,
és örök dalt feszít föl a dobhártyára.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2026-09-05 23:10:11
Utolsó módosítás ideje: 2026-09-05 23:10:11
